Jancsó
Pályáját 1950-ben kezdte, kezdetben híradó- és dokumentumfilmekkel. Későbbi jellegzetes filmnyelvi jegyei, az olykor 5-10 perces hosszú snittek először az 1963-as Oldás és kötés középső, alföldi jeleneteiben jelentek meg először, amikor a Latinovits által alakított orvos önmagát, identitását keresve leutazott az alföldi tanyán, paraszti sorban élő idős apjához. Az ezt követő Így jöttemtől kezdve azonban már egyre nagyobb gazdagságban jelentek meg a tipikus jancsói filmes jegyek, a már említett hosszú beállításoktól kezdve a következetesen végigvitt markáns jelentéstartalmú motívum- és szimbólumrendszerekig, allegóriákig, a pontosan koreografált, bonyolult tömegjelenetekig, táncokig és kameramozgásokig. A Szegénylegények című korszakos filmjét, a Még kér a nép-et, a Szerelmem, Elektrá-t, a Magyar rapszódiá-t, az Olaszországban forgatott Magánbűnök, közerkölcsök-et egyaránt Arany Pálmára jelölték Cannes-ban, melyet ugyan egyik sem kapott meg végül, de alkotóját komoly és komolyan veendő világhírre segítette. Filmjeit, kevés kivételtől eltekintve, a magyar történelem sorsfordító pillanatainak szentelte, azt próbálva megérteni, megértetni, milyen társadalmi, kulturális és történelmi folyamatok eredményeiként történtek meg azok, tágabb értelemben véve, Jancsó műveiben az egész magyarság, valamint a hatalom természetének egyfajta sajátos definíciójára törekedett. Az 1999-es Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten című filmmel Jancsó addigi komor, néha legfeljebb frivol hangulatú, történelmi parabolái helyett egy új hangnem, új stílus jelent meg filmjeiben. A gúnyos, szarkasztikus, sok helyütt a napi politikára reflektáló szatíra olykor egészen a filmes pamfletig, burleszkig, bohózatig is elment eszközeiben, gegjeiben. A történelmi párhuzamok ugyanúgy erősen jelen vannak e filmekben, de ezek már csak apropóként szolgálnak Kapa és Pepe, a két állandó bohóc marháskodásaihoz, melyek végén azért mindig csattan valamilyen aktuális célszemélyen, eseményen, társadalmi vagy politikai folyamaton az ostor. A 2008-as Reneszánsz év programsorozat kapcsán megszületett Oda az igazság című film valamiféle furcsa keveréke a korai Jancsó-filmek szimbolizmusának a késői "farce"-ok blődlijével, egy igazi "Jancsó's All Stars" gálában.

A történelmi hitelesség kérdése
A film címéből minden nézőnek, az ismert szólás nyomán, azonnal beugrik Mátyás király neve, ám a filmben el sem hangzik az igazságosnak tartott magyar király neve. A film egy közelebbről meg nem nevezett király trónra kerülésével kezdődik, a film történész szakértője szerint a magyar történelemben legalább hét olyan király regnált, akire e film sztorija "ráhúzható", talán ebből is látni, ez a film is afféle példázat csupán, nem pedig történelmi lecke. Bár lehet az is, a tekintetben legalábbis, milyen ambíciók, milyen sodrások vezethetnek el egy királyi (vezéri, pártfőtitkári, miniszterelnöki) trónig, milyen érdekek és harcok szegélyezik ezt az utat, úgy általánosságban, de érvényesen. Kinizsi Pálból szerepel a filmben legalább kettő, sőt az egyik szereplő azt hiszi, a "kinizsipál" egy állás a magyar királyi udvarban. Így érdemes kezelni e film történelmi hitelét.

A régi és az új
Ebben a legújabb filmben keveredik a régi, szimbolikus Jancsó szinte összes jellemző stíluseleme az ezredfordulós Jancsó blődlijével, ami egyértelműen új, sőt üdvözlendő elem. Újra látunk például meztelen lányt, sajnos csak egyet, de azt legalább egy hosszú snittben, amint fut fák, bokrok között. Lehetett volna több belőle, mondjuk tízpercenként egy ilyen. Újra vannak népi táncosok, lovasok, vannak hosszasan végigvitt motívumok, ruhadramaturgia, koreográfia, minden, mi első blikkre beazonosíthatóan jancsói. De mindez már az új, gunyoros, ironikus stílben, Mundruczó Kornél például az egész filmet végigkacarássza élvetegen, viszont Kapa (Mucsi Zoltán) alig káromkodik. Cserhalmi Olbrychskivel énekli, hogy Polák wegry, dva bratanki, de Gálffi László a király. Legalábbis az egyik. Balázsovits Lajos ájtatos pap, Pindroch Csaba méla költő. Nagypál Gábor olajos szemű déli vitéz, komolyan áll helyt. A film színhelyéül szolgáló rappottentsteini vár fantasztikus környezetet biztosít. Összegezve, új filmjében Jancsó ismét régi mániájáról, a hatalom megszerzésének és átörökítésének problematikájáról beszél a régi filmjeit idéző igénnyel, részben onnan eredő eszköztárral, de az újabb szatírák csúfondáros modorában, szabadon, viccelődve, de tömören, 85 percbe vágva. Első látásra furcsa egy állat ez az "öszvér"(teve), de beavatottaknak lovagolható. Csak egy kicsit túl sokba került...

Kinek ajánljuk?
- A Jancsó-filmek ismerőinek.
- A történelmi parabolák vicces kedvű értőinek.
- A középkori várak rajongóinak.

Kinek nem?
- Asszociációs gondolkodásra képtelen plázadroidoknak.
- A Jancsó-filmek antidrukkereinek.
- Akiknek a magyar film nézetlenül is biztos rossz.


5/10