Steven Phillips (Brooks) ünnepelt forgatókönyvíró, akinek munkáiból észrevétlenül eltűnik valami, az a Valami, amitől működnie kellene, és amitől korábban mindig is olyan jól működött. Annyira jól, hogy még Oscarra is jelölték őt.
Most mégis felbontják a szerződését és hirtelen mindenki leszarja egy kicsit. Steven egója letérdel, nem tudja, mit tegyen. Ekkor jön a jó haver, szervakirály, Jeff Bridges, aki elárulja neki a tutit, hogy mitől lesz megint sikeres, ünnepelt és szép. Egy múzsa kell neki! (Vagyis Sharon Stone.) A múzsa felzaklat, inspirál és győz, Steven pedig feltámad és megírja a Nagy Vígjátékot Jim Carreynek. Közben pedig rengeteg mulatságos félreértés adódik és oldódik meg, például Steven felesége (MacDowell) egy darabig azt hiszi, hogy férjének csaja van, neki vásárolja a tampont, nem pedig a múzsájának meg ilyenek. Egyszóval, nagyon funny! Igazi franciás bohózat.
A film persze lehúzza a vizes lepedőt egész Hollywoodról, hogy miként mennek már arrafelé a dolgok, de azért csak udvariasan. Felbukkan néhány, önmagát bámulatos hitelességgel alakító igazi sztár is, így Cybill Shepherd, Lorenzo Lamas, Jennifer Tilly, Rob Reiner, Martin Scorsese, James Cameron és majdnem Steven Spielberg is, de nem lövöm le a poént.
Vizuálisan különben alig-alig értékelhető az egész, annyira minimálra sikerült (gondolom, az olcsóság miatt), és ez alól kizárólag MacDowell és Stone volt kivétel, akik szebbek, mint valaha, bár csípőben jókorát erősödtek az elmúlt tíz évben.
