Képzeljük el őt a mi szobánkban, egy fotelben, amit több százan ülünk és több ezren állunk körül. Makk Károly mesél, gesztikulál, mi meg hallgatjuk, és ámulunk. Tőle tudjuk meg, hogy az életünk így telik el, és egyre többet ér az, ami elmúlt, és még többet az, aki mi magunk vagyunk.

Karcsi, Makk Károly, Karoli – sőt Kaa-ro-liii! –  ide-oda röpköd, kalandozik. Liliomfi, Ház – élet –  a sziklák alatt, egy kis erkölcs, egy kis éjszaka, egy kis Szerelem, cannes-i bemutatók, Egymásra nézve, ’56, Rákosihoz vissza, Kádárhoz előre, és hozzá megint vissza. A forradalom. Déryvel – Törőcsik Marival – Cannes-ban. Cannes, Cannes és megint Cannes.  Hollywood, Párizs, Róma… Los Angeles.

Bejön… dehogy jön, már ott ül Krencsey Marianne. Megpördül. Psota Irén. Ő is megpördül, majd megpúposodva el. Bejön Darvas Iván Aczél Györggyel. Darvas Liliomfiként kalapot lengetve meghajol előttünk, a közönség előtt, és elvonul a magánzárkába, ahonnan Aczél sem hozhatja ki. Ők ketten jól elvannak Déryvel, hiszen börtön minden, minden börtön, ami van. Akkor is, amikor még nincsenek gumifalai – de hátha vannak!             

Bejön ebbe a szobába a sok száz, sok ezer mesehallgató elé Tolnay Klári, Domján Edit, Görbe János, Szirtes Ádám. Coppola, Tony Curtis, Truffaut, Fellini, Lollobrigida, Bacsó Péter, Dajka Margit, Marina Vlady – Viszockij nélkül, majd vele –, Örkény. Jancsó. Bejön Konrád, csöppnyi boldogsággal is. Bejön jó néhány cannes-i mese. Két Oscar-jelölés, ami Makk értelmezésében utólag már „csak” Oszkár.

A mese hőse Berettyóújfaluból indul, befogja Debrecent, és befogadja Budapest, megmártózik a napfényes és ködös Balaton vizében, elrobog Rómába és onnan is el, de megállapodik Cannes-ban és Los Angelesben. Hogy aztán elmondhassa magáról – én nem is féltem, csak éltem.

Így képzeljük el Makk Károlyt ebben a könyvben! Játszani kell, és szeretni kell…

Ebben a könyvben minden mondatát hallani is fogjuk. Halljuk a hangját, halljuk, amikor felemel és amikor elenged egy „Makk-os” szó- vagy mondatfordulatot. Miközben olvassuk őt, és halljuk a hangját, arra gondolunk, hogy vajon az, aki soha nem hallhatta őt, mit ért meg ezekből az élettörténetekből – a hangja nélkül. Történet marad-e a történet akkor, ha csak olvassuk? Vagy történetté akkor lesz, amikor látjuk, és halljuk is?

Az, aki nem ismeri sem őt, sem azt a világot, a kommunistát meg a szabadot, ami neki adatott, vajon mennyit ért meg az ő civakodós, szeretetteljes és rafinált, de mindig sikerre – nem pusztán az eredményre, hanem a maradandóra – törekvő küzdelmeiből?

Meghagytuk a beszélt nyelv stílusát olyankor, amikor professzionális „magyartalanságot” tartalmaz. Például: „kaptak egy telefont”, „meglehetős energiával”, „gikszert kapva” (gellert kapva helyett), „mint az óramutató, úgy szedi a lábát”, „kiforrt a tej a munka tüzén” (Dajka Margittal mondatja), „csinál egy neszkávét”… Következetesen parkírozást mond parkolás helyett – naná, ezt is jól hallja, aki akarja. „Élből lelövi a három medvét.” „A Radeczky-induló fél lábbal még benne volt a pakliban.” „Nem tolakodva, de volt egy kis tumultus…” Micsoda tartalmas ritmusok! Nem javítottuk, mert így beszélünk. Teremtünk életet.

Makk Károly filmrendező, filmíró különleges szavait – például ezeket: ücsögélünk, argentina (az argentin színésznő – Valentina – neve helyett), rohangattam, autótárs, küldögette – és a hozzájuk hasonlókat is megbeszéltük és megtartottuk. Meghagytuk Oszkárnak az Oszkárt, úgy, ahogy ő írja, mert hiszen akinek „csak” jelölései vannak, annak Oscarja nincs.

Az időrendről. Nincs jelentősége ebben a könyvben, ahogyan az ő filmjeiben sincs a legtöbbször. Rendező vagy te is (hallgató olvasó). Ide-oda rakosgatod a történetet és a helyszínét – a lényeg: akkor van rend, ha élvezed. Életed során te is ide-oda rakosgattad és rakosgatod ma is a történeteidet és azok helyszíneit; belepakolsz, kiragadsz belőle, hősöket alkotsz, köztük alkotod meg így önnönmagadat. Nem lecke ez, hanem csupa élvezet. Szeretni kell! 

(Kossuth Kiadó)