A KultPontban az üzleti talkshow érdekességeiről beszélgettünk Máté Krisztával és Liluval.
A tévénézettségi adatokból kitűnik, amit a stúdióban bővebben is kibeszéltünk, hogy a vasárnap estéket úgy nyeri meg rendre az RTL, hogy nem valami színes, szagos, már-már trash-be hajló show-műsort tűz képernyőre, hanem komolyabb tartalmakat, mint a Házon kívül és az utána kezdődő Cápák között.
A múlt hét mérsékelt erősödést, illetve gyengülést hozott bizonyos tévécsatornák nézőszámaiban, van viszont egy műsor, amelyet már régebb óta figyelünk, ahogy hétről hétre egyre jobb eredményeket ér el.
TovábbEttől függetlenül a Cápák között 2019-es indulásakor még nem volt egyértelmű, hogy a műsornak ekkora sikere lesz. Máté Krisztáék azt a feladatot kapták az RTL-től, hogy készítsenek tévéműsort azoknak, akik nem néznek tévét. Elmondásuk szerint pont ezért volt nehezebb megcsinálni az első évadot, mint az utolsót, mert nem tudták, hogy mire számíthatnak. Ma már sokkal könnyebb a vállalkozókat megkeresni, hogy szerepeljenek a műsorban, mert a vállalkozói közeg ismeri a Cápák között brandet, pontosan tudják, hogy hova jönnek.
A "szereplők", azaz a vállalkozók pedig úgy állnak ehhez az egészhez, hogy még a tévében való szerepléssel járó nehézségeket, kényelmetlenségeket is bevállalják a siker érdekében. Nem úgy, mint például egy Való Világ esetében, ahova a szereplési vágy miatt mennek az emberek.
Egy tudományos munkát segítő szoftver mellett a luxus étel-házhozszállító cég, a sebgyógyítást elősegítő termék és a különleges sörök gyártói is bemutatkoztak a Cápáknak.
TovábbHogy régen mennyivel volt jobb vagy másabb a Való Világ és hogy miért olyan ma, amilyen, arról egy külön fejezetet lehetne nyitni, és itt volt is némi nézetkülönbség köztünk, de Lilu végül mindenkit megnyugtatva közölte, hogy:
Tőlem aztán nem kell megvédeni a Való Világot. Én vagyok az anyukája, a nagynénije.
Az eredeti témához visszatérve szó esett Lilu szerepéről, ami a tévében jelentéktelennek tűnhet, hisz egy-egy pitch előtt és után alig 30 másodpercre látja csak a néző, de ennél jóval több szerepe van a produkcióban. Ő az, aki beengedi a cápákhoz a vállalkozókat, majd ő is búcsúztatja őket. Ez azért nagyon fontos, mert a teljes mértékben civil szereplők itt egy kicsit feloldódhatnak, kicsit ráhangolódhatnak arra, ami majd bent vár rájuk. Kapnak egy kis biztatást, miközben szokják a kamerák közelségét.
Jó, oké, de miért éri meg mindez a cápáknak? A beszélgetésből ez is kiderül, de annyit elárulunk, hogy nem véletlenül lett az a cikk címe, ami.