[img id=420938 instance=1 align=left img]A Madárasszony élete csak egy sóhajtáson múlik, a születését az édesanyja halálával fizeti meg. Muszáj egyből felnőtt nőként viselkednie, lány belőle sosem lehet. Nem ismerheti az önfeledt játékokat, mert korán a nyakára zúdul a szomorúság és rátelepedik a halál. Az apja a bánat miatt nem tud mit kezdeni vele. 

Egyetlen társa egy holló lesz, aki a szellemvilágból érkezik hozzá segítőnek. Linger Lili nem talál semmit, amiért az emberek világába tartozónak érezhetné magát. Jogosan érezheti hát, hogy a levegőben élő rokonai sokkal inkább megérdemlik a szeretetét, mint embertársai.

Ha emberként is kell léteznie, azt csak szárnyas barátai közelében tudja elképzelni. Hiába lesz ő szerető, feleség, leány, meny vagy anya, e szerepeket sosem tudja tökéletesen eljátszani. Számára minden csak addig létezik, amíg vak szenvedéllyel dobogni tud érte a szíve. 

De ahogy előbb-utóbb minden vágy lelohad, idővel úgy válik számára unalmassá a szárnyak nélküli létforma. Depressziója fokozatosan eltávolítja a valóságától, helyébe egy másikat épít. 

Csak a Kolon-tó és annak környéke foglalkoztatja. Olyan vidékekre vágyik, ahol madarakat lehet befogni. Bárhova képes elmenni azért, hogy gyűrűt biggyesszen egy ragadozó lábára. Végül azonban már csak a halál iránt tud érdeklődést mutatni.

A cím kissé félrevezető, mert a regény elsősorban nem a Madárasszonyról szól. A főszereplő a gyermek, Linger Lea, aki sok-sok évvel édesanyja halál után kel vándorútra. Végigjárja a rokonokat, meglátogatja anyja egykori barátait. A benne élő emléklenyomatok az évek folyamán kisimulnak, ezért mániákusan gyűjti az édesanyja után visszamaradt emóciókat, hiedelmeket, mítoszokat. Mások emlékeiből akar felépíteni egy anyaképet.

Lea szeretne tisztán látni, hogy végre feloldozást nyerjen az anyákról lányokra szálló átkok, görcsök alól. Mert nagyon úgy tűnik, ebben a családban a nők közös sorsa, hogy anya nélkül kell felnőniük. Egész életükben ennek terhét cipelik, amivel sehogy sem tudnak megbirkózni. A lány szeretné megismerni az anyját, hogy legalább halálában köze legyen hozzá. Közben pedig kétségbeesetten próbál szülővé válni, hogy kijavítsa mindazt, ami a felmenőinek nem sikerült. Maga is gyógyulni szeretne tehát, hogy kiszakadjon a nemzedékekre visszavezethető körforgásból.

De mit lehet kezdeni egy olyan anyával, aki akkor is csak szenvedélyét táplálja, amikor látszólag a lánya kedvébe akar járni? Hanyatt-homlok rohan, ha mondjuk egy feketerigó fiókát kell megmentenie, de észre sem veszi, amikor a méhéből kikelt embergyerek kerül életveszélybe. Mit csinálhat a gyermek azzal az anyával, aki olykor olyan, mint „a tátogó tornádó, nyitott szájú vihar, ami bármikor elnyelhet, és végképp elemészt őrjöngő páráival”? Máskor mintha lélekben ott sosem lenne, ahol teste formát ölt. Akár véresre is marhatják a vöröshangyák, fel sem fogja, mi történik körülötte.

Lili a fékezhetetlen függetlenség, akiért a férfiak rajongnak, mégis távol tartják tőle magukat. Körülötte minden csupa rejtély, misztérium. A könyv elbeszélői fantasztikus, hihetetlen vagy éppen bizarr eseményekről számolnak be róla. A hiányt az emberi elme előszeretettel dolgozza fel úgy, hogy az egykor megesett dolgokat felmagasztalja. A Madárasszony esetében azonban nem csak erről van szó.

A regény lelkülete olyannyira szorosan kötődik a teremtett természethez, hogy abban másként nem is lehet megszólalni, csak csodálatos költői képekben. A szerző tollából ösztönösen bomlanak ki a gyönyörű hasonlatok, a pontosan megfogalmazott metaforák és a szépen kidolgozott megszemélyesítések. A lágy költőiség a maga természetességében járja át a szöveget, ezért az nem roskad meg az ornamentika súlya alatt. Finy Petra regényében is ugyanaz a gyermeki játékosság és nyers őszinteség mutatkozik meg, ami a verseit is jellemzi. Kifejezetten üdítő olvasmány ez a könnyed ritmikájú próza, ami bátran bánik a szóképekkel.

Az elbeszélő mindvégig ugyanaz, de a tanúskodók személye fejezetről fejezetre változik. Az első és második férj, a szerető, a barátnő, a nagynéni, a nagyapa és a nagymama a saját lényéből formálja a címszereplő alakját. A mesélők sokszínűségét a prózai szöveg lírai fordulatai finoman, alig észrevehetően követik le. 

A dühödt irigység, a reménytelen szerelem, a szánakozó szeretet, a keserű bűnbánat, az ajnározó áhítat változtatja meg a metaforák jelentését. A különböző emlékmozaikokat végül Leának kell a helyére tennie, illetve az olvasó végzi el az eltérő nézőpontok összefésülését. Minden kimondott szó, elregélt emlékkép a gyógyulást szolgálja. Lea utazása megtisztítja a szíveket a gúzsba kötő érzelmektől.

A családi legendáriumban minden egyes emlék a flóra és a fauna valamilyen megjelenési formájához kapcsolódik. Vörösbegyek, vargányák, kajszibarackok, vadászpatkányok hívják elő a szereplőkből a múlt élményeit. Itt mindenki egy rögeszme rabja: a lepkeimádó, a szarvasgombagyűjtő, a fanatikus bábkészítő, a habókos vajákos asszony, és persze az eszement madarász. A könyv minden egyes szereplője a környezetével szimbiózisban élő embert mintázza. Egy olyan létformát mutat meg nekünk, ami után manapság sokan csak reménytelenül vágyakozunk, vagy aminek létezésében egészen egyszerűen már nem is merünk hinni.

Finy Petra olyan érzékletesen írja le a kék fadongót, a gyurgyalagot vagy éppen a fényseregélyt, hogy még azok számára is elevenné, láthatóvá válnak ezek az élőlények, akik sosem merészkednek ki a nagyvárosok bűzős-füstös aszfalttengeréből. De a Madárasszony sokkal több, mint egy száraz madárhatározó. Valamennyi emberi magatartásra ráismerhetünk egy sajátos madárfaj viselkedésében. Tökéletesen jellemzik azokat a férfiakat és nőket, akik e regény lakói.

Mindegyik történet, valamennyi fejezet következetesen épül az azt megelőzőre. Egy tétova gondolat, egy hirtelen impresszió, egy véletlen látomás csalogatja elő azt az élőlényt, amely a soron következő rész metaforáját kiteljesíti. Az elbeszélők sorrendje is hasonlóan tudatosan van megszerkesztve. Nem véletlen, hogy először a nagyapával beszélget Lea és annak is oka van, hogy legvégül a nevelőapjával találkozik.

A Madárasszony modern identitástörténet, amely egy érdekfeszítő nyomozás köré szervezi cselekményét. Csak éppen nem egy gyilkosság elkövetőjének a személye a kérdéses, hanem önmagunk meghatározása forog kockán. Lea izgalmas utazása során olyan tapasztalatok, élmények után kutat, amelyeket a gyermekkori traumák radíroztak ki az emlékezetéből. Mázlija van, mert az élők hajlandóak tanúskodni.  

A több szólamban elmesélt történetek Leának irányt mutatnak abban, hogyan kell messzebb kerülni a fájdalmától. De sokat segítenek a családtagoknak is a felgyülemlett sérelmek oldásában. Finy Petra magával ragadó, letisztult lírai prózája sokrétegű képbe festi bele a hiány és a gyász feldolgozását.

A fotó a szerző, Jeges-Varga Ferenc munkája.