A kőbuta férfimodell, Derek Zoolander története 13 évvel ezelőtt ért véget, és azóta is egyre várjuk a folytatást, ami most már elég közelinek tűnik.
Ben Stiller talán legjobb vígjátéka volt a 2001-ben készült Zoolander, ami ugyan bemutatásakor nem hozott túl sok pénzt, de a DVD kiadás és a későbbi tévés vetítések során lassan, de biztosan kultusz státuszt vívott ki magának, így sokan és elég régóta várják a folytatást. Azóta többször is felreppent a hír, hogy Ben Stiller és a társíró. Justin Theroux már elkészített egy forgatókönyvet, de a Paramount filmstúdió sokáig nem adta áldását a projektre, most azonban bíztató fejlemények látszanak kibontakozni. Egy interjúban Will Ferrell nyilatkozta, hogy hamarosan az egész stáb összeül, hogy átolvassák a forgatókönyvet, és az általa játszott gonosz Mugatu is visszatér majd.
Ha valóban lesz második rész, akkor nyilván visszatér benne Owen Wilson is, hiszen a rivális férfimodell, Hansel szerepét annak idején kifejezetten neki írták, ahogy nyilván újra felbukkan Stiller egész pereputtya, apástól, anyástól, feleségestől – Christine Taylor játszotta Zoolander barátnőjét - és sógorostól. Kérdés, hogy a stúdió mennyi pénzt szán a filmre – eddig ezért nem adták rá áldásukat -, és ki lesz a rendező. Korábban Justin Theroux került szóba, de ő elfoglalt az HBO számára készült A hátrahagyottak miatt, így valószínűleg megint Stiller áll a kamera mögé, akit annak idején nem más perelt be, mint Bret Easton Ellis, aki szerint 1998-as, Glamorama című regénye feltűnően hasonlított a Zoolanderre. A felek peren kívül egyeztek meg.