Furcsán működik a magyar filmforgalmazás: nem időrendben jutnak el kis hazánkba a külföldi a filmek. Patrice Chéreau Margot királyné című munkája 1994-ben készült, és mostanára ér el a hazai mozikba. Chéreau egy későbbi filmje, a 2001-ben forgatott, botrányt keltő Intimitás pedig már látható nálunk. Mindenesetre örvendetes, ha késéssel is, de látható ez a nagyszabású történelmi tabló, mely Chéreau pályáján sem hétköznapi. Művészetére nem jellemző ez a fajta monumentalitás, inkább kirándulásnak tekinthető.
A film a 16. századi Franciaországba kalauzol. Zajlik a végeérhetetlen vallásháború: katolikusok és protestánsok ölik egymást szakadatlan. A katolikus királyi család nagy találmánya, hogy IX. Károly húgát a protestánsok vezérével, Navarrai Henrikkel házasítják össze. A mozi a pompázatos esküvővel és az azt követő mulatozással kezdődik. Valódi érdekházasság két idegen ember között.
A történet folytatása már természetesen nem ilyen pompásan csillogó. 1572 a francia történelem egyik legvéresebb éve, a hírhedt Szent Bertalan-éj, amikor válogatás nélkül mészárolták a hugenottákat a királyi ház emberei. Valóságos hajtóvadászat folyt ellenük. Csodálatosképpen Navarrai Henrik megúszta a vérengzést, hitét azonban később meg kellett tagadnia, életéért cserében.
Chéreau mozija fülledt, áporodott, hazugságokkal, folytonos cselszövésekkel átitatott helynek mutatja a francia királyi udvart. Sehol a híres "gloire", a nagy dicsőség fénye. Kisszerű emberek agyalnak ki aljas cseleket, melyek végül akaratlanul is tragédiához vezetnek. Jellemző eset, hogy Medici Katalin Navarrai Henrik helyett saját fiát mérgezi halálra. Akár egy görög tragédiában is lehetnénk.
A film erényei közé tartozik, hogy igyekszik nem felfényezni a francia történelmet, sőt minden korábbinál negatívabban mutatja azt. Hátborzongató jelenet, amint a vérengzés után begyűjtik a halottakat. A Holocaust jut eszünkbe: a párhuzam nem véletlen. Chéreau finoman utal a történelem folytonosságára ezzel: a népirtás nem új találmány.
A film egy teljesen elembertelenedett világot ábrázol, melyben nincs helyük az őszinte emberi érzéseknek. Talán túlzásba is viszi a fájdalmas hangütést, hiszen így éppen a másik végletbe esik. Sajnos humortalan a film. A fájdalomból farag patetizmust. Különösen gyenge a Margot köré épített szerelmi szál: nyúlós és nyálas. És Margot figurája is kidolgozatlan kissé: nem egészen világos a néző előtt, hogyan válik Margot egyszerű szajhából felelősen gondolkodó, mély érzésű asszonnyá. Mindenesetre az ő fájdalmas, sokat mondó tekintetével ér véget a monumentális film, mintha valóban ő lett volna a főszereplő.
Patrice Chéreau nem dönti el egyértelműen, hogy milyen filmet akar forgatni. Kicsit történelmi tabló és ismeretterjesztés. Kicsit kalandfilm, kicsit romantikus szerelmi történet és kicsit politikai szatíra. Egyik szál sem dominál teljesen, közös erővel oltják ki egymást. A merítés túl nagy talán, pedig a szándék és a megvalósítás minősége láthatóan nemes. A film nagy közönségsiker volt és minden hibája ellenére Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját (Prix du Jury).
