A science fictionök egyik különleges alműfaja a leginkább gépjárműves disztópiaként jellemezhető zsáner, aminek a legismertebb alkotása a Max Max-sorozat az egészen elképesztő sivatagi világával és a Kék Osztriga bárba illő főgonoszaival, meg a véglegekig átalakított, borzasztóan macsó autóival.

A 70-es évek igazi aranybánya, ha olyan torz utópiákat akarunk nézni, amikben kiemelkedően fontos szerepet kapnak a gépjárművek, a kocsik és az emberek közötti viszony, amikor a guruló benzintemetők egyben a túlélés zálogai is, akármennyire hülyén is hangzik ez, hiszen általában olyan világokról beszélünk, amikor kaja és víz sincs, de benzin azért akad.

Pont tavaly készült egyébként egy remek film, ami ennek a korszaknak és a Mad Maxhez hasonló filmeknek is emléket állít. A kanadai, új-zélandi koprodukcióban készült Turbo Kid nagyon ügyesen oldja fel az elfogyó erőforrások és röfögő V8-asok között feszülő ellentmondást: ebben a sci-fiben spéci bringákkal járják a kipusztult világot a szerencsevadászok.

Na, de vissza a 70-es évekre és az autós sci-fikre! Szóval a Mad Max nyilván a legismertebb példa, pedig ebben az időben az ausztrálok igen termékenyek voltak a hasonló hangulatú filmek készítésében.

A Mad Max előtt öt évvel készült például a zseniális című és tartalmú Az autók, amik megették Párizst című film (sajnos a hivatalos magyar cím nagyon béna: Párizs, a roncsautók mekkája). A filmbéli Párizs nem a fény városa, hanem egy poros ausztrál kisváros ugyanezzel a névvel, a sztori pedig az, hogy a kisváros lakói abból tartják el magukat, hogy roncsautókkal kereskednek. A roncsautókat pedig ők maguk hozzák létre azzal, hogy szándékosan különféle baleseteket okoznak a feléjük tévedő autósoknak. A film tele van zseniális jelenetekkel, és már itt feltűnnek azok a romos autócsodák, amiktől aztán a Mad Max olyan nagy lett.

Természetesen nemcsak Ausztráliában készültek hasonló sci-fik, és ebben a cikkben is igazából egy amerikai filmről akartunk írni. Az 1975-ös Halálos futam 2000 zseniális sci-fi, ami mára sajnos csak egy megtépázott történetű VHS-kedvenc lett köszönhetően a film néhány pocsék feldolgozásának.

Míg a tavalyi Mad Max valószínűleg egy újabb generációt rántott be a saját világába, annyira jól sikerült, addig szegény Halálos futam eredetijét talán csak azok nézik meg, akik röhögni akarnak.

Pedig Paul Bartel filmje egészen zseniális. Az az alapsztori, hogy a 70-es években összeomlik az USA gazdasága, egy totalitárius rezsim veszi a kezébe a hatalmat, az emberek viszont természetesen állandóan lázadnak, ezért ki kell találni valamit, ami lecsillapítja őket. A nagy ötlet az, hogy egy szó szerint halálos autóversenyt rendeznek keresztül az államokon, ahol gyakorlatilag bármi megengedett, az ártatlan gyalogosok elgázolásáért pedig pluszpont jár.

Igen, a Carmageddon című legendás számítógépes játék, amiben pontosan ugyanez történtik, ebből a filmből nőtte ki magát. Az 1975-ös film főszereplői David Carradine és Sylvester Stallone, a film pedig tele van olyan figurákkal, akik mintha most léptek volna ki valamilyen vicces kliségyárból. Az egésznek van egy egészen szórakoztató hangulata, mintha a pár évvel korábban indult Flúgos futam rajzfilmsorozatot csinálták volna meg felnőtteknek, iszonyú véres változatban.

A Halálos futam 2000 sokáig a fiókban pihent, pedig a történet annyira idióta, hogy nem kell különösebben nagy képzelőerő ahhoz, hogy gyakorlatilag bármilyen folytatást hozzá lehessen csapni. Ehhez képest az történt, hogy 2008-ban leporolták a filmet, kivettek belőle mindent, ami a korai sci-fiket bájossá tette a bénácska társadalomkritikával, meg hasonlókkal, és lett belőle egy klasszikus akciófilm Jason Stathammel a főszerepben, ez lett a Halálfutam.

Az új filmben az az alapfelállás, hogy egy nagyon csúnya, gonosz börtönből úgy szabadulhat egy rab, ha nyer egy halálos autóversenyen. A leginkább A kaptár-sorozat miatt ismert Paul W. S. Anderson filmje inkább hasonlít a Halálos iramban-sorozat valamelyik szabadon választott részére koszos környezetben, mint a nagy elődre. Statham mellett olyan sztárok vannak benne, mint Ian McShane vagy Tyrese Gibson.

Annak ellenére, hogy az eredeti bájából sokat veszített, a világnak bejött a túlmotorizált börtönben tartott gyilkos verseny, úgyhogy a film két évvel később, 2010-ben kapott is egy folytatást.

Ebben a filmben W. S. Anderson már csak író volt, a rendezést az addig főleg csak sorozatokon dolgozó Roel Reiné kapta, de simán megbirkózott a feladattal, hiszen a Halálfutam 2. egyből videóra készült. Egy előzményfilmről van szó, más nem is nagyon lehetett volna, hiszen az első részt nehéz lett volna bárhogyan is folytatni. Ebben a filmben kicsit jobban megismerhetjük azt a pilótát, aki az első Frankenstein versenyző volt, vagyis a legyőzendő főgonosz. A remake-ekben feltűnnek karakterek az eredeti filmből, így Frankenstein is, de tényleg csak ennyi közük van egymáshoz.

Működhettek a videós eladások is, ugyanis 2013-ban érkezett a harmadik rész, a Halálfutam: A pokol tüze, ami a Halálos futam-filmek történetében először végre kapcsolódott az őt megelőző filmhez valamennyire. Ha szeretnél belemerülni egy kicsit ebbe a benzingőzös börtönvilágba, ami a harmadik részben alapvetően a Kalahári sivatagba kalauzolja el a nézőket, akkor szombaton elkaphatod a tévében. Érdemes egnézni, ha egy kicsit is elkapott a világa, akkor viszont csakis az eredeti ajánlanánk, az az igazi.

Hogy tovább tiporják szegény eredeti film sírját, az eredeti film producere, Roger Corman pár hónapja bejelentette, hogy elkezdték forgatni a Death Race 2050 című filmet, ami az eredeti, 1975-ös film folytatása lesz. Idén elvileg be is mutatják, Malcolm McDowell lesz az egyik főszereplő, ami általában jót jelent. Az már talán kevésbé, hogy lesz öt film a sorozatban, amiknek gyakorlatilag semmi közük sem lesz egymáshoz.