Igazságtalanság lenne Mészáros Márta Kisvilma - Az utolsó napló című filmjén ugyanazt a hatást, a témában rejlő újdonság izgalmát, felvillanyozó frissességét számon kérni, ami 18 éve mellbe vágta a nézőt a mostanra négyfejezetes filmregénnyé nőtt sorozat legelső darabja, a Napló gyermekeimnek bemutatásakor. A tiltott múlt titkainak burka azóta nagyrészt felfeslett előttünk, többnyire ismert történelmi tényeket "beszél ki magából" a vásznon az emlékeit kutató hősnő, a rendező alteregója. Éppen ebből következik viszont az a hatványozottabb erővel érvényesülő nézői igény, hogy a többé-kevésbé ismert történelmi szituáció, a Szovjetunióba emigrált, majd a harmincas évek második felében a sztálini önkénynek áldozatul esett magyar és más európai értelmiségiek tragédiáját annál elmélyültebben és személyesebben megrajzolt sorsok hordozzák a filmben. Ezt az igényt azonban nem elégíti ki a film, bár története Mészáros Márta legszemélyesebb gyerekkori élménye. A Kirgízia távoli tájain élő kis nemzetközi emigráns kolónia egyre több baljós mozzanattal átszőtt mindennapjai mintha csak a jelzések szintjén leltároznák a tragikussá komorodó helyzet összetevőit: átélhető hősök, érzelmek, helyzetek helyébe kevés kivétellel ezek illusztrációi lépnek. A jelenetek belső ereje, érzelmi dinamikája híján a dialógusok lépnek elő a képek szavakba foglalt összegzésévé, magyarázatává. A kevés kivétel egyike Kisvilma, a rendező egykori önmaga (és mostani unokája, Ladányi Cleo) dacos lázadása az átnevelő regula ellen, amikor édesanyja halála után az intézetben megfosztják nevétől és gyökerestől ki akarják irtani belőle valódi személyiségét is. Hegyi Barbara, Jan Nowocki, Monori Lili és Kéri Kitty alakítása azt sugallja: ha illusztrációnál nagyobb színészi feladatot kapnak, emlékezetes filmdrámává játsszák ezt az utolsó, de időben legelső Naplót.
