A "Tanítványok" nem azonos a 1985-ös Bereményi filmmel. Ez egy jóval korábban, 1965 -1967 között készült amatőr játékfilm felújított változata, melyet a dokumentumfilmjeiről ismert Gulyás Gyula írt és rendezett. A hetvenes-nyolcvanas években megjelent nagylélegzetű tényfeltáró dokumentumfilmek egyik alkotójához van szerencsénk, a "Vannak változások", az "Én is jártam Isonzónál", a "Törvénysértés nélkül" rendezőjéhez, aki filmjeit többnyire testvére, Gulyás János operatőr közreműködésével készíti. A Gulyás fivérek filmszociográfiái különböző életsorsok bemutatásával a magyar társadalom fehér foltjait térképezték fel.
A szocializmus fullasztó légkörét megidéző "Tanítványok" pályájuk elején készült, s néhány amatőr filmfesztivál sikeres szakmai bemutatótója után gyorsan tilost kapott. Közel harminc év elteltével került elő a dobozból, s a jobb minőség érdekében a nyolc mm-es filmet - eredeti szerkezetét megőrizve - átírták videóra és utószinkronizálták.
Gulyás Gyula így nyilatkozik arról, hogy miért tartotta fontosnak filmje újra bemutatását: "Nem tulajdonítok magamnak vátesz szerepet, de a Tanítványok mégiscsak egy diáklázadásról szól, ami Nyugat-Európában sorozatosan be is következett akkorra, amikorra a film elkészült, nem beszélve a csehszlovák 68-ról. ... Úgy látom, hogy mind a mai napig nem veszítette el a jelentését. Nemcsak kordokumentum, hanem talán a mai generációknak is mond valamit, hiszen megmutatja, hogy egy elnyomó apparátusban vannak ugyan mindenféle főanimátorok és főgonoszok, de nem kis mértékben éltetői és fenntartói a hétköznapi emberek is, akár egy generáción belül." (Filmvilág, 2000/7.)
A film a Mediawave Fesztiválon és a 2000-es filmszemle kisjátékfilmjei között újra bemutatásra került, s mai viszonyok között is kiemelkedő darabnak bizonyult. 2001-ben megkapta a Filmkritikusok díját. A hatvanas években rendkívül erős amatőrfilmes mozgalom e különös darabja valóban érdemes az újranézésre. Legalább két okból: egyrészt csodálatos képi világa miatt, másrészt az elévülhetetlen és az emlékezetünkbe mélyen bevésődő személytelen diktatúra-portré miatt, melyért oly sokra becsüljük Kafka vagy Orwell műveit is. Története árulásokkal, megalkuvásokkal és terrorral sűrűn átszőtt világot tár elénk egy középiskola modelljén keresztül.
Kis Pippin, a fiúiskola egyik tanára kegyetlen terror alatt tartja diákjait. Kíméletlen fegyelmi módszereit itt-ott elkapott félszavakból, rövid képsorokból sejtjük meg. A rend fenntartása érdekében személyi kartonokat vezet, az udvarban lehallgató készüléket helyeztet el, spiclikből gárdát szervez, s mindezt látszólag a diákok saját kívánságára teszi. A fizikai és lelki zsarnokság aztán megtalálja a maga lázadóit: van, aki a falra festett "éljen és virágozzék" (talán még emlékszünk a folytatásra) jelmondatot sírvirággal koszorúzza, némelyek megtagadják az időnként mindenkinek kötelező gárdaszolgálatot, s egyre többen egyetértenek a Pippin elleni lázadás elkerülhetetlenségével. Akciójukkal nem csupán néhány pofont kockáztatnak, hiszen a sikertelen harc esetén fiatalon eldőlhet sorsuk, nem mehetnek egyetemre, segédmunkásként startolhatnak az életbe. Mikor elterjed a hír, egy hajdan kizárt diák, Hörömpő visszatéréséről, jelenléte egyesíti a lázadó erőket. Megkésett zendülésük azonban gyorsan megtörik a gárdisták keze alatt, akiknek vezetője - ki tudja honnan eredő utasításra - közben átveszi a bukott Kis Pippin szerepkörét, s Hörömpő kíméletlen kiiktatásával a lázadókat árulásra, megalkuvásra kényszeríti.
A "Tanítványok" olyan, akár egy izgalmas rejtvény, a háttérben lejátszódó folyamatok felismeréséhez erős odafigyelést és akár többszöri megtekintést igényel. A sokszereplős történetben minden arcnak (melyeket gyakran csak egy pillanatra látunk elsuhanni a kamera előtt), minden elejtett félmondatnak (melyek jelentését csak később értjük meg), vagy képbeállításnak fontos szerepe van. A magyar filmtörténet visszamenőleg egy jelentős darabbal gazdagodott, egy lázadófilmmel, mely méltó elődje lehet többek között Jancsó "Fényes szelek"-jének vagy Gothár "Megáll az idő"-jének.
