Jegyet váltva az Intimitás című mozira ne egy charmos francia szerelmes filmre számítsunk és ne is egy Utolsó tangó Párizsban utánérzésre. Benne inkább Mike Leigh vagy John Cassavetes filmjeihez hasonló élményre lelhetünk, erős szexuális töltettel ellátva.
Patrice Chéreau 1974 óta rendez filmeket. Az idei Titanic Fesztivál keretében az Örökmozgó válogatást mutatott be munkáiból. Az "Intimitás"-on kívül láthattuk "Az orchidea húsa", a "Hotel de France", a "Margot hercegnő" és az "Aki szeret engem, vonatra ül" című alkotásait is. A francia rendező kiemelt szerepét az indokolja, hogy idén "Intimitás" című művével ő nyerte el a Berlini Filmfesztivál Arany Medvéjét. Női főszereplőjét pedig - a Gena Rowlandsra emlékeztető Kerry Foxot - a legjobb női alakításért díjazták.
E film francia-olasz koprodukcióban készült, angol és ausztrál színészekkel, s Londonban forgatták. Főhőse egy kommunikáció képtelen férfi, aki nap mint nap üres üvegek között, csikkekkel teli hamutál mellett ébred egy lepattant lakásban. Éjjel egy bárban dolgozik sok más széttrancsírozott életű alkoholista között. Idejét azóta múlatja így, mióta elhagyta feleségét - mert az megcsalta valakivel -, s vele együtt két gyerekét is. Olyan borostásan, pokrócdurván férfias figura, aki bármikor, bárkit elküld a francba, ki tudja miért. Mégis, arcán folyton ott egy sérült ember kétségbe esett, űzött arckifejezése. Magányos vad, aki időnként felszed egy nőt, s a nevét se kérdezi. Némán szeretkezik vele, aztán elhajtja vagy elhagyja. Csakhogy egyszer egy olyan asszonyra akad, aki szó nélkül újra és újra visszatér hozzá. Minden szerdán megjelenik a lakásán még akkor is, ha együttlétük gyakran nem is okoz számára igazán élvezetet. Ez az idegenség iránti vonzalmon alapuló viszony mindaddig elviselhető a férfi számára, míg egy nap fel nem ébred benne a kíváncsiság a másik iránt. Elkezdi követni a nőt, s így betekintése nyílik annak életébe. Miután megismeri férjét, gyerekét, munkáját, hirtelen terhessé válik számára a kapcsolat. Rájön, hogy ha meg akarja tartani a kapcsolatukat, küzdenie kell érte, s ezáltal feladni azt a depresszív, kényelmes, tetszhalott lelkiállapotot, melyben már jó ideje él. Mikor elkezdenek beszélni egymással, - eleinte nyersen, kíméletlenül, ahogyan szeretkezni is szoktak -, észre kell venniük, egyre hevesebb fájdalmat okoz számukra a szakítás gondolata. S mindaddig nem tudnak elválni egymástól, míg a férfi egyszer ki nem mondja a bűvös két szót "maradj velem". Ekkor mindkettejükben feloldódik valami kínzó kötöttség, talán az a félelem is, mely egymáshoz hajtotta őket. Valahol itt ér véget a történet.
Az Intimitás egy erőteljes, gazdag film, melynek szinte minden szereplője rendkívül hitelesen átélt alakítást nyújt. Elkerüli az érzelgősséget, nem csomagolja selyempapírba a szexualitást, nem kíván negédes szerelmi viszonyokat ábrázolni, csupán azt kutatja boncnoki hidegvérrel, mit akarhat férfi és nő egymástól az azonnali kielégülést kereső szexualitáson túl. A rendező kivárja, s nem bánja, hogy csak néhány őszinte szót talál a tönkrement és kidobott kapcsolatok romjai között: "Azt hittem te tudsz valamit, amit én nem tudok." - mondja a férfi, "Azt hittem mondtál valamit, amit nem hallottam." - mondja a nő. És a többit nem kívánja szavakba ölteni.
