Újságíróból lett bortudor, vicces ismeretterjesztő könyvet írt a borkultúra iránt érdeklődők részére, amelynek hamarosan jön a folytatása. Tompa Imre borszakíróval a Budavári Borfesztivál alkalmából beszélgettünk a magyar borkultúra jelenéről és jövőjéről.
[img id=418375 instance=1 align=left img]Mi az eredeti foglalkozása, mióta foglalkozik borkultúrával és miért, hogyan döntött a téma mellett?
Eredetileg tanár és politológus vagyok, később újságíróként a Kurírnál dolgoztam, de még az ezredforduló körül elvégeztem szinte az összes Magyarországon fellelhető borászattal kapcsolatos tanfolyamot és elkezdtem borszakírással foglalkozni.
Nem túl drágák a boros tanfolyamok?
Nem tartom őket extrém drágának. Amikor én végeztem őket, még más időszak volt, nem léteztek a mai angol borsuli-klónok, de sokat lehetett tanulni a főleg osztrák mintákat követő szaktanfolyamokon.
Az elmúlt években felnőtt egy új generáció, és a mai komolyabb tanfolyamok már angol mintára, a Wine & Spirit Education Trust klónjaiként működnek, de szerintem akkor is, most is a Rohály Gábor és Mészáros Gabriella-féle kurzus volt a legszínvonalasabb.
Divat-e még a bor, van-e Magyarországon borkultúra?
Átfogó értelemben, ahogy a világ komoly bortermelő nemzeteinél, Franciaországban vagy Itáliában például, nálunk sajnos nincs igazi, hétköznapi borkultúra.
A bor kultúrája ugyanis az evidens, mindennapi igényt jelentené a borra, illetve mindent, ami ehhez tartozik, a borról való gondolkodást és szofisztikált nyelv magától értetődő tudását.
És bár a legfrissebb Gfk-s Háztartáspanel-kutatás szerint javul a helyzet (az ezredfordulót követően a felnőtt társadalom fele ellenségként nézett a borra, ma ez az arány a harmadára csökkent), nem vagyunk olyan bornemzet, mint a háború előtt voltunk.
Ráadásul a válság hatására csökkent a fizetőképes kereslet, a prémium borok fogyasztása lelassult, a termőterület is egyre kevesebb. A középkategóriás boroknál pörgősebb a piac, számomra mindig a középső polc, a középút a legfontosabb, nemcsak borkulturális értelemben.
[img id=418376 instance=1 align=right img]Vagyis akkor hol tart a magyar bor fejlődése, rajta vagyunk-e a világ bortérképén?
Sajnos nem vagyunk rajta. Eltekintve egy szűk szakmai elittől, a magyar borokat alig ismerik külföldön és nincsen komoly piacuk sem.
Pedig Hugh Johnson, a világ egyik legnagyobb bortörténésze egyszer azt nyilatkozta nekünk, hogy a háború előtt három borkultúra vezetett: a francia, a német és a magyar.
De a második világháború után olyan hatalmas fejlődés ment végbe a nagyvilág borászatában, amellyel nem tudtunk lépést tartani.
Ugyanakkor léteznek hihetetlenül jó teljesítmények az országban, virágzanak a kisebb kézműves pincészetek, és van jó pár közepes-nagyobb borászat is, mely világszínvonalon termel.
Mi kellene ahhoz, hogy elmozduljunk erről a holtpontról?
Egy hosszú távú, jó marketingstratégia, a források megteremtése, és talán közhely, de nemzeti összefogás, mint például a’85-ös borhamisítási botrány után Ausztriában.
Az osztrák ökológiai adottságok nem is olyan jók, mint a magyarok, de náluk képes az összefogásra a társadalom, másrészt kiépítették a világ egyik legprofibb bormarketingjét. Tulajdonképpen csak le kellene őket koppintani.
A helyzet viszont nálunk az, hogy a bormarketing-stratégia nincs, az export csekély, a terület, amikor én a borral foglalkozni kezdtem, 93 ezer hektár körül volt, ma 62 ezer körül van. Vagyis a mérleg egyik serpenyőjében hihetetlenül klassz individuális teljesítményeket látni, amelyek körül a kontextus súlyos válságban van.
De akkor hogyan győzzük meg arról az embereket, hogy a 300 forintos édes vörös az nem bor, hanem csupán bor jellegű alkoholos italkészítmény?
Szerintem sehogy. Akik ezt isszák, az egy totálisan más szegmense a fogyasztóknak, mint a középső polc. A társadalom tendenciáit figyelve kijelenthetem, hogy nem fog sikerülni a magyar bort újra a világ lényeges szereplőjévé tenni.
[img id=418518 instance=1 align=left img]Ön milyen borokat kedvel, melyik a kedvenc borvidéke, ki a kedvenc borásza?
Hosszan sorolhatnám.
Mostanában a szekszárdi borvidéket szeretem a legjobban, emberileg is vonz ez a svábos hátterű környezet, de Sopron is nagyon klassz.
Szekszárdról az Eszterbauer Pincészetet emelném ki, de például a tokaji Lenkey Géza is sajátosan egyedi, intelligens borstílust képvisel.
Az igazság az, hogy marha sok jó borász él és dolgozik az országban, minden borvidékről tudnék neveket említeni.
"Hogyan legyünk alkoholisták?" című könyve nem csupán ismeretterjesztő munka, de roppant humoros szöveg is egyben. Lesz folytatás?
Igen, hamarosan megjelenik a Jaffa Kiadó gondozásában az „Amit ma megihatsz…” című új kötetem, amely lényegében az előző könyvem folytatása, a cél ugyanaz: a fiatalokat szeretném megszólítani, a megfizethető középső polc közönségét, ahol a minőség is kitűnő.
[img id=418385 instance=1 align=left img]A Budai Borfesztiválon összefuthatunk Önnel?
Nem vagyok igazi fesztiválozó, és szerintem ez a kiváló rendezvény kissé ki is nőtte a Budai Várat, de azért egy estére biztosan felbukkanok.
Én mindig elmegyek a hegyhez, és a nagy tömegeket sem keresem. De jó a budavári Borfesztivál, általában a fesztiválok, nagyon fontos médiumai a borkultúrának.
