A Gohatto nem történelmi film. Történelmi terekben és időkben játszódik, a tizenkilencedik századi Japánban, egészen pontosan 1865-ben, Kiotoban, sorsfordító korban, amikor a kard és a becsület háttérbe szorul, a lőfegyverek és a taktika mögé. Ez a korra jellemző általános erkölcsi válság a film alapvető témája. A kor maga az alap, amire az események épülnek. De nem több mint alap, a felépítmény többről, másról szól.
A Sinszengumi sogunátus gárdájába nem könnyű bekerülni. A kevés jelentkezőből csak ketten bírnak megfelelni a szigorú követelményeknek. Egyikük lányosan szép fiú és tehetséges, kemény harcos, természetes, hogy mindenki felfigyel rá, ki így, ki úgy. Először és legmélyebben bajtársa szenvedélyét korbácsolja fel, rövidesen szeretők lesznek. Az idő előrehaladtával aztán az idősebb katonák, és a felettesek közül is többen, egyre határozottabb érdeklődést mutatnak a delejes szépségű ifjú iránt. Csábítások, szerelmi ostromok, féltékenység és irigység zilálják a gárdát, az amúgy is a végét járó szamurájelkörcs utolsó bástyáját. Hidzsikata hadnagy, a bölcsesség és tartás mintaképe próbálja visszaállítani a nyugalmat, megtalálni az egyensúlyt emberség és rend között. Egyik éjszaka gyilkosság történik, az áldozaton kívül a tettes is biztosan a gárda tagjai közül való. A nyomozással is a hadnagyot bízzák meg, aki minden eshetőséget szem előtt tartva, ráérősen és óvatosan lát az ügyhöz. A sorsszerűen tragikus végkifejlet után sem rendül meg higgadt nyugalma, amikor kiderül, hogy teljes kudarcot vallott, és a változó időkben megváltozott okok és indokok közül annyit sem ért, mint egy gyerek. A szamuráj nem engedheti be saját univerzumába az új kor kaotikus világát.
A filmet Osima Nagisa rendezte, a japán film egyik nagy öregje, aki hol botrányrendezőnek, hol nem kevésbé ártalmas tabudöntögetőnek számított hazájában az elmúlt negyven évben. Olyan filmekről emlékezhetünk rá, mint a Szertartás, az Érzékek birodalma, a Szenvedélyek birodalma és a Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence (ez utóbbiban - Dawid Bowie oldalán - először szerepelt a vásznon Kitano Takesi, jelen mozidarab főszereplője, filmrendező (Tűzvirágok, Kikujiro nyara), író, humorista, festő, ja és színész).
A mostani film címe (Tabu) nem sok kétséget hagy a rendező ismételten radikális témaválasztása felöl. Igaz ami igaz, a mai japán társadalom jelentősen agyonhallgatja a homoszexualitást, de nem volt ez mindig olyan fertelmes bűn, sokkal inkább az élet természetes része. Senki se várjon ettől a mozitól nagy leleplezést, zaftos képsorokat, az egész "dolog" hallatlanul visszafogott, úriemberes természetessége az, ami igazán meglepi a nézőt.
A film maga tulajdonképpen gyönyörű képek lassú sorozata, akit nem zavar az aprólékosan megkomponált, az utolsó porszemig tisztára söpört látvány, az szeretni fogja. "Beat" Kitano pedig egyszerűen tökéletes.
