Fenntartva a tévedés jogát, rémlik valahonnan, hogy a 'sutka' szó a szláv nyelvben tréfát, viccet jelent, sőt, mintha a "nemzet nagy sóderelője" is ebbéli értelmében használná e szót. Lényeg a lényeg, e cikk tárgyát képező film címében szereplő Sutka nevű falut fogadjuk el valóságosnak, főleg, hogy maga a rendező (Aleksandar Manic) is ragaszkodik ehhez. Meg hát erre sarkall a forgalmazó által műfaji definícióként használt dokumentumfilm megjelölés is. Azért gyötörnek kétségek, hátha mégis vicces kedvű filmesek szórakoznak velünk, megint.
Persze, attól, hogy valami hihetetlennek tűnik, még abszolút lehet valóságos is, sőt gyakran a legelképesztőbb dolgok a legvalóságosabbak. Végigtúrtam hitelt érdemlő információkért az internetet, de nem találtam mást, csupán e film különböző nyelvű sajtóanyagait, recenzióit, kritikáit. Azt azonban mindegyik megemlíti, hogy ez a bizonyos Sutka Európa legnagyobb cigányok lakta települése, a Sutkai bajnokok című film annak lakóit, illetve azok kedvteléseit, azok életét mutatja be.
További bizonytalanságra adhat okot, hogy a film készítői, a rendező kivételével csehek, s hogy tovább bonyolítsam a dolgot, a rendező maga pedig a prágai filmfőiskola Summa Cum Laude végzett diákja volt. Persze, a cseh filmművészet világhírű és elismert, ám ha ezek a tréfáskedvű sörissza cseh filmesek dokumentumfilmezéshez kezdenek, józan ésszel jogosan élhetünk a gyanúperrel annak hitelességét illetően. Idősebbek emlékezhetnek Jan Sverák Olajfalók című ál-ökodokumentumfilmjére, amely majdnem annyira vette palira a világ közvéleményét, mint anno Orson Welles a híres marslakós rádiójátékával. Egyszóval, átverte a fél világot, azért csak a felét, mert a másik fele nem néz filmeket. De szigorúan jó szándékkal tette ezt, ezért megbocsátottunk neki, hiszen senki sem szeretne olajba fulladni. Persze, ettől még lehet, hogy fog...
Vagy nemrég került a mozikba a Cseh álom című újabb dolgozat, Klusák és Remunda uraktól; e film ténybeli alapja is fikció, ám maga a tartalma, az üzenete, ahogyan rávilágít az észnélküli kapitalizálódás fonákságaira, az többet ér, mint a száraz tényközlés. Főleg a tömegekre mért hatásában...
Szóval, most itt van egy újabb cseh dokumentumfilm. OK, a rendezőben balkáni vér csörgedez, ez azonban még nem elég ok a nyugalomra. A Sutkai bajnokok közel sem annyira harcos szándékú, mint az előbb említett példák, de nem kevésbé szórakoztató. Képileg egészen zseniális, játékfilmes mércével mérve is művészi, hatásos és atmoszférikus. A reklámfilmezésben edződött Dominik Miskovsky munkája példa arra, hogy egy dokumentumfilm is film, tehát képekből, ha lehet szép (vagy csúnya, de mindenképpen igényes kivitelezésű, a film mondanivalóját szolgáló) képekből kell álljon. Manapság szerintem ez alapkövetelmény ebben a műfajban is. Miskovsky olykor archaizáló, olykor szürreális képei is okot adnak bizonyos bizonytalanságra, de tény: amit a képen látunk, az valóságos. Hogy aztán, azok, akiket a képen látunk mit mondanak, hogy amit mondanak, az alá milyen képek vannak vágva, közben milyen zene szól, és ez így együtt mit jelent, az már más kérdés.
Manic nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megmutassa a balkáni cigányság LELKÉT. Egy dokumentumfilmben, dokumentumszerűen, a témából fakadóan szürreálisan, de tényszerűen. Hogy hogyan teszi, nem ragozom, nézzék meg. Legyen annyi elég: MEGMUTATJA.
Minket meg, moziból kijőve nem fog nyugton hagyni a gondolat: abban az Európán kívüli legszegényebb porfészekben lehet, hogy boldogabb az élet, mint itten a nagy büdös jólétbe szenderült gazdagságban, minden gázártámogatásos agyonpolitizált nyavalygásával együtt.
