Furcsa és szokatlan helyzet, hogy egy, a mozikban debütáló filmet korábban már a televízióban is láthattunk. Joseph Vilsmaier, a Sztálingrád elismert rendezőjének új filmjével azonban éppen ez a helyzet. A német filmcsillag, Marlene Dietrich életének tizenöt esztendejét felölelő alkotást már láthattuk hazánk legnézettebb filmes tévéadóján, s így most a képernyőről a filmvászonra ismerőseink költöztek át.
Dietrich is ember volt. S mint ilyen, egyszerre volt gyarló, esendő, a filmvásznon azonban ragyogónak és időtállónak bálvány. A moziban ő volt a Kék angyal, otthon viszont egyszerre kellett játszania a gondoskodó anyukát, a gyakorta hisztiző feleséget, és játszotta a szenvedélyes szerelmest is. Legalábbis Vilsmaier interpretációja szerint. Bár az örökös, azaz Marlene lánya merő hazugságnak nevezte, hogy anyjának viszonya lett volna egy porosz katonatiszttel, bizonyos Carl Seidlitzzel, a filmből az derül ki, hogy igenis létezett ilyen viszony.
A történet nagyjából akkor kezdődik, amikor a huszonnyolc esztendős színésznőre rákacsint a szerencse, majd a siker szele is megérinti. A már említett Kék angyal óriási sikere teszi lehetővé, hogy jómaga is Hollywood felé vehesse az irányt, ugyanakkor kénytelen hátrahagyni családját. A népszerűség persze nem kárpótolja a veszteségekért; legbelül iszonyatosan magányos, holott szinte az egész világ a lábai előtt hever.
Körülbelül ennyit mond nekünk Vilsmaier. Bemutat, igyekszik tárgyilagosan mesélni, ám a mítoszt nem igazán sikerül élő emberré varázsolnia. S sajnos Katja Flint, a film sztárja sem bizonyul igazi segítségnek. Bár megtévesztésig hasonlít Dietrichre, ám a díva sorsát nem sikerül a nézők számára is átélhetővé tennie.
Pedig látszik és érződik, hogy a stáb nagyon akart. Nagyon akart mesélni, nagyon akart szórakoztatni, és a nagyon szeretett volna emlékezni és emlékeztetni egyszerre. Ám valahogy ez mégsem sikerült. Maga a film is épp olyan, mint amilyen - legalábbis állítólag- maga Marlene is volt. Az egyik pillanatban szenvedélyes, gondoskodó, majd jéghideg és magányos. És sajnos a néző is magára van hagyva, hogy egyedül próbálja meg kirakni a darabkákból a valódi Marlene alakját. És ez cseppet sem könnyű feladat, amint ez a film is bizonyítja.
