Az egy évben megjelenő több ezer film közül többségük hamar aktualitását veszti és hamar elfelejtjük. Csak az igazán profik képesek időtálló filmet alkotni. A Pixar, akiről talán nem túlzást azt mondani, hogy életet lehelt a 3D animációba, most megmutatja, hogy a Toy Story még mindig aktuális.
A Toy Story 3D valójában nem más, mint a 1995-ben megjelent Toy Story szemüveges változata. A filmet Disney Digital 3D-ben adják, ami (egy kicsivel) gyengébb mint az IMAX 3D, de mégis a hangsúly nem ezen van. A 3D ugyanis még nincs azon a kiforrott szinten, ami igazán vonzóvá tenné. A filmek néha zavaróak az emberi szemnek, ráadásul egy külön szemüveg is kell hozzá. Ezen kívül kevés az olyan jelenet, ahol ki lehetne használni a 3D előnyeit. Attól még, hogy a hó a szemünk előtt esik és nem a vásznon nem feltétlenül fizetünk ki többet egy mozijegyért.
Így a hangsúly áttevődik arra, hogy a Pixar annyira büszke a Toy Story-ra, hogy újra moziba akarta vinni. Ezt bizonyítja az is, hogy a karaktereket egyáltalán nem rajzolták újra és a gyerekek ugyanolyan élettelen bábúként mozognak mint a játékok. Elsőre egy kicsit zavarónak tűnhet, hogy a 3D kivételével nem vittek bele újabb technikát, de mégsem az, mert a történet egyszerűen zseniális.
Woody, a sheriff Andy kedvenc játéka mindaddig amíg Buzz, az űrvadász meg nem érkezik egy csomagban. A sheriff nehezen viseli, hogy többé már nem ő a kedvenc és mindent megtesz, hogy a kissé elvarázsolt Buzz-t lenyomja. Egy napon véletlenül átdobja a szomszéd kis sráchoz, aki minden játékok réme, mivel mindegyiket szétszereli vagy felrobbantja. Buzz belátja, hogy hibázott és elindul az űrvadászt megmenteni.
A filmet elsősorban azoknak ajánlom, akik még nem látták moziban az eredetit és még a 3D is kecsegtetően hangzik számukra, valamint azoknak akik szeretnék előhozni a régi emlékeket, hogy a Toy Story 3-nál már frissen emlékezzenek a korábbi részekre.
