Kicsit többet vártam, de csak egy kicsit. Bryan Singer rendezői visszatérése az X-Men franchise-hoz egyszerre előzmény, folytatás és reboot. Nem a legjobb a sorozatban, ám vitán felül ott van a dobogón.
Képességes lények társasága
Mutánsnak lenni gáz. Mutánsnak lenni áldás. Gáz. Áldás. Áldás, gáz. Kétségtelenül e dilemma körül forgolódik nagyrészt a Marvel képregényiskola X-Men univerzuma. Vagy hát annyi bizonyos, hogy ez a kettősség mindig érdekes motívuma volt a szériának. A mozifilmeknek is. De hogy miért menő szinte menthetetlenül ez az egész? Egyrészt, mert a mutánsok sokan vannak. Nagyon sokan. Általában csak úgy hemzsegnek a vásznon. Illetve futnak, ugranak, repülnek. Gondolatban és valóban utaznak. Na meg verekednek, lobbannak, fagyasztanak, befeszülnek, átváltoznak, lőnek, rúgnak, harapnak. Ha éppen az egyik nem annyira érdekes, majd az lesz a másik. Farkas persze mindent visz, szorosan mellette Magneto, de rajtuk kívül is bőven lehet kedvencet találni. S mire eldöntjük, ki a favorit, már vége is a filmnek.
Mindannyian más mutánsok vagyunk
A sokféleség tehát gyönyörködtet – és akkor megint ott vagyunk, hogy az X-Men persze direkt módon toleranciára nevel, naná, mire másra. Na de hogyan lehet még emelni a tétet? Elvégre az első három mozifilm szépen haladt előre, aztán Xavier Professzor és Magneto fiatalkori dolgai is megvoltak már, a Farkas önálló (nem igazán sikerült, maximum szimpatikus) mozifilmjei pedig megint csak azt bizonyították, hogy az X-Menek alapcsapata pont olyan, mint a legtöbb sztárzenekar: a szólózás is megkaphatja a tapsot, jegyet lehet eladni azzal is, de a közönség mégis azt akarja, hogy maradjanak együtt. Szóval, mit lehet tenni? Hát összevonni a régieket az újakkal. Legyen időutazás! Szerepeljen mindenki. Mekkora ötlet, azta! (Farkas persze marad ugyanolyan, elvégre szuperképességei okán ő már jó ideje ugyanolyan. Arcra. Modorra. Séróra.)
A jövőben, a múltban, a jelenben, veletek, ugyanitt
Remek ötlet, még ha nem is frenetikus. A megvalósítás is illik a széria hírnevéhez. Egyik történetszálon az öregek (meg a jelenidős fiatalok), a másikon a fiatal öregek (meg a régi fiatalok). És megint mondom: a farmeros szupermacsó, persze. A jelen Farkasának meg kell győznie a múlt Xavierét és Magnetóját, hogy megakadályozzák a jövő pusztulását. Ennyi körülbelül a történet. A síkokkal se játszanak különösebben – mármint a Vissza a jövőbe játékos sorsvariációs dilemmáit idéző őrületre ne számítson senki, meglepő húzások csak elvétve akadnak. Ahhoz képest, hogy nagy és furfangos kavarodást ígért az Eljövendő múlt napjai (már csak a címe is), kiszámíthatóan lineáris. Ám ez szinte semmit se von le élvezeti értékéből. Akciófilmnek hibátlan. Leginkább azért, mert megint sokan vannak a hősök. És azért is, mert Singer, aki ugye először rakta fel az Ikszeket a nagyvászonra, nagyjából elemében van. Ha nem is a nagy egészben, de részleteiben lenyűgöző a magabiztossága. Ráadásul az X-Men még mindig az a sorozat, aminek nem csak a látványvilága, a színészei, a drámaisága, de a humora is nagyon működik. És ha azt is hozzátesszük, hogy az ultragyors és hiperszemtelen Quicksilver személyében igazán lenyűgöző és szellemes, kvázi új szereplőt is üdvözölhetünk (a kleptomán és kíváncsi vagánygyerek Pentagonban játszódó jelenete már önmagában megéri a mozijegy árát), nos, akkor aztán tényleg nincs miért nyavalyogni. Csak élvezni kell. Ennyi az egész. Blockbusterre fel!
Kinek ajánljuk?
- Akik szerint az X-nek semmi köze a tehetségkutatáshoz.
- Akik szerint lehetetlen kiszeretni a mutánsokból.
- Akik szerint az időutazás lehetséges.
Kinek nem?
- Akik szerint nincsenek mutánsok.
- Akik nem is szeretnék, ha lennének mutánsok.
- Akik szerint Hugh Jackman sose volt cool és nem is lesz az.
8/10
