Kétség sem férhet ahhoz, hogy a hetvenkét éves Robert De Niro a filmművészet ma is fényesen csillogó kincse. Rendkívüli tehetség, élő legenda, ikon, mentor, nemzedékek mintaképe, kinek példaértékű, tekintélyt parancsoló színészi munkássága remekművek tucatjait foglalja magába. Legújabb filmje, A kezdő kapcsán összeszedtük az eddig több mint nyolcvan (!) filmet számláló életmű néhány feledhetetlen pillanatát.
A Keresztapa 2 (1974)
Francis Ford Coppola A keresztapa második részével olyat tett, amire csak nagyon kevés kollégája volt képes: a hibátlan első rész után a tökéletesség határát súroló folytatást készített, melynek elbeszélési technikája, színészi alakításai, megannyi ma már klasszikussá vált jelenete és szimbólumai egyszerre tanítanivalók és méltóak a Corleone-univerzumhoz. A második fejezet párhuzamosan követi Vito Corleone fiatal kora és hatalma megalapozásának történetét fia, Michael egyre hidegebbé váló jellemével és élete fokozatos kiüresedésével. De Niro az ifjú Corleonét testesíti meg, kifogástalanul. Minden mozdulata, mimikája, hangja és a beszédstílusa (állítólag négy hónap alatt sikerült tökélyre fejlesztenie a szicíliai akcentust) makulátlanul kelti életre a hidegvérű maffiavezért. De Niro az első rész előkészületeinél jelentkezett a legidősebb testvér, Sonny szerepére, melyet végül James Caan kapott meg, de Coppola már akkor eldöntötte, hogy később együtt fognak dolgozni.
Legemlékezetesebb jelenet: A fiatal Vito Corleone hosszasan követi, majd meggyilkolja a húszas évek New York-i olasz negyedének önző és kapzsi hatalmasságát, Don Fanuccit.
Taxisofőr (1976)
Alig hogy megkapta első Oscar-díját A keresztapa 2.-ben nyújtott alakításáért, máris utazhatott Olaszországba, hogy Bernardo Bertolucci öt órás epikus művében (Huszadik század) Gérard Depardieu oldalán eljátssza a főszerepet. De Niro szakmája iránti alázatát és elkötelezettségét jól szemlélteti, hogy amikor csak tehette, visszament New Yorkba, hogy következő szerepére, a Taxisofőrre készüljön. Ennek érdekében tizenöt órás műszakokat vállalt, valódi sofőrökkel beszélt, hosszasan tanulmányozta a mentális betegségeket, hogy szerepét a lehető leghitelesebben tudja eljátszani. Így született meg a vietnami veterán Travis Bickle karaktere, aki éjjelente taxisofőrként rója a mocskos, koszos, prostitk, stricik és drogdílerek uralta New York-i utcákat. Travis képtelen normális kapcsolatokat kiépíteni – lásd a kellemetlen randevúját Betsy-vel (Cybill Sheperd) – és az az Amerika, amelyért harcolt, egyszerűen kitaszítja. Egy gyerekprostituáltat (Jodie Foster) próbál meg rábeszélni, hogy hagyja el a várost és térjen vissza a szüleihez. A szavak nem vezetnek eredményre, ezért Travis felfegyverkezik, hogy erőszakkal tegyen rendet. Martin Scorsese klasszikusában De Niro felejthetetlen alakítást nyújt, Travis Bickle karaktere és külső megjelenése (napszemüveg, kakastaréj haj) mára filmtörténeti ikonná vált.
Legemlékezetesebb jelenetek: Travis tükör előtti monológja - Hozzám beszélsz? -, amit De Niro végig improvizált.
A szarvasvadász (1978)
A vietnami háború borzalmairól és annak feldolgozhatatlan traumáiról elsők között tudósító epikus Michael Cimino film a téma talán legjobb műve. Rendkívüli aprólékossággal kidolgozott momentumai (lásd az első fél óra esküvő-jelenetét), felkavaró brutalitása, ugyanakkor impozáns, festői képei (Zsigmond Vilmos pazar operatőri munkája) és nem utolsó sorban parádés alakításai egy roppant mód összetett, máig vitákat generáló, időszerű alkotássá emelik. A három fiatal munkásfiú, Michael (Robert De Niro) Nick (Christopher Walken) és Steven (John Savage) önként jelentkeznek Vietnamba, hiszen a hazát meg kell védeni, emellett ez sokkal izgalmasabb, mint egy szürke és unalmas pennsylvaniai kisváros acélgyárában gürcölni látástól vakulásig. A szarvasvadász mellébeszélések nélkül szembesítette az amerikai nézőket a hazafias szónoklatok mögött rejlő kegyetlen valósággal, erejét azonban nemcsak őszintesége, sajátos atmoszférája, részletessége és lélegzetelállító vizualitása adja, hanem színészeinek, különösen De Nironak és Walkennek alakításai is, kiknek orosz rulett jelenete a film – és egyben karrierjük – maradandó pillanatai közé tartoznak.
Legemlékezetesebb jelenet: Az észak-vietnamiak orosz rulettet játszatnak a fogságban Michael és Nick között.
Dühöngő bika (1980)
Jake La Motta a negyvenes évek második felének profi ökölvívó világbajnoka volt. Szívós, brutális és bivalyerős bokszoló, aki a szorítón belül remekül állta és adta az ütéseket, ellenben azon kívül minden kicsúszott a kezei közül. Az ő emlékiratai alapján készült Dühöngő bika Martin Scorsese legjobb munkái közé tartozik, De Niro pedig – aki állítólag maga beszélte rá Scorsesét és Paul Schrader forgatókönyvírót, hogy La Motta történetéből készítsenek filmet – a vehemens bokszoló megformálásáért megkapta második Oscar-díját. De Niro a tőle megszokott alapossággal készült szerepére: több kilót felszedett, az igazi La Mottával edzett, valódi bokszmeccseket vívott, Scorsese pedig minél realisztikusabb ábrázolásmódra törekedett. Nem véletlen az olasz neorealista stílusjegyek előfordulása és a számtalan, improvizált jelenet, például melyben La Motta arra kéri fivérét, Joey-t (Joe Pesci), hogy sózzon be neki egyet, De Niro és Pesci valóban megütötték egymást. Ebben a filmben De Niro igazi dúvad, nemcsak az ütései, de a tekintete is félelmet keltő.
Legemlékezetesebb jelenet: Jake La Motta nyitó monológja és lassított bemelegítése/tánca a ringben.
Nagymenők (1990)
A Nagymenők a gengszter zsáner kimagasló gyöngyszeme, megkerülhetetlen, kultikus alkotás, mely Scorsese munkásságának sokadik klasszikusa és szám szerint hatodik közös munkája De Niróval. A színészóriás ezúttal Jimmy Conway maffiafőnököt alakítja, aki a fiatal, idealista, kizárólag a szervezett bűnözésben érvényesülni szándékozó Henry (Ray Liotta) patronálója. Ők ketten, valamint a hozzájuk társuló, finoman szólva temperamentumos Tommy (Joe Pesci) azok, akik közel harminc éven keresztül a szabályokat áthágva, olykor még saját kollégáik félreállításától sem visszariadva törekednek a totális uralomra, még több pénzre és minél szélesebb körű megbecsülésre. Noha De Niro itt csupán mellékszereplő, cseppet sem szorul háttérbe. Higgadt, visszafogott, ugyanakkor célratörő, és bármikor hirtelen robbanni képes karaktere a maffiafilmek páratlan alakjává emelik.
Legemlékezetesebb jelenet: Jimmy egyik társa meggyilkolását fontolgatja, miközben felzendül a Cream: ’Sunshine of your love’ című dala.
Apádra ütök (2000)
De Niro sokoldalú talentumát jól mutatja, hogy nem csupán drámákban vagy gengszterfilmekben képes kiemelkedő alakításokat nyújtani, hanem vígjátékokban is. Nem egyszer igazolta pályafutása során (A komédia királya; Nem vagyunk mi angyalok; Csak egy kis pánik), hogy a nevettetés műfaja semmiféle nehézséget nem okoz neki. A rejtelmes múltú nyugdíjas Jack Byrnes (Robert De Niro) leendő veje, Greg Beckur (Ben Stiller) minden szavát és tettét gyanakvással figyeli, ő pedig a szülők előtti megfelelési kényszerében bármit tesz, mindig balul sül el. Noha az Apádra ütök nem tartozik De Niro eddigi pályafutásának kiemelkedőbb alkotásai közé (nem beszélve a további két folytatásról), mégis szerethető, a mai napig töretlen népszerűségnek örvendő film, és ez sokban köszönhető a De Niro által megformált szigorú, vaskalapos apafigurának, akivel valószínűleg egyetlen lánykérő se találkozna szívesen.
Legemlékezetesebb jelenet: Jack Byrnes hazugságvizsgálóval vallatja leendő vejét.
