Szeretem, ha tele van a terem egy-egy előadás alkalmából. Így aztán nagyon jó érzés volt látni, hogy milyen sokan vagyunk a filmbemutatón. Most azt kérdezném, hogy ki hogy szeret filmet megnézni, ha az valakiről, valamiről szól? Előtte már tájékozódik, vagy várja, hogy mi lesz? Hát én néha így, néha úgy.
Most úgy ültem be, hogy csak a legminimálisabbat tudtam, ki is az a Milarepa. Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül, hiszen aki nem foglalkozik valamilyen szinten a buddhizmussal, annak nem sokat mond a név. A film előtti rövid bevezetőből mint Milarepa életéről, mint a buddhizmus lényegéről megtudhattuk a leglényegesebb dolgokat. A film után itthon próbáltam rálelni az interneten egy életét röviden leíró szövegre - be kell vallanom, hogy rengeteg könyvismertetőt - tedd a kosaradba - és kiadót találtam, amíg eljutottam egy web-lapra, ahol végül egy rövid életrajzra bukkantam (hangsúly az életrajzon és nem pedig a rövidségen van).
"Dzsecün Milarepa (1052-1135)
Milarepa talán a legismertebb jógi, aki egy élet alatt érte el a teljes megvilágosodást. Gyermekkorában sok megpróbáltatáson esett át. Apja korán meghalt és rokonai tették rá kezüket földjére és vagyonára. Sok nélkülözésen esett át, míg anyja kívánságára fekete mágiát tanult, hogy ellenségein elégtételt vegyen. Oly sikeres volt, hogy több mint 35 embernek okozta halálát és sok más élőlénynek is nagy szenvedést okozott. Rájött, hogy ezek a tettek mind vissza fognak hatni rá, ezért a dharmához fordult, hogy megtisztítsa magát. Ekkor éledt fel mestere, Marpa és közte egy régi karmikus kapcsolat.
Marpa igen kemény képzésnek vetette alá Milarepát. Számos házat építettet vele, majd sorban le is romboltatta vele az egészet. Mikor Milarepa végső elkeseredésbe esett, átadta neki a dharmát, ami egy élet alatt megszabadít. Sok éven át barlangokban gyakorolt, míg végre elérte a teljes megszabadulást. Számos tanítványa lett, akik közül sokan szivárvány testben hagyták el a földi létet - nem maradt utánuk holttest. Milarepa Gampopának adta tovább tanításainak esszenciáját." Forrás: www.buddha-tar.hu
Milyen a film? Jó. Akinek Tibet már valamiért megfogta a képi fantáziáját - Hét év Tibetben és más filmek - az most sem csalódik, a tájak fantasztikusak, az öltözetek egzotikusak.
A film Milarepa életét addig mutatja be, amikor elhatározza, hogy "a dharmához fordul, hogy megtisztítsa magát". Hogy itt ért véget a film, nemcsak engem, a tudatlant, de mást is meglepett, ahogy az a filmnézés utáni beszélgetéseimből kiderült. Állítólag lesz második rész is. Mivel én nem vártam előzetesen semmit a filmtől, azt tudom mondani, mit kaptam: egy történet, amelynek a valóságát elfogadom abban a keretben és környezetben, ahogy ábrázolják. Hitelesnek tűnnek a színészek ? igaz, nem tagadom, hogy nincs a tibeti "stílusról" semmiféle tapasztalatom. Van egy kép, amely nagy hatást tett rám, miközben Milupa vihart szabadít a falujára, amelyben 35 ember meghal, a hegyoldalban mellette ülő idős asszony arcát is lehet látni, akinek pár csak pár csepp könnye csorog, mégis az arc tükrözi a rettenetes fájdalmat, amit a pusztítás miatt érez. Szerintem ez a képi csúcs az egész filmben.
Ne várjunk magyarázatot mágikus jelenségekre, ne várjuk hogy a "misztikáról" lebbentsen fel fátyolt. Egy történet, amelyben nem keresnek választ és nem adnak magyarázatot arra, hogy például miért lebeg (ha elhiszem, hogy lebeg) a kő - hanem egy útnak a bemutatása, hogyan válik a gyűlöletből szeretet. Nem olyan nézőpontból való ábrázolás, hogy 35 ember szándékos megölése egy társadalomban, egy adott korban milyen társadalmilag meghatározott következményekkel jár - itt a lényeg, hogy Milarepára milyen hatással volt a pusztítás.
Egy XI. században játszódó történet "szavakban" való öntése nehéz - a mondatok maiak, de ez kell ahhoz is, hogy a szerintem a Tibetben is megváltozott körülmények és világ más tájain élő más körülmények miatt utat találhasson a mai nézőhöz.
Talán kicsit vontatott a film, talán nem ad katarzist, amit várhatnánk tőle - de ezek mellett is jónak tartom és várom a második részt.
