A film alapvetően egyetlen hibás lépésről szól, egy olyan apró malőrről, aminek beláthatatlan következményei lesznek. Ezen a nagyon fontos pillanaton múlik Charles sorsa.
Charles Schine (Clive Owen) reklámszakemberként dolgozik Chicagóban, a sok ezer ingázóhoz hasonlóan igyekszik minden reggel elcsípni a 8:43-as vonatot. Egy nap azonban lekési a szokásos járatot, és ez egy olyan nap, amikor semmi sem sikerül. Elfelejt jegyet vásárolni az állomáson, és össze pénzét otthon felejti. Ám a vonzó Lucinda Haris (Jennifer Aniston) - aki egy vonaton utazik vele - felajánlja, hogy kifizeti helyette a menetjegyet. A két házasságban élő, ennek ellenére mégis rettentően magányos ember beszélgetni kezd, a találkozás pedig örökre megváltoztatja az életüket. A reggeli csevelyekből ebédek és vacsorák lesznek, majd éjszakába nyúló koktélozások. Apró kalandnak indul a dolog, ami vészjósló tragédiába torkollik.
Charles Schine középszerű ember. Éli megszokott, rutinszerű életét. Elméletileg sikeres embernek mondható, jó állással, rendezett családi háttérrel, csinos és okos feleséggel, szép jövedelemmel. Charles boldog is ebben, de az idill megszokássá szelídül, a szép, nyugodt élet teherré. Persze nem akar változtatni mindezen, de Lucinda érzéki, izgalmas és ugyanolyan magányosan éli életét, mint ő. Eleinte beszélgetésnek indul, aztán valahogy történelmileg "úgy" alakul: egy koszos hotelszobában kötnek ki, a többit elmesélni felesleges.
A film alapvetően egyetlen hibás lépésről szól, egy olyan apró malőrről, aminek beláthatatlan következményei lesznek. Ezen a nagyon fontos pillanaton múlik Charles sorsa: ha nem kési le a reggeli vonatot, nem történik meg a baj. Talán a végzet, talán a véletlen hozza össze őket, nehéz megállapítani, a rendező zseniálisan lavírozik a kettő között. Óvatosan terel: azt látjuk, amit ő akar megmutatni nekünk. Pedig a történet szálai sokkal szövevényesebbek, mint az előre sejtenénk, a mézesmadzagot pedig nem mulasztja el egyszer sem elhúzni orrunk előtt. Hitchcock történetmesélési hagyományát követve finoman adagol, csak azt mutatja meg, amit feltétlen látnunk kell. Feszültséget kelt, de nem rémületet, viszont állandóan az az érzése a nézőnek, soha nem nyugodhat meg a pillanatnyi helyzet békéjében. Egy furcsa játék részesei vagyunk, egy izgalmas fejtörőé, melyen átlátni nagyon nehéz.
A rendező nagyon ügyelt a pontosságra, mindent milliméterre kiszámolt. Bizonyos szempontból a biztosra ment, de ez nem róható fel senkinek. Igényes színészi játékot követelt meg színészeitől és bevállalta azt, hogy a némiképp beskatulyázott Anistont más szerepbe ossza, mint eddig elődei. Ő pedig remekül alakítja a félénk, de cseppet sem gyámoltalan Lucinda szerepét. A másik kitűnő választás részéről Vincent Cassel, aki zseniális elvetemült gonosz. Akcentusa borzongató, arca egyszerre primitíven ördögi és intelligensen sátáni.
A film poénját lelőni illetlenség lenne, de nem felelőtlenség. Azért izgalmas alkotás, mert többször is érdemes megnézni, megjegyzem, lehet is. Az apró csavarok, nagy átverések, sejtetések többszöri megnézésre másként hatnak, újranézve olyan, mintha egy más filmre ültünk volna be.
