A kelet-európai földindulás több országban maga alá temette a filmgyártást is. Különösen nehéz a helyzet a volt Jugoszlávia sok helyütt még most is háborútól sújtott földjén. Tudjuk, milyen iszonyatos következményekkel járt a széthullás: az új hullám egykori hagyományainak folytatása megvalósíthatatlan ábrándnak tetszik. Pedig a jugoszláv film gondoljunk a Reggelre, a Találkozásokra, a Horoszkópra, Makavejev, Petrovic és mások munkáira kemény realizmusáról, kísérletező igényességéről, magas formaművészetéről, kritikai szenvedélyességéről volt híres. Egyáltalán nem szónoki a kérdés: mi lesz az utódokkal és az örökösökkel? Elképzelhető- e folytatás és újrakezdés, netán a véres esztendők konfliktusainak megörökítése a vásznon?
Tavaly Velencében nagydíjjal jutalmaztak egy macedónangolfrancia alkotást. Szerzője Amerikában szerzett diplomát, de a néhai Jugoszlávia (Macedónia) szülötte. Félreérthetetlenül kinyilatkoztatta: nem a hollywoodi stílus elkötelezettje, inkább a hazai krónikát írja tovább, ha sikerül megfelelő feltételeket teremtenie a munkához. Vállalkozása azért példaértékű, mert fáradhatatlan kitartással teremtette elő a forgatáshoz szükséges összeget (különféle nemzetiségű intézmények és cégek segítették elképzelései valóra váltásában), továbbá a fiatal szerző igényessége okán is. Milko Mancsevszki jegyezzük meg a nevet, bizonyára még fogunk vele találkozni a mozgalmas mai történelemből merítette témáját, olyan miliőt megjelenítve, amelyet ismer. Noha ez az első úgynevezett fikciós műve, tökéletesen birtokában van a hatáskeltés, az atmoszférateremtés, a lélekrajz, a színészvezetés valamennyi fortélyának. Mindez a mesterségre vonatkozik, melyet Mancsevszki kiváló mesterektől tanult meg a Southern Illinois Egyetemen. Ami ennél fontosabb: az Eső előtt feszes szerkezetű "hármaskönyve" a novellák szoros gondolati-logikai kapcsolatban állnak egymással szuggesztív látomás egy megbolydult világról s a társadalom közérzetétől elválaszthatatlan tragikus eseményekről, végzetes találkozásokról, lebírhatatlan szenvedélyekről, az egyensúlyvesztés sokkoló következményeiről. A cím mint a rendező kifejtette szimbolikus tartalmú: "a hosszan tartó várakozás érzésére utal; egy kirobbanás lehetőségével telítődik a lég, az emberek pedig némák és csak várják a tragédiát vagy a felhőzet kitisztulását..." A súlyos példázat azt hangsúlyozza, hogy vannak pillanatok, amikor szinte habozás nélkül igent vagy nemet kell mondani, hogy a sors olykor kegyetlen és igazságtalan, hogy az egyén és a közösség érdekei kibékíthetetlenül ellentétesek lehetnek.
Markáns hősök sorsát követi nyomon Manuel Teran mozgékony felvevőgépe. A hazatérő Alekszander Rade Serbedzija megszemélyesítésében rejtőzködés helyett színvallásra kényszerül. Erkölcsi meggyőződése szerint cselekszik, s ez okozza vesztét is. Anne Katrin Cartlidge játssza a szerepet két szerelem malomkövei között őrlődik. A színésznő pontosan értelmezi a szenvedélyes asszony dilemmáját, mögöttes motívumokat felfedezve a személyes megpróbáltatásban. Kiril, az ifjú szerzetes némaságot fogad, ami azonban nem gátolja humanista elkötelezettsége érvényesítésében (Gregoire Colin alakítása).
Az albán Zamira (Labina Mitevska) a kiszolgáltatottság és öntudatra ébredés megtestesítője. Jól jellemzett a többi karakter is. Mancsevszki egy-egy pillantással, gesztussal, mozdulattal, mondattal képes a személyiség lényegét megragadni. Ami összeköti a szituációkat: valamennyi figura saját életfeltételeinek csapdájába esik. Örvény nyílik meg alattuk. Vesztesekké válnak. Az Eső előtt epizódjaiból sok mindent megérthetünk déli szomszédainak borzalmas vesszőfutásából.
Fontos dramaturgiai funkciót tölt be a táj a maga fenségességével és komorságával. Összetettek a hangulati rétegek. Artisztikusak a leíró részek. Szikár és mégis gyönyörű a folklór.
Szép film. Szomorú film. Katarzist kínáló film.
