A Stephanie Plum-könyvszériának egész kis rajongótábora alakult ki már hazánkban is, annak ellenére is, hogy Janet Evanovich regényeinek eddig csak töredéke jelent meg magyarul. A megfilmesítés ideális módja lett volna a még nagyobb hírverésnek, de A szingli fejvadász valószínűleg csak azoknak tetszik, akik már amúgy is lelkes olvasók voltak.
Fél évvel azután, hogy kirúgták fehérnemű-eladói állásából, Stephanie Plum (Katherine Heigl) végső elkeseredésében elvállal egy fejvadász állást. Az első ember, akit el kéne fognia nem más, mint Joe Morelli (Jason O’Mara), aki annak idején elcsábította, majd faképnél hagyta. Stephanie még mindig nem heverte ki az önbecsülésén esett csorbát, így a munka sokkal inkább személyes indíttatású, mint szakmai. Ideális alapanyag egy romantikus vígjátékhoz, amibe ráadásul nem túl durva akciójeleneteket is bele lehet szőni.
A probléma ott kezdődik, hogy a könyvvel ellentétben, itt az események nem túl pörgősek. A másfél órás játékidőt is csak vontatottan sikerül kitölteni. A felvezetésnél még elnézőek lehetünk, de mikor már – elvileg – belekerülünk a sűrűjébe, akkor is tömve van a film üresjáratokkal. Míg a regényben ezeket az űröket kitölti a kellemes humorú, jó meglátásokkal teli, egyes szám első személyű elbeszélés, a filmben ezeket csak jelentősen megnyirbálva kapjuk meg, és valahogy az egésznek pont a veleje marad ki. Mintha egy elfuserált, film noir utánérzetű narráció lenne, csak jelen esetben egy nő nyomozását követhetjük figyelemmel.
Az sem könnyíti meg a néző helyzetét, hogy sajnos Heigl nem jó színésznő. Játékmódját leginkább az egyhangú és az unott jelzőkkel lehet leírni, pedig a megformálandó karakter sokkal összetettebb annál, mint amennyit a színésznő ki tudott hozni belőle. Ami egy tévés sorozatban, vagy egy epizódszerepben bájos jelenséggé tette a színésznőt, az egy nagyjátékfilmben inkább idegesítően egysíkúvá formálta. Mindössze egy-két jelenet erejéig tapasztalhatunk valamiféle fantáziát, izzást az alakításában, de ez is sokkal nagyobb mértékben köszönhető férfi partnereinek, mint önmagának. Az egyetlen igazán üdítő jelenség A szingli fejvadászban Lula (Sherri Shepherd), a nagyszájú prostituált, aki igazán jól hozza a szókimondó, de felettébb szerethető karaktert, bár néha talán már túlzásba is viszi a szószátyárkodást, de valljuk be, ez sokkal inkább róható fel a forgatókönyvíróknak, mint a színésznőnek.
Nagy tanulságokat, életigazságokat, filozófiai gondolatokat ne várjunk a filmtől. Nem ez a lényege. A puszta szórakoztatás és kikapcsolódás ígéretével született meg az alkotás. Sajnos azonban ki kell jelentsük, még ezt a feladatot sem sikerült maradéktalanul teljesítenie. Hacsak valakit nem öl meg a kíváncsiság az adaptációt illetően, azt javaslom, inkább olvassa a könyvet, vagy várja meg, míg a televízióban megnézheti, a mozira szánt pénzünket, költsük inkább valami másra.
