Susanne Bier tudjuk, hogy nem rest országokat, sőt kontinenseket átívelni, ha történeteiről van szó. Ezúttal sem Dánia esős és szeles világára álmodta meg moziját, hanem az ennél hatványozottan romantikusabb (és melegebb) Itália citromdús földjére.
Egy fiatal dán pár (Christiane Schaumburg-Müller és Sebastian Jessen) készülődik esküvőjére a vőlegény apjának kallódásra ítélt olasz nyaralójában. Ennek tőszomszédságában egy végtelenül romantikus citromliget is helyet kapott, ami nyilvánvalóan arra van predesztinálva, hogy helyszínéül szolgáljon a szerelmes andalgásoknak és nagy összepillantásoknak. Az esküvőre igyekezvén koccan össze az ara anyja (Trine Dyrholm) és a vőlegény apja (Pierce Brosnan). Az apró baleset csupán a kezdete a film fordulatai során kivirágzó kapcsolatuknak, amihez a romantika béklyója alatt sínylődő mediterrán táj és az a bizonyos naplemente nyújt hátteret.
A Csak a szerelem számít nem sokban emlékeztet Susanne Bier előző filmjeire. Sehol nem jelennek meg a nála mindig kitűntetett helyen lévő társadalmi problémák, a dánok aktuális aggályai (mint az Afganisztánban harcoló dán katonák a Testvéred feleségét esetében) vagy a harmadik világ túlélésért folytatott harcai (lásd Esküvő után, vagy az Oscar-díjas Egy jobb világ). Főszereplőnőnk küzdelme a mellrákkal és a kemoterápia következményeivel azok a részek, amelyek komoly drámai pillanatokra adhatnának okot. Ezek a drámai pillanatok – a rendezőnőtől nem megszokott módon – azonban elmaradnak. Nincs kiút a vasmarkú romantika világából, ami keményen fogja a gyeplőt és nem engedi, hogy történetünk melodrámába csapjon át. Sajnos az eredmény egy kifejezetten sablonos és középszerű romkomnál nem lett több.
A film ettől függetlenül még élvezhető, a kémia remekül működik a vásznon a kiöregedő Brosnan és „a kopasz fodrászt” (a film eredeti dán címe) alakító Dyrholm között. Mellettük brillírozik Paprika Steen, akit senkinek sem kell bemutatni: aki látott már életében minimum három dán filmet, az biztos lehet benne, hogy ebből legalább egyben szerepelt. Jelen esetben bájosan utálatra méltó az általa alakított indiszkréten nyomuló nagynéni. A többi karakter nem sikerült kifejezetten izgalmasra még annak ellenére sem, hogy szokás szerint Anders Thomas Jensennel közösen írta Bier a forgatókönyvet. Még kellemetlenebb, hogy bonyolódnak ugyan a szálak, de semmiképpen sem innovatív módon: ha egy óra után úgy érezzük, hogy a történet nem csak hogy kifulladt, de már a végét is sejteni véljük, akkor megsúgom: sejtésünk be fog igazolódni.
A filmben van egy érthetetlen nyelvi anomália, amit én a globalizáció melléktermékeként fogtam fel, de ennél azért találhattak volna millió elegánsabb megoldást a film készítői. Mivel Pierce Brosnan az egyetlen idedelegált nem dán anyanyelvű szereplő, de a film mégis javarészt dán nyelven játszódik, ezért kellett valami köztes megoldás, ami jelen esetben zavaróan ostobára sikeredett: Brosnan mindent megért, amit neki dánul mondanak, mégis angolul válaszol. Ezek után – teljesen következetlenül – néha mégis angolul szólnak hozzá dán szereplőink. Hogy tovább fokozódjon a képzavar, sikerült egész öt dán szót Brosnan szájába tuszkolni, amiből időközönként elpuffogtat egyet-egyet.
Összességében egy közepesen szórakoztató művet kapunk, amiből elmarad a Biertől megszokott nagy drámai mondanivaló. Meg lett volna benne a potenciál, hogy egy ilyen film legyen, de ezúttal egy könnyed és kiszámítható délutáni mozi született a romantika csillagzata alatt.
Értékelés: 5/10
