"Nekem a Balaton a Riviéra!"

Zenében persze, mindig ott voltunk. Nekünk a Balaton volt a Riviéra, hiszen ott szerettünk napozni a homokon. A hatvanas években, úgy nyár felé, leginkább arrafelé tetőzött az ifjúsági probléma, de mindennap átmentünk hajóval Almádiból Siófokra. Azok a foltos farmerek az út mentén, azon a szééééép, nyári nap is leginkább a 7-es út mentén sorakoztak, Balaton felé autóstopra várva. Az a lány, akinek egy sárga rózsa volt homlokán, talán még mindig ott áll az út jobb oldalán, Földvár felé félúton. Hányszor elmúlt már, de mindig vár a balatoni nyááár. Slágerek tucatjai szólnak a Balatonon eltöltött szép emlékekről. Nem tudom, van-e még egy nép a Föld kerekén, aki becézi országának legnagyobb tavát: nálunk mindenkit tudja, miről van szó, ha valaki a Balcsiról beszél. Viszont játékfilmen talán még sohasem jelent meg az a meghatározhatatlan, langymeleg, bizsergető érzés, amit az a jónéhány generáció érzett, aki alkalmas időben, kiérdemelte, hogy a kádári mosolygós barakk gyermeknyaraltatási programjában nyaralhasson valamelyik Balaton-parti úttörőtáborban. Persze, készültek filmek ezelőtt is a Balaton körül, Ötvös Csöpi kalandjai például egzakt módon idekötnek, bár e filmekben a tó csak a jellegzetes környezet, de legalább szegény Bujtornak se kellett messzire utazni, amikor forgatta őket. Zimmer Feri, Török Feri (Szezon) és a többi dettó. Azonban a Balaton körüli életet, azt a sajátos hangulatot, amely nyaranta körbelengte a tavat, eddig talán csak Papp Gábor Zsigmond Balaton Retrójának néhány idevágó jelenete tudta csak megfogni. Romantikus, nosztalgikus kamaszszerelmes film pedig még egyáltalán nem született, holott egészen bizonyosan több millió magyar élte meg a Balaton mellett első szerelmét. A Retró szerelemben mégis kelet- és nyugatnémet fiatalok lesznek nagyon szerelmesek egymásba egy Balaton-parti úttörőtáborban.

Azok az NDK-s csajok nem is így néztek ki!

[img id=337408 instance=1 align=left img]Aki életkorából fakadóan tudhatja, az tudja is, hogy a késő kádárizmusban a Balaton kiemelt helyet töltött be az akkor még két részre szakított német turizmusban. A hetvenes évektől kezdve sok német család utazott a Plattensee-hez, hogy ott találkozhassanak egymással, hiszen az NDK-ban (Német Demokratikus Köztársaságban) élők nem mehettek nyugatra, míg az NSZK-sok (Német Szövetségi Köztársaságból valók) természetesen oda mentek, ahová akartak. Nyaranta így ebben az időben, gyakran több német szót lehetett hallani a Balaton körül, mint magyart. Aztán az internacionalista ifjúsági mozgalmaknak hála, igen sokan érkeztek táborozni is, ezzel is táplálva a népek közötti barátság tábortüzét. A Retró szerelem két tinédzserlányát a vonaton látjuk először, ahogyan magyar szavakat gyakorolnak elbűvölő kiejtéssel. Ám az csak a kisebbik baj, hogy emlékeim szerint nem voltak az NDK-s lányok ilyen kecses, szinte törékeny, kifejezetten bájos jelenségek (inkább nagydarab, vörösesszőke és vörösre égett, szeplős Brünhildákra emlékszem), a nagyobb baj, hogy rövidesen nyugatnémet rendszámú WV bogár dudál rájuk. Így aztán nem lesz nemzetközi szerelem ebből…

Ich liebe dich… ich libe dich auch

Tehát e filmbéli l'amourból mi magyarok ezúttal szépen kimaradtunk, csak Balatonunkat adtuk körítésnek, meg néhány vicces mellékszerepet. De ami Robert Thalheim szép kis filmjében végbemegy, az azért nyugodtan lehet a miénk is, hiszen a szerelem nem ismer határokat. Két szimpatikus német tinédzser, ha szerelemes, éppen olyan bájos, mint két magyar. Ha nem szólalnak meg, balatoni háttérrel akár magyarok is lehetnének. Hogy kritikailag is kihámozzam magam ebből a nemzetközi szituációból, arról van tehát szó, hogy a Retró szerelem szép kis film. Egyszerű, tiszta és őszinte, hogy mást ne mondjak, mindhárom tekintetben felülmúlja a mostanában vakító Alkonyat-izét, emellett néhány odavetett jelenettel tökéletesen jellemzi a kor sajátosságait is. Szinte tökéletes hitellel idézi meg a nyolcvanas évek végének Balaton-parti lepusztultságát, a bunkó pincérektől és a szél szaggatta, színes napernyőktől a németeket keletire és nyugatira ránézésre osztályozó suttyó füredi lemezárusig. Szintén hiteles az tábortüzes-gitáros úttörőtábor-fíling, a ruházat, a szandál (!!!), kazettáról szól a Depeche Mode és a Cure, mi kell még? Két igazán bájos lány (Friderike Becht és Luise Heyer), néhány elviselhető srác, könnyfakasztóan romantikus történet, mindenféle felesleges átpolitizálástól mentes környezetábrázolás – és kész is egy remek kis romantikus komédia a nyolcvanas évek Balaton-parti élményanyagából. Kár, hogy nem magyar filmen…

Kinek ajánljuk?
- Nosztalgiázásra vágyóknak.
- Az Alkonyat-széria helyett.
- Rideg, hideg téli estékre, forralt bor mellé.

Kinek nem?
- Elmélyült intellektuális kalandra készülőknek.
- Adrenalin-löketre vágyóknak.
- Annak, aki hallani sem akar Ságvári Endréről.

8/10