Holland film? Az meg milyen sajt?
Holland film nyerte az idén a hazánkban vitán felül a legszínvonalasabb filmeket felvonultató filmfesztivált, melyet 17 éve, nem kis jövőbelátó tehetségről tanúbizonyságot téve a jéghegynek ütköző híres luxushajóról neveztek el alapítói. Az átlagos műveltségű filmbarát számára talán kézenfekvő a kérdés: a holland film vajon mi? Uma Thurman neve az, ami esetleg beugorhat a bulvártémákban is jártas olvasóknak, mint holland származású színésznő, de hát egy fecske mégsem csinálhat nyarat, főleg, ha az is elsősorban külföldön szálldogál. Vagy mondjuk, Paul Verhoeven, aki rendező, és amellett, hogy olyan hollywoodi kultuszfilmeket állított elő, mint a Robotzsaru, Elemi ösztön vagy a Csillagközi invázió, a mai napig is Hollandiában él és ott gyárt filmeket, nemrég pl. a holocaust-tematikájú Fekete könyvet. Ismerhetjük még Theo Van Gogh nevét, de az övét is főleg ismert festő őse kapcsán, vagy szintén a bulvárlapokból: ő az, akit egy iszlámmal kapcsolatos filmje miatt lőttek agyon állítólag az Al-Kaida felbujtására ismeretlen gyilkosok. Ettől függetlenül, Theo Van Gogh életműve szinte kizárólag markáns és "belemenős" filmekből áll, melyek külön-külön is alkalmasak arra, hogy különböző súlyú neheztelést váltsanak ki az érintettekből. De hát nem is származik egy egyszerű családból... Rajtuk kívül a holland film tényleg csak messze a statisztikai határ alatt lévő, szűk, vájtszemű filmrajongó-csoport számára jelenthet valami mást is. Ez a "valami más" ma, a 17 milliós és egyharmad Magyarországnyi Hollandiában általában húsz körüli játékfilmet jelent évente, melyek - hozzánk hasonlóan - a hazai nézők érdektelensége mellett landolnak a nemzeti filmraktár polcain. Illetve néha, elvétve egyikük valamilyen külföldi filmfesztiválon díjat nyer, miképpen az 1972-es születésű Esther Rots itt tárgyalandó bemutatkozó alkotása is.

A sztori
A film főszereplője az anorexiás modellek alkatánál lényegesebben és egészségesebben teltebb Marieke, aki életének igen rossz szakaszát éli éppen. Férje nemrég hagyta el, majd miközben hirtelen támadt magányát próbálja amszterdami otthonában néhány üveg borral kompenzálni, még a pizzafutár is megerőszakolja. Marieke személyisége az aktus hatására széthullik, mint a törött tükör cserepei. Feladja kényelmes lakását és egy vidéki, lepukkant tanyára költözik. Télvíz idején vagyunk, a ház düledezik, se fűtés nincs benne, se víz. A falak penészednek, a lefolyóból olykor patkányok bújnak elő - Marieke kezdetben egy szekrényben húzza meg magát. Zajok, hallucinációk, a rothadó lakókörnyezet szinte harmonikus kivetülései Marieke lelkiállapotának. A külvilággal nem is tart semmi kapcsolatot, kivéve az egyetlen chatpartnerét, aki fura mód, bosszúállásra biztatja a lányt. Marieke állapotát súlyosbítja, hogy itt sem tudja megtagadni magától az alkohol nyújtotta mámort, mely a rövid eufória után kíméletlenül sodorja még mélyebb depresszióba. Ahogy telik-múlik az idő, Marieke mégis elkezdi feldolgozni a rajta esett traumát, nekiáll renoválni a málladozó házat, ezáltal mentálisan is kezd megerősödni, egy jóakaratú, joviális szomszéd személyében pedig talán még gondoskodó, erős társa is akad.

Markáns hangkulissza és illusztratív környezet
A film nyomasztó, pszichotikus hangulatának csak egyik összetevője témája, valamint a főhős lelkiállapotát látványosan illusztráló tárgyi környezet. Igen fontos elem a filmben Dan Geesin kísérőzenéje, ami a film jelentős részében már nem is a szó megszokott értelmében vett zene, hanem inkább zajok pontosan megkomponált, a képen látszódó gyakorlati és absztrakt lelki történésekhez megfeleltetett struktúrája. Olykor meditatív, máskor melankolikus melódiák, melyek a preparált zongora hangjaival, metronóm- és egyéb eszközök kattogásaival, pattogásokkal, surranásokkal és sercegésekkel hallhatóan jelenítik meg a főhős súlyos és mély pszichózisát. Maga a film nagyjából ennyi is, a debütáns holland rendezőnő láthatólag, hallhatólag nem törekedett másra, mint a lehető legszélesebb spektrumban megmutatni egy nő poszttraumatikus állapotát, a majdnem teljes összeomlástól a lassú felépülésen át a reményteljes jövőig. Ehhez az említett zeneszerző mellett tökéletes társa Lennert Hillege operatőr, aki valóban pszichológiai mélységben (és sok közeliben) ábrázolja Marieke pokoljárását és magát, a házat, valamint Rifka Lodeizen, aki dermesztő hitellel formálja meg a széthulló személyiségű nőt. Azonban talán éppen ez az erősen egy személyre fókuszált nézőpont az oka, hogy számomra inkább egy expresszív pszicho-portréként, nem pedig komplex filmként működik Rots Titanic-fődíjas műve.

Kinek ajánljuk?
- Aki szeretné filmen látni egy megerőszakolt nő lelkivilágát.
- Aki érdeklődik különböző lelki folyamatok filmes ábrázolásai iránt.
- Aki átesett már önkezűleg lebonyolított lakásfelújításon.

Kinek nem?
- Akinek egy filmben nem elég egy színhely, és javarészt egyetlen szereplő.
- Aki éppen valami könnyed szórakozásra vágyik.
- Akivel már történt szexuális erőszak.


6/10