[img id=484216 instance=1 align=left img]Hiszen már az egész életét napi kisszerűségektől mentesen mérlegelheti, már hiteles különbségtevésre képes lényeges és lényegtelen között, önigazolásait már nem keresztezhetik ellenvélemények, és érvényes üzeneteket is hagyhat örökül, mert a kikerülhetetlen vég tudomásul vétele bölcsebbé tehet. Regényekben mindenképp. Nem véletlen, hogy szívesen alkalmazott ez a módszer: technika és nézőpont egyszerre.

A sokoldalúságáról ismert, televíziós és tollforgatói sikereket is aratott szerző, D. Tóth Kriszta többször is nyilatkozott arról, hogy az édesanyjáról írja ezt a regényt. Arról, aki még az ötvenen innen, gyógyíthatatlan rákbetegként lényegében valószínűleg elégedett lehetett az életével. Futását elvégezte, harcait megharcolta. 

Noha az „egy asszony élete” típusú regény főhőse olykor a nála egy generációval fiatalabbak nyelvét beszéli, azért kifejezőkészsége, szellemessége, színes személyisége, erős jelleme tökéletesen alkalmassá teszi a szerepre, amelyet rá az író kioszt. 

Jelentős írói érdem, hogy meg tudja mutatni azt a világot, amelyben ez az asszony ilyen volt, mert ilyenné válhatott: amelyben nem adatott meg neki a képességei teljes kibontakoztatásának és gyümölcsöztetésének a lehetősége. 

Minden erőfeszítése ellenére beszorult egy provinciális magyar kisváros (nem feltételezem, hogy Kaposvárott lesz író–olvasó találkozó!) szelíden felőrlő s egyben keményen eltompító világába, csak azért, mert olyan férfit szeretett meg, aki abban a közegben érezte otthon magát. Abban, amelyet ő talán már a születése pillanatában kinőtt.

Lehetett volna másként? A már említett nyilatkozatok szerint valószínűleg igen, a regény szerint valószínűleg nem. Mert ellentétben e könyv hátsó borítójának – bizony, félrevezető! – közlésével: a szépreményű leány férfialternatívája nem angol gróf volt, hanem csak egy szélhámos, akinek szokása volt világszerte grófnak kiadni magát. Ez a fickó néhány napos, intenzív udvarlás után ugyan hívta magával utazásokra a lányt, de aztán eljegyzési ajándékként egy slusszkulcsot hátrahagyva eltűnt, méghozzá örökre. 

Igaz, a leány ezután írt neki egy levelet, amelyben – noha bevallottan megperzselődött – mégis inkább az itthoni fiút, későbbi férjét választja, de nem látni annak meggyőző bizonyítékát, hogy az „angol gróf” e levél hatására tűnt volna el véglegesen. Ettől kezdve aztán a regényben rendszeresen, betétfejezetek formájában olvashatunk különböző nyugati lapokból vett idézeteket: mindegyik a nagytehetségű szélhámos csalásairól, sikkasztásairól, köröztetéséről, elítéltetéséről, kitoloncolásáról és a többnyire gazdag, magányos nők becsapásáról, illetve kifosztásáról szól, mindennek azonban már nincs szerves kapcsolata a történettel.

[img id=503543 instance=1 align=left img]A főhős kezdeti dilemmáját a regény elején megoldja az élet, később már csak formális lehet, s így alkalmatlan arra, hogy sorsalternatívaként szerepeljen az asszony életében s az olvasó tudatában. Családi évkönyvekben nyújthat érdekességet, a regényt azonban – főleg a második részében – inkább terheli, mint gazdagítja. 

És D. Tóth Kriszta könyve nem is szorul ilyen, végül funkciótlanná vált motívumra. E nélkül is egyéni színekkel és tartalmasan tudja ábrázolni a kisvárosi lét intellektuális zsákutcájába rekedt értelmiségiek kiüresedő világát. 

Vagy az együtt töltött évek után és hatására is mind kisstílűbbé vált férje életútját. Vagy a két – naná, hogy remek! – gyereke nevelésének régi típusú és/vagy új keletű, de megoldott problémáit. Vagy a válás – létezhet-e mai nőregény nélküle? – traumájának, s aztán a növekvő magánynak az elviselését.

Kétségtelen – és a szerző szakmai útjának ismerete nélkül is ezt mondanám – van némi Nők Lapja-fílingje a regénynek. A főhős az értékrendjében, az érzelmei, hivatása és nőisége megélésében is a máig népszerű hetilap ideáltípusa lehetne. Majd ha a lányának az élettörténetét írja meg valaki, mondjuk a 21. század derekán, ő már ehhez képest módosult, korszerűbb nőideált fog képviselni. Akkor talán már a Nők Lapja is…

Az utóbbi években mind gyakrabban éreznek kényszert különféle – máshol és esetleg másban nevet szerzett – nők, hogy könyvet írjanak. Pontosabban: jegyezzenek. Nem titkolják, hogy bestsellerben utaznak. D. Tóth Kriszta kimagaslik közülük, ő ugyanis tud írni. Elegánsan, pontosan, nagy adag humorérzékkel. Nem kis öröm.