Értékes film emberekről, sorsról. Szeretetről, múltról, jelenről. Amikor már nincs jövő, nincs múlt, nincs jelen. Mi marad?
A híres filozófus/írónő (Judi Dench), akinek élete a megtalált szó, a kialakított mondat, sikerregények hada, "napokon" belül elveszít mindent, ami ő maga. Jön a kór, ami nem kímél. Lehetsz optimista, lehetsz bizakodó, lehetsz bátor, szembeszállhatsz a kórral, de győzni fog. Nem lehet harcolni. Nincs értelme. Nincs jövője.
Az elismert írónő előadásokat tart különböző alkalmakon, elvarázsolja közönségét. Egyik nap TV-interjút kell adnia s miközben válasza kicsit elkalandozik, észreveszi, hogy nem emlékszik a kérdésre. S a kérdés ismételt elhangzása után nem tud rá válaszolni. Nem mintha nem tudna, nem mintha meglepné a kérdés, nem mintha nem akarna, nem mintha nem lenne válasz, egyszerűen nincs értelme a szavaknak. Csak ül, csak ül s a "világ" meglepetten bámul.
A szavak elvesznek, elvesztik értelmüket, értelmetlen dolgokat ismétel a száj; a tárgyakat, a szavakat, a gondolatokat felemészti az Alzheimer-kór. A szellemi leépülés csak néhány tiszta pillanatot enged, emlékfoszlányok a múltból, a jelenből. A fiatalság édes varázsának fel-fellobbanó képei (a fiatal Iris Murdoch-ot Kate Winslet alakítja) keverednek a jelen sivatagával. A múlt reményei és a jelen zűrzavara. Végül nem marad semmi, csak az összeállni nem akaró fogalmak, levegőben lógó dadogások, felismerhetetlen én.
Judi Dench játéka tiszta, nincsenek benne túlzások, figyelme nem kalandozik el, pedig szerepe nem mindennapi sorsot illusztrál. A Jim Broadbent által alakított férj szomorúan, tehetetlenül küzd, lélekben már magára maradt, testben még mellette fekszik az a nő, akit valaha szeretett, s akit ma is szeret.
De erre már nem emlékszik...senki.
