A Féktelen haragban a parókás sztár egyszerre iszik, szivarozik, döngeti a nőt és lövi a rosszfiúkat. Ez a film lehetett volna az új Machete, de az érzelgősködésbe átcsapó forgatókönyv és a középszerű rendezés kinyírta.
Nicolas Cage a XXI. század megélhetési színésze. Évi rongyos 23-28 millió dollárért egy jó film mellé minimum két rosszhoz is eladja a lelkét. A Ha/vert imádtuk, a Varázslótanoncot és a nálunk forgatott Boszorkányvadászatot viszont ízekre szedtük. A tavaly 6 millióért bevállalt Féktelen harag 3D mindenképpen jobb Cage fantasy-agymenéseinél, simán lehetett volna akár 2011 Machetéje is, ha a sok autótörés és véres belezés nem csapna át ötpercenként unalmas érzelgősségbe. Ráadásul 3D-t is csak nyomokban tartalmazott a film, mert a néző felé repülő baltát a rendező már a Véres Valentinben is elsütötte, csak csákánnyal.
Vérfürdő, jó kocsik és fedetlen csöcsök: elvileg minden adott a tökéletes, viccesen brutális akciófilmhez. Cage szokás szerint egy túlvilágról visszatérő, bosszúszomjas antihős, bár most nincs motorja és lángoló feje, helyette kifogyhatatlan shotgunnal meg súlyos egysorosokkal ("- Menj a pokolba! - Épp onnan jövök.") bünteti a sátánista louisianai tahókat. A kopasz homlokkal és hosszú műhajjal keménykedés már a Con Air óta jól áll az 55 éves Coppola-rokonnak, tökösségben pedig még a Golyózápor főhősén, a lövöldözés közben Monica Belluccit levarró Clive Owenen is túltesz: a film egyik legjobb jelenetében Cage egyszerre whiskyzik, szivarozik, döngeti a kurváját és mészárolja belassítva a pentagrammás rosszfiúkat, mindezt persze übercool farmerdzsekiben és napszemüvegben.
Patrick Lussier író-rendező sajnos korán lefékezi csúcsra járatott macsóskodást meg az extrém irreális akciójeleneteket, és elcsépelt érzelgősködésbe fordítja át a filmet. A kisunokájáért aggódó hős rengeteg fölösleges visszaemlékezést és giccsbe hajló, aggódó monológot kap, a társául szegődő, forródandrágos szöszi (Amber Heard) pedig elnyújtott mellékszálakkal próbál kitörni az akciófilmekben kötelező, de az eseményeket különösebben nem befolyásoló jócsaj skatulyájából.
A brutális vérengzésből unalomba átcsapó, eleve kliséhegy sztorit azért valamennyire megmentik a színészek. Az Alkonyat-filmekben jóságos apukát játszó Billy Burke-öt nagyon jó végre béna cowboypózban lövöldöző, vérivó szektavezérként látni, a sorozatveterán William Fichtner pedig szórakoztatóan mixelte össze a Szökésből ismert, vérprofi ügynök karaktert a folyékony T-1000-es Terminátorral. Tom Atkins szokás szerint zsaruszerepben látható, és ha nem számítjuk az ősz haját, most is pont ugyanaz a bulldogfejű, pornóbajszos keményfiú, mint a Halloween 3-ban. Ráadásul az egyik jelenetben a geekek kedvenc spoiler pólóját hordja.
Amin mégis elbukik a Féktelen harag: Lussier nem Robert Rodriguez. Hiába írt és rendezett már egy rakás Drakula-mozit és vágott olyan Wes Craven-filmeket, mint a Rémálom az Elm utcában 7 vagy a Sikoly-trilógia, nincs olyan kiforrott stílusa, mint a grindhouse-t feltámasztó mexikói fenegyereknek. Mert ha már valaki akció- és horrorklisékből drótozza össze a forgatókönyvét, akkor jelenetenként két-három újrahasznosítás helyett vigye el a végletekig a koncepciót, és percenként szórjon el valami klasszikusra kacsintást, miközben bevállalja, hogy ez egy olyan akciómozi, ami önmaga paródiája. Autós képzavarral élve: a Féktelen harag padlógázzal akarta bevenni az utolsó halálkanyart, de végül az árokban kötött ki. (6/10)
