Íme, egy XVIII. századi stílusikon, akinek öltözködését ezrek követik, szellemes fordulatait egész Anglia idézi. Devonshire hercegnő szerepében a kosztümös filmek rutinos iparosa: Keira Knightley.
Finom csipkeáradat, rafinált fűzők és abroncsos selyemszoknyák, kapucnis bársonyköpenyek, póthajakból készült emeletes frizurák, decens kis kalapok - hát persze, kosztümös filmre pontosan ezért jövünk. Ahogy a nyitóképben a harmatos füvön átsuhan egy gyönyörű szürke selyemuszály, az már megelőlegezi, hogy Pados Gyula operatőr, Michael Carlin látványtervező és Michael O'Connor jelmeztervező biztosan nem fognak cserbenhagyni minket.
És valóban, Saul Dibb filmje egyetlen, összefüggő látvány-orgia, ami öröm a szemnek, fölös utóhatásokkal pedig nem jár, annak ellenére sem, hogy végeredményben egy meglehetősen boldogtalan női sorsot követünk végig, a korai érdek-házasságtól a sorozatos vetéléseken, megcsalatáson és megcsaláson át, árulások hosszan húzódó láncolatán keresztül. A főhősnőnek, Georgiana Spencernek, Devonshire hercegnőjének (Keira Knightley) szerelem helyett marhavásár jut, egy erőszakos, kegyetlen férj (Ralph Fiennes), aki szerződést köt a leendő férfiutódokra, ráadásként pedig egy miniszterelnöknek készülő, karrierista szerető, Charles Grey (Dominic Cooper), aki Georgiana népszerűségét kihasználva lépeget szorgosan előre. A főhős egyetlen bizalmasára, legjobb barátnőjére, a manipulatív Bessre (Hayley Atwell) rövidesen férje is igényt tart, így hosszú évekig hármacskán éldegélnek a kastélyban a végtelen hosszúságú, kietlen étkezőasztal mellett, rágcsálva a kemény galambhúst.
Ami Devonshire hercegnő beharangozott emancipációs törekvéseit, a fő csapásirányt illeti: a maximum, hogy parádés, tollas kalapban kampányolhat a Whig párt reménysége, Grey mellett, jól hangzó bonmot-kat gyártva. Az egyetlen hely, ahol egy nő ebben a korban tényleg viszonylagos biztonságot és hatalmat élvez, az a szalonok világa. Devonshire hercegnő valójában kizárólag, mint celeb érdekes, mint a "divat császárnője", mint meghatározó stílusikon, de hát ezt a szájunkba is rágják, a főhősnő félénken elpihegi már az elején, hogy ő a ruháin keresztül fejezi ki magát. Georgiana toalettjei valóban árulkodóak, a nászéjszakán brutálisan levágott fűzője éppúgy, mint a véletlenül felgyulladt, madárfészeknyire tupírozott parókája.
De a csipkék alatt beesett madárcsontok, a kóc alatt lapos cselédfőkötő - a hercegnő meztelen. Keira nagyon divatos színésznő, és persze, jól mutat a kosztümös filmekben, de már unalmas, ahogy a minimális számú arckifejezését rotálja: egyre inkább csak rutinos sorozat-gyárosnak tűnik. Ralph Fiennes hasonlóan színtelen: szinte parodisztikusan rideg és érzéketlen, akár kutyázik, akár a vacsorán fanyalog, akár éppen a nőkről tépi a ruhát. A hercegnő, bár tagadhatatlanul látványos, semmilyen újdonsággal nem szolgál a hasonló zsánerű filmekhez (például Sofia Coppola: Marie Antoinette) képest. Mindegy, egy marcipán-bonbonnal több.
