Skandináv drámában olyan a kutya, mint slasher horrorban a csinibaba: abban a pillanatban, hogy megjelenik a vásznon, tudni lehet, hogy előbb-utóbb erőszakos halált hal. Thomas Vintenberg most is a tizenöt évvel ezelőtti nagy (és ez idáig egyetlen) sikere, a Születésnap jól bevált alkotóelemeit (kisközösség, pedofília, kézikamera) keverte újra, csak egy kicsit másképp. A Dogma-mozgalom nyitófilmjében azért vált a főhős kitaszítottá, mert a családi ünnep vidám résztvevőinek elmesélte, hogyan molesztálta őt és a húgát az apjuk gyerekkorukban.Hasonló módon és sebességgel válik leprássá, megvetendő (és megverendő) idegenné a Vadászat főszereplője. A különbség mindössze annyi, hogy itt őt vádolják meg azzal, hogy szexuálisan zaklatott egy kislányt.
A film kevés meglepetést tartogat, hovatovább klisékből építkezik. Ennek ellenére - vagy tán épp azért, mert az újítási szándék nyomasztó terhét lerázva magáról óriási figyelmet fordíthat a legapróbb részletekre is - igen nagyot üt. A mostanában kissé agyonhájpolt Mads Mikkelsen fantasztikusan adja az igaztalanul megvádolt szerencsétlent, a hangsúly azonban mégsem az ő nyomorán, hanem a falkaösztön döbbenetes erején és hatásán van. Hiába a jóléti társadalom, a dizájnbútorok meg a tökéletesen kerekre sütött fahéjas almáspiték, ha a csapat egyik tagja lesérül (lett légyen bármily nagy becsben tartva is korábban), a többi azonnal magára hagyja, kiközösíti, és erőfitogtatás céljából random módon zaklatja. És még örülhet, ha nem tépik szét élve.
