Talán az elvárások voltak túl nagyok vagy az elmúlt pár hónap kevéssé sikerült képregény feldolgozásai hatványozottan keltettek csalódást, de a David Ayer rendezte Suicide Squad - Öngyilkos osztag nálunk is nagyon megkapta a magáét. Erre viszont az átlag – potenciális – néző kapta fel a fejét, nekem-ezek-ne-mondják-meg alapon, és már megy is némi anyázás, de érdemes átfutni, hogy az általunk szemlézett oldalak mit is kifogásoltak valójában.

Az Index ódát zeng a sok elmulasztott lehetőségről:

„Hatalmas ziccert hagyott ki a Warner a PG13-as korhatárral, azaz a nálunk 12-es karikával, hiszen a filmben nincs vér, erőszak, káromkodás, legalábbis nem a deadpooli szinten, helyette arctalan zombihadsereg tagjai hullanak (de nem véreznek), és közben tényleg azt várjuk a mániákusan röhögő pszichopata csajtól, hogy amikor elesik, felkiáltson, hogy teringettét, mert annyira családbarát lett az egyébként színlelt erőszakban bőven dúskáló film. Nem mellesleg egy emberevő krokodilemberről, egy bárkit habozás nélkül péppé verő, feslett ribancnak sminkelt egykori dokinőről, egy alkoholista bankrablóról és egy bérgyilkosról szóló film sok minden, csak nem délutáni matinéprogram a 6/b osztálynak.”

Az IGN.HU kritikája nagyon kiakadt a filmre:

„Már az első percektől kezdve olybá tűnik, mintha egy rakat aspiráns filmes kölyköt eresztettek volna rá a matéria különböző fejezeteire, akik nem hogy egymással nem beszéltek, de soha senki nem mondta meg nekik, hogy „ácsi, ezt azért nem kéne.” Forgatókönyvet nem kaptak, csak egy olyan slágvortokkal teleírt cetlit, hogy „Bumeráng rajong a pónikért”, „Harley Quinn <3 Joker”, stb. Ehhez jött az utasítás, hogy minden karakterjellemzőt bele kell zsúfolniuk 20-30 másodpercbe, és ennyi, szabad a pálya.”

Az Origo írása elsősorban az üres macsó pózokat kéri számon:

„Az Öngyilkos osztag egy rettentően skizofrén kísérlet, ahol egy DC-s film rendezője felsőbb utasításra megpróbálta átültetni egy sötét színekkel megfestett világba a Marvel könnyed hangvételű poénkodását. Mindez a film tesztoszterontól fűtött tolmácsolásában úgy jelenik meg, hogy lusta, szexista poénok röpködnek, azon kéne nevetnünk, hogy az izomagyú paraszt egy rózsaszín plüssállatot dédelget, vagy hogy Deadshot nem ölelget férfiakat. Mert az olyan buzis. Kevés dologgal lehet úgy kiüldözni a világból, mint az efféle macsó pózolással, hát még akkor, ha fegyverfétissel társul, ahol tonnaszám hullanak az üres töltényhüvelyek.”

A Revizor tudományos szintű értekezése magát műfajt érinti:

„Bár ezt nyíltan sehol sem mondja ki, az Öngyilkos osztag mégis azzal a lelkes vállalással lép a nézők elé, hogy megújítja, új szintre emeli a képregényfilmek világát. Ezzel szemben David Ayer (a nem túl jól sikerült Harag, és az emlékezetesebbé vált Az utolsó műszak rendezője) nagyon messzire sodródik Christopher Nolan vállalkozásaitól, Zack Snyder éjsötét Watchmenjétől vagy a túlstilizáltság bajnokától, Frank Millertől. Az Öngyilkos osztag e tekintetben igazából visszalépés: a nem annyira rajongóknak azt üzeni, hogy a képregények világa zavaros univerzum, tele bárgyú szuperhőssel, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, és igazából mindegyiknek a zárt osztályon lenne a helye.”

A GEEKZ azért talált valami jót a rosszban:

„A pocsék főgonosz (elpusztítom a világot, csak mer’!), a többnyire fantáziátlan akciójelenetek és a dramaturgiai katasztrófa közepette azonban kis szerencsével eljön egy pillanat, amikor amolyan abszolút alja gonzo-trash-ként kezdesz tekinteni a filmre, akkor ugyanis néha egészen jó móka. Ráadásul ez olyan mellékhatásokkal jár, hogy például kifejezetten élvezni kezded Jai Cortney eszeveszetten túltolt Bumerángját, ami legfeljebb egy szuperhősfilm Csupasz pisztoly-féle változatában menne el.”

A Puliwood szerzőjének a karakterekkel van a legfőbb baja, ezért használja olyan gyakran a szót.

„Már az első pár perc kapkodása erősíti a gyanúnkat, hogy itt valami nem lesz rendben, ugyanis csak ez idő alatt három világsláger csendül fel legalább 5, a szereplőket bemutató montázs alatt. Csakhogy karaktereket - pláne egy csapatfilmben - nem lehet cool zenékre összeválogatott videoklipekben, sebtiben felépíteni, attól pedig nem fog működni a dinamika a karakterek között, ha egymás mellé hajigáljuk őket és végig verekedik magukat egy CGI lényekkel tarkított városon. Érthetetlen, hogy pont az az Ayer csinált ilyet, akinek ez legutóbb a már fent említett Haragban olyan jól ment. Egytől egyig papírmasé figurákat látunk, akik jószerével külsőségeikben viselik a legfőbb karakterjegyeiket, interakcióba pedig csupán cool (vagy annak szánt) beszólások képében tudnak kommunikálni egymással. ”

A Rated.hu majdnem lelkes írása üdítő kivételként könnyed nyári moziként értékeli a látottakat:  

A film megpróbálja humorral pótolni hiányosságait, bár a poénok nagy része így is takaréklángon ég, de szerencsére azért akadnak egészen jók is közöttük. Az akciójelenetekre nem lehet panaszunk, amikor végre beindul az osztag, akkor kő kövön nem marad. Bár ezekből a részekből is lehetne több a filmben, hogy igazán pörgős legyen az összhatás. A Suicide Squad igazából egy nagyon is nézhető akciófilm, bár annyi biztos, hogy jócskán elmarad attól a kimagasló szinttől, amit a remek marketing sugallt róla eddig. Hogy ez csalódás-e? Mindenképpen! Ellenben kaptunk egy egész jó kis nyári mozit, és ez is valami.

A Port.hu saját kritikája ITT olvasható.