Gondosan megtervezett kertecskék, centire ugyanolyan magas fűszálak és virágok, tipp-topp házikó csini, piros tetővel. Hány magyar turista vágyott már rá, hogy bepillantson egy bájos osztrák házikó ablakán: vajon a falakon túl, a lakók lelkében is ugyanilyen tipp-topp-e minden? Egy ötvenéves osztrák rendező, Ulrich Seidl most alaposan a falak mögé néz, szinte reality show-t kínál nekünk, épp csak távolabb teszi kicsit a kamerát, hogy ne legyen túl sokkoló az élmény. Néha távolabb se teszi. A Kánikula című filmben osztrák polgárok életébe látunk bele, többnyire középkorú vagy idősebb osztrák polgárokéba, nyomorult hétköznapokba, melyek tömött hűtők előtt, zsíros jólétben zajlanak. A magyar mozinéző morgással, felhördüléssel kíséri egy-egy csupasz, a jómódtól meghájasodott női vagy férfitest látványát, az intimitások közszemlére tett, erotikától megfosztott sorozatát. Egyszerre kiderül: a magyar néző prűd, csak a hazai nyomor szemérmetlenségét tanulta meg elviselni, a hiányos fogú nyugdíjas, az alkoholista munkanélküli képét a tévé éjszakai műsoraiból. Seidl nyers, vagány filmje megzavar: úgy érzed, a rendező a te saját, várva várt jövődet cikizi. A gazdaság virágzik, a hatalom diszkréten a háttérben teszi a dolgát, a polgár pedig magára marad a kertvárosi házával, a remek fizetésével, s a szabadság óriásira nőtt terében rémülten kutat kapaszkodó után.
Mi lehet ilyen kapaszkodó? Mondjuk reklámszövegek, melyeket az egyik szereplő, a bolond autóstopos lány kontár filozófiává fűz össze, és szent igeként hirdet. De kapaszkodhatsz érzéki örömökbe is, minőségi kencékkel ápolt tested belevetheted szexjátékokba ? ezt teszi a Tanárnőnek nevezett prosti. Lehet sportkocsid, mint a menő Mariónak, úszómedencéd, mint a görög bevándorlónak, kialakíthatod a környék legszebb díszkertjét a nyugdíjas Walterhez hasonlóan ? mindez mit sem ér, ha nem kapaszkodhatsz embertársadba. Ez legfőbb, legszebb üzenete a filmnek. A történet féltucat párhuzamosan futó, szomorú eseménysora közül az a kettő végződik felemelően ? ha nem is boldogan ?, melynek szereplői kezet tudnak nyújtani egymásnak, képesek a szeretetre, a szerelemre. Hőseink hájasan és öregen, bizarr helyzetekben simulnak egymáshoz, de megható ragaszkodással.
Fontos elmondani: ez a mozi nem a tőkés rendszer vagy a konformizmus bírálata, semmi köze szélsőséges politikai álláspontokhoz. Seidl filmje egy sajátos jelenségről, a jóléti nyomorról beszél, de nem kinyilatkoztatásokban, hanem pár ember sorsát szemléletesen, együttérzéssel bemutatva. Az élet nagy próbatételei ? szerelmi csalódás, öregség, halál ? csak másvalakivel együtt elviselhetőek, akire éppúgy számíthatsz, mint ő terád, a méretes GDP ilyenkor nem elég jó barát. A film ? nett és csini ? honlapját olvasva beigazolódik, amit már a moziban sejtesz: ezek az osztrák színészek kicsit magukat is játsszák. Az elhízott strici a valóságban pornólapkiadó, a riasztókkal házaló figurának biztonságtechnikai cége van, a fiatal csibészt olyan színész alakítja, aki mellesleg taxizik is. Önleleplezésük komolyságát, odaadását látva egyszerre megérted: az osztrák fegyelem és precizitás nem külsőség, hanem menedék és életforma, kapaszkodó a világ káoszában.
