Vidar (Trond Espen Seim) furcsa képességekkel rendelkező ápoló, ha belenéz egy ember szemébe, látja benne azt, amit az, akinek lelkébe belepillant, még csak nem is sejt. Éjszakánként álmodik, de álma nem vidám, képes előre megálmodni a közeli jövőt, de előre tudni, mi következik, nagy felelősség. Vidar küzd, hogy megoldást találjon, és hogy segítsen elkerülni az elkerülhetetlent. Megoldása pedig kézenfekvő, bár cseppet sem vidám.
A történet Oslo városában játszódik, a film központi helye a városban található Hawaii étterem, mely az év legforróbb napján sűrűn látogatott hely. Ide igyekszik Leon is, hogy gyermekkori szerelmével, Asával tíz év után találkozhasson. Vidar azonban azt álmodta, soha nem fognak találkozni. Leon súlyos problémákkal terhelt, ha képtelen megoldani egy szituációt és abban kilátástalanná válik helyzete, azonnal futásnak ered, s nem áll meg, míg végleg ki nem merül. Vidar bármit megtenne, hogy segítsen rajta, szeretné megóvni a csalódástól, a pánikrohamtól, és attól, hogy túlzottan beleélje magát álmaiba, de mikor már úgy tűnik, végleg rendeződni látszik a dolog, és Vidar álma mégsem valósul meg, a véletlen közbeszól. A véletlen, ami mint tudjuk, sohasem véletlen. A film azonban nem csak hármójuk története, hanem sokszereplős dráma, melynek résztvevői nem ismerik egymást, csak egy dramatikus pillanatban fut össze életük egyetlen perc erejéig. Aki összeköti őket, az Vidar.
Erik Poppe rendező északi filmes létére nem dogmában gondolkodik, a mozgalom úgy tűnik végleg kifújta magát. A történetvezetés nélkülözi az említett filmstílus minden dogmatikus nyűgét, helyette egyéni látásmódot kapunk, a rendező különleges szemüvegén át szemlélhetjük világát. A jeleneteket kaleidoszkóppal választja el, mely a film furcsa szimbóluma is, hiszen ha csak hajszálnyit is arrébb fordítjuk a szerkezetet, átrendeződik a kép, és mi más alakzatot kapunk. A véletlenszerűségről gondolkodik, az ok-okozatiságról, rámutat arra, hogy néha nem árt más szemszögből nézni a világra, hogy tényleg lássunk, ne csak nézzünk.
A film nem nélkülözi a kitűnő színészi alakításokat, a karakterek kidolgozottak, a történet viszi magával a nézőt. Sodró lendületű alkotás, melyben a zene szinte belesimul a filmbe, eggyé válik azzal. A vágás profin megoldott, de ami talán a legfontosabb, hogy a Hawaii, Oslo egy különlegesen szép és őszinte tisztelgés Wim Wenders európai filmművészete előtt. A filmet angyalok népesítik be, akik ismerik titkos vágyainkat, tudják legféltettebb titkainkat, és akik folyton vigyázzák léptünket, még ha ez néha nagyon is nehéz feladat. Vidar is angyal, bár ő nem tud róla. Már aludni sem mer, fél az álmaitól, fél attól, hogy amit álmaiban lát, beteljesedik, ha pedig nem alszik, nem is álmodik, így talán elkerülhetővé válik a baj. Nap közben kábán kóborol Oslo utcáin, lelkiismeretből származó küldetéstudattal próbál segíteni mindenkin, de megmenteni csak egyéneket lehet, nem tömegeket. Valahogy azonban neki mégiscsak sikerül, mi pedig általa megismerhetjük milyen is Oslo felett az ég.
