Mindig bajban vagyok az olyan játékfilmekkel, amik erősen dokumentumfilm jellegűek, nehéz elválasztani a valódi, az életben is lehetséges történéseket azoktól, amiket a rendező talált ki. A sasvadász fia pont egy ilyen film, de mégsem ez a legnagyobb gond vele.
A mongol pusztában egy városi paraszt elcsap egy kecskét, majd azzal rázza le a jurtalakó bácsit, hogy civilizálódjá’ má’, he! – talán ez a legerősebb jelenete A sasvadász fiának. A baj csak az, hogy ez a tételmondat rögvest a film elején hangzik el, és nem követi több, csak közhelyes állítások a tiszta, érintetlen nomád világról és a bűnös, romlott városi civilizációról.
Van egy olyan gyanúm, hogy ha ezt a filmet egy mongol rendezte volna, akkor ennél árnyaltabb képet is sikerült volna kihozni abból az alaphelyzetből, hogy egy pusztában lakó tinédzser nem apja hagyományait akarja folytatni, hanem inkább a városba menne tanulni. De ezt a filmet egy eddig dokumentumfilmeket készítő dán rendezte, akinek úgy látszik, bőven elég volt, hogy első játékfilmjében az egzotikumra koncentráljon.
Mert mi tagadás, azért a paneldzsungelből elég jól el lehet csodálkozni azon, ha egy jurtában azon tanakodik egy család, hogy hogyan kéne bekapcsolni a kazettás magnót. Nemhogy gyerekszoba, de szeparált fürdőszoba sincs, a háziállatokat – így a történetben fontos szerepet kapó sast is – csókolgatják, miközben a legkisebb fiút (ellentétben az európai hagyományokkal) arra kényszerítik, hogy tovább vigye a gazdaságot.
Bazarbai persze szükség szerint fellázad, és amikor apja elviszi a sasfesztiválra egy szerencsétlen esemény után megszökik, hogy Ulanbatorban megkeresse szabadon élő bátyját. A kalandos utazásban minden van, amit egy európai csak kitalálhat, gonosz cirkuszosok, jó fej buddhisták, tiniszerelem, és rémisztően sivár város. Innen nézve teljesen logikus, hogy a srác végül mégis csak hazamegy, és sasvadász lesz belőle, akárki meglássa.
René Bo Hansen bár nyilván a legjobb szándékkal követte el A sasvadász fiát, elég nagyot tévedett, ilyen történetek csak elvétve akadnak még a világnak ezen a kietlen pontján is. A Bazarbaiok bizony a városba szeretnének menni, tanulni, szocializálódni és moziba menni, ahol tévedés ne essék, nem ilyen filmeket néznének meg. Mert a városban sem élnek rosszabb, kegyetlenebb emberek, mint a pusztában, legfeljebb több jut belőlük egy négyzetkilométerre. Az ilyen avítt és mesterségesen fenn tartott ellentétpárok nem segítenek sem rajtuk, sem pedig azokon, akik megunva a várost, kiköltöznének inkább.
A dán rendező így aztán jobban tette volna, ha leforgatta volna a sokadik mongol dokumentumfilmjét, szépen beült volna a jurtába egy évre, és lefilmezte volna a legkisebb srác valódi életét. Jobban szórakozott volna ő is, meg mi is, 5/10.
