Alejandro Gonzáles Inárritu nemzetközi mércével mérve a semmiből robbant be a filmes köztudatba 2000-ben, aki még nem látta a Korcs szerelmek című mexikóvárosi reáltablóját, az sürgősen pótolja.
Az ütős bemutatkozás óta egy szeptember 11-i tragédiát feldolgozó dokufilm jött ki a vágószobájából, majd tavaly következett a 21 Gramm, melyhez már olyan Oscar-díjas arcok járultak hozzá, mint a nagy Sean Penn vagy a különös szerepekre előszeretettel lecsapó Benicio Del Toro. A szövevényes ábrázolásmód ezúttal már 125 percbe is belefért, habár a nyomasztó képek által kiváltott nézőtéri vákuumban ez jóval kevesebbnek tűnik.
A mozaikszerűen különálló életképekből, időbeli előre- és hátraszaltókból eleinte csak annyi szüremlik le, hogy a cselekményt egy szörnyű baleset tartja egyben, melynek érintettjei egy-két perces skiccekben körvonalazódnak. Rodrigo Prieto szuperközelig merészkedő kézikamerája Cassavetest idézi, a kusza vonalvezetésből pedig a lineáris stílus ősellensége, Tarantino kacsint vissza.
A helyszín a fülledt délvidék helyett egy jelöletlen középnyugati várossá módosult, ami igazi ritkaság az Amerika urbánus közkincseit szívesen mutogató hollywoodi iparban. A szándékoltan paraméteres környezet még jobban kiemeli a sors által könyörtelen keringőbe vont három figurát, a szívbeteg matematikust (Sean Penn), a családjának elvesztése után kisiklott anyát (Naomi Watts) és a vallásba bújó ex-börtöntölteléket (Benicio Del Toro). Ők a papírforma szerint sosem találkoznának, de a véletlen kataklizmát követően már semmi sem olyan, mint azelőtt, ezt az akaratuk ellenére egybefonódó életük szemlélteti. Egymásnak adják, és egymástól veszik el a címbeli 21 grammot, amely nem egy kémcsőnyi donorvérre vagy a Cristinában eltűnő kokainra vonatkozik, hanem a test könnyebbségére a halál pillanatában. Az életre vagy lélekre - mindegy.
Ahogy a Rolls-Royce vagy a Schaffhausen aktuális modelljén felesleges csomót keresni, úgy a Penn és Del Toro kaliberű színészekről is szinte mindent leírtak már. Ők az álomgyár ínyencek számára is elfogadható melléksodrát képviselik skatulyázhatatlanul, válogatósan, akik százmilliós gigaprodukciók nélkül is besöprik a nekik járó elismeréseket. Ahogy a rendező fogalmazott: olyan velük dolgozni, mint David Beckhammel focizni vagy Lance Armstronggal biciklizni. A két "filmre teremtett állatfaj" (copyright by Inárritu) mellé remekül felnő Naomi Watts, aki eddig merőben más szerepeket vállalt be a Kör c. borzalomban vagy Lynch-féle Mulholland Drive-ban, mint ahogy csodás az angol Charlotte Gainsburg mellékalakja is.
A korábbi dolgozatok ismeretében tehát senki se számítson könnyen fogyasztható, kukoricázgatós egykaptafára. A zsenialitásáért két Oscarra jelölt 21 Gramm mázsás kőként üli meg a gyomrot, mégis lélekemelő hatású, egyszerre fegyverzi le és üdíti fel a való világot.
