A valós szélhámos valós melegtörténetében Jim Carrey alámerül a buziviccelődésben, hogy Ewan McGregort a vászonról eltüntetve drámaian bukkanjon elő. I Love You Philip Morris.
A harsánysággal mindig óriási rizikót vállal a bohóc, akinek egyszerre kell szórakoztatnia és valami egészen érzékeny, már-már drámai mélységbe vinnie a nézőt. Jim Carrey az egyik kedvenc bohócom, tud mindent, volt már nagyon ízléstelenül vicces (Ace Ventura, Dumb és Dumber) és drámai is (Ember a Holdon, Egy makulátlan elme örök ragyogása), a kettő között pedig inkább botladozott, de a közepesnél erősebben szállította a szerepeket, mint legutóbb az Igenemberben.
Most megint mindent egyszerre kell eljátszania, meleget, szélhámost, szerelmest, mindezt azzal a csavarral, hogy kellő távolságot tartson a ténytől, ami az egész filmet komolykodó baromsággá változtatná: hogy az I Love You Philip Morris cselekményének az alapja valós sztori.
Steven Jay Russell (Jim Carrey) hagyományos férfiéletet él rendőrként, apaként, amíg ki nem derül, hogy egész életében elnyomta magában a homoszexualitást, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak. Ezen a ponton Jim Carrey elszabadul, a rendezők megpróbálják követni a hol szerelmes, hol szélhámos történetet, Ewan McGregor meg elkésve követi őket, mint a kezdő néző Wimbledonban. A film megmarad az egy-két poénos szinten, ahol bármilyen szituációban elsüthetnek faszos vicceket.
Hirtelen váltásokból épül fel az egyébként elég sablonos, sőt a filmidő első harmadától unalmas, elnagyolt és hebehurgya film. Nem a komolyságot kérem számon az első rendezéssel nagyot vállaló Glenn Ficara és John Requa páros filmjén, hanem azt az erősebb rendezői koncepciót, ami alapján kiderülne, merre tart a történet. Jim Carrey annyira élvezi a buzikaraktert, hogy elviszi a játéka az egészet, öncélúvá és magamutogatóvá válik, már nem Russellről szól a mozi. Ezt a néző mellett leginkább Ewan McGregor bánhatja, aki úgy játszik, mint akire az első nap rászóltak, hogy ne csináljon semmit. Ennyire jelentéktelennek még soha nem tűnt, ami melegszerepben külön meglepő.
Jim Carrey játékában egy szórakoztató dolog van, hogy alapértelmezésben azonosnak tekinti a homoszexuális és a heteroszexuális kapcsolatokat, így amit megtesz itt, megteszi ott is, kifigurázva a melegeket a rodeózó dugástól a luxuscikkek szeretetéig. Russell ahogy szeretőt tart, úgy kezd el mindenféle stiklikben részt venni, amíg el nem kapják és börtönbe nem zárják. Megismerkedik Phillip Morrisszal (ő McGregor). Innentől pedig a börtönből szökések és az újabb szélhámosságok váltogatják egymást, aminek során ügyvédnek kiadva magát még Phillip Morrist is kijuttatja a börtönből.
Az jó, hogy készült egy viccesnek szánt melegfilm, amiben a melegség nem fontos, hanem végre tök hétköznapi valami, amivel sokat lehet viccelni. Színes világból és buziviccekből lényegtelen végeredmény született, amiben az összes alkotó leborult Jim Carrey poénkodásai előtt, így érdemes lesz megvenni azt a dvd-t, amin az összes kimaradt jelent és werk szerepel, mert az tényleg jó lesz. Jim Carrey klasszikus bohócként nevetve sír, de ebben a szerepben egyáltalán nem találja azt, amikor feladhatná önmagát és poénjait, hogy tényleg eljátsszon valakit.
