Hangzók, hangok, hangszerek, hangforrások megütköznek a színész-rendező (rendező-színész) Keszég László vezette Pont Műhely Freedom Project zengzetesen semmitmondó című új produkciója során a Trafóban. Két ismert lemezlovas mérkőzik a videóinstallációkkal és a gumiasztal-akrobatákkal. Isabelle Lé táncosnő a térrel harcol. Az előadás első öt percében néhány óra hosszat megy fel egy lépcsősoron. Felérte után megfordul, alászáll az addig fölkínlódta lépcsőkálvárián. Mindezt gólyalábakon. Márkos Albert kijön hangszerével Valcz Gábor díszletrendszerébe. Túlbrummog csellón két különböző méretű vetítővászonra elexponált havas ormokat, szélben súrlódó faleveleket. Nem hederítőn ellenpontozza egy gumiasztal ugribugriszámát. (Az ugrándozót a videotechnika a képernyőkön mutatja alul-felül-oldalról és belülnézetből.) Csak gordonkázik nagy komolyan, komolyan szépen. Horgolt függönyrojtok keretezik az egyik vetítővásznat. Szobanövényzet szegélyezi az emelvényt. Amikor fenyőfa-hosszúságú bambuszrudakkal csiszolják a nézők előtt a padlót (olyan hangot keltve, mintha elektromos körfűrész csikorogna a szomszédban vasárnap ebéd után), a gordonka hangja diadalmasan túlszárnyalja a fülsértő zajt. Az előadás legfesztelenebb gesztusa is a muzsikustól ered: váratlanul keresztülmegy a nézőtéren, hóna alatt hangszerével. Kimegy a bejárati ajtón. Mintha hirtelen eszébe ötlött volna, hogy égve felejtette a sütőt. Ezt követően a nézők feje felett, hátul a karzatról zendül fel a cselló.
Lehetne részletezni a látottakat-hallottakat, de mintha megint érdekesebb volna a leírt előadás a Trafóban előadottnál. Keszég rendező egyórányi színházi gyakorlatokat mutat be. Mit lehet kezdeni a térrel? A ritmussal? A mélységgel-magassággal? Öszszeütköző zenei világokkal, zajkeltő szerkezetekkel?
A Beethoven-növendék Carl Czerny Bécs csoda-zongoratanára volt: már tizenöt esztendősen fölkapott oktató. Kinyomtatott 798 zongoraleckéje között van bal kézre írott, van ujjfejlesztő gyakorlat, van legató-sztakattó-lecke. A Pont Műhely szívós munkával fejleszti kifejezési eszközeit, teszi próbára a kifejezés határait és a nézők türelmét.
Keszég Lászlónak két arca van. Az egyik közfogyasztásra felkínált. Shakespeare-től Gogolon át Feydeau-ig terjedően alázatosan szolgáló. A másik vad és önmegvalósító, színházi szélsőségeket szaggató. Nem arról van szó, hogy Keszég esztétikailag kétszínű volna. Higgadt józansággal végigvitt munkásság ez. A nézőkergető munkálatoktól megmenti a bérlőket. De a színház nem mondhat le eszközei karbantartó fejlesztéséről sem. Vannak olyan elvégzendő kísérletei és gyakorlatai, amelyek nem a szélesebb, hanem a türelmesebb, a színház belseje iránt érdeklődő kisebb létszámú nézőre tartozik csak, ha tartozik. A Pont Műhely eddig látott ujjgyakorlataiban önismerő gúny volt. A Freedom Projecttől sem tagadható meg bizonyos derű. Előszóként a műhelyvezető rendező kiáll a nézők elé és némajáték-szónoklatot tart. Gumiarcával fintorog. Egészen különleges képességű nyelvöltéseket mutat be, meggyűrt mimikai izmokat, áthelyezett nevetőizmokat. Aki ért a néma színházi szóból: tudhatja, az utána következőkben is csak grimaszokat fog kapni térben és hangban.
Amúgy Carl Czerny növendéke volt Liszt Ferenc is. Vitte valamire.
