Oskar Schindler valós személy volt, aki gyárosként a gyors meggazdagodás reményében az akkoriban legolcsóbb munkaerővel, gettóbéli zsidókkal dolgoztatott. Később azonban megértette, hogy ezzel embereket ment meg a haláltól, mert a gyári munkásokat nem hurcolják koncentrációs táborokba. Kizsákmányolóból megmentő hős lett, aki végül - életét kockáztatva, s minden pénzét odadobva - munkásait (1100 zsidót) még Auschwitzból is kihozta. Történetét 1982-ben Thomas Keneally írta meg "Schindler listája" című regényében. A film főszerepét az ír származású, bokszoló orrú Liam Neeson alakítja, aki megvillantja visszafogott, mégis kifejező színészi tehetségét, ám Spielberg rendezése alapján figurája Schindler amerikásra sematizált szobrává válik.
1993-ban Spielberg, a dinoszauruszok világot rengető kasszasikere után Európa legérzékenyebb XX. századi sebét kívánta feltárni, a Holocaustot. Filmjéhez azonban olyan főhőst választ, aki bizonyos értelemben amerikai létszemléletet képvisel, így elsősorban a pénzben és az egyénben hisz, s csak később válik a mindenek felett győzni tudó humanizmus könnyfacsaró megtestesítőjévé, egy közönségsikerből nélkülözhetetlen megmentő hőssé. A rendező e filmjében rekonstruálni kívánta a gettók, a náci koncentrációs táborok világát. Eredeti helyszíneken forgatott, fekete fehérben, valós történet alapján és általában az arcok hasonlóságát is igyekezett megőrizni. Továbbá szeretett volna magáévá tenni valamit Európa művészfilmjeinek kifejező eszközeiből, és mondandóiból is. Önmagát azonban nem tagadhatta meg, s a Holocaustból látványos sikersztorit készített. A kommersz filmek alapérzése végül mindig a túlélés és az afölötti öröm, az amerikai optimizmus. Míg a mániákusan pesszimista európai művészfilm folyton egy visszafordíthatatlan világvégét énekel meg. Ez utóbbi kanyart azonban Spielberg már nem bírja szusszal, Auschwitz borzalmainak ábrázolásaiban illusztratív marad, s megfeledkezik a kiváltó okok kutatásáról.
Spielberg főhősében a leginkább hiteles vonás, hogy mindvégig nem a kollektivitásban, hanem az egyes személyben gondolkodik. Schindler az egyénért tehet valamit, egy apró résen át megmenthet néhány lelket, a kollektív őrülettel szemben azonban tehetetlen, s azt felfogni sem képes. El lehet-e bújni az üldözők elől, az önmaga ellen fordult, skizofrén társadalom elől? A Holocaust filmek mindig arról szólnak, nem. Hiába bújsz a padló vagy az ágy alá, a wc lyukba, a zongorába vagy a padlásra, hiába csukod be a szemed, a gonosz megtalál. Spielberg filmjében érzékelteti, hogy a foglyokat mindvégig valamilyen ígérettel hitegették, de a rossz után mindig következett valami embertelenebb. Például, hogy a munkatábor helyett halálgyárba küldték őket, a gettót evakuálások, az embertelen bánásmódot az azonnali kivégzések, a gázkamrák borzalmait az elégetett holttestek hamvait ontó kémények, a zsidók bevagonírozását a németes precizitással külön szelektált elkobzott tárgyak, kihúzott aranyfogak, levágott hajak tömkelegének képei követték. A "Schindler listája" megsejtet valamit abból a felfoghatatlan dologból, amit Holocaustnak hívunk. Spielberg az utókor számára szóló emlékművet, mementót farag. Filmjének maradandósága egyenlőre megjósolhatatlan, a Holocaust újra és újra felelevenítése azonban megakadályozhat a feledésben. Hiszen az emberiség pokla, a gyűlölet, a gyilkolási ösztön bár más formában, de továbbra is jelen van hétköznapjainkban. S ha itt van mindenütt, miért ne válhatna bármikor újra megszokottá, láthatatlanná? Ki az, aki képes teljesen rálátni a korra, amelyben él?
