Híres színészek, akik meglepően jól énekelnek

Tudtad, hogy Robert Downey Jr.-ban egy Sting veszett el, Bruce Willis pedig ördögien szájharmonikázik és elképesztően jól áll neki a blues? Most a férfi színészeken a sor, a következő körben pedig az énekes torkú színésznőket vesszük végig.

Bruce Willis

Ha eddig nem lett volna elég tökös Bruce Willis, akkor itt egy videó, amiben a Devil Woman című számot énekli és szájharmonikázza a legnagyobb természetességgel és átéléssel a Sin City premierjén. Magyarországon talán kevesen tudják, hogy a színész a Simlis és a szende idején kiadott egy teljes blues albumot Bruno Radolini néven, de aztán nem sokkal később hatalmas akciósztár lett belőle, és félretette a dalolászást.



Colin Farrell

A színész 17 éves korában felvételizett a Boyzone nevű ír fiúbandába, de végül nélküle alakult meg a csapat, és ő négy évvel később megkapta az első tévés szerepét. Kezdetben jóképű akcióhősként vált ismertté, de aztán a 2009-es Őrült szív című filmben Jeff Bridges mellett megmutatta, mennyire jól tud énekelni, mégpedig country műfajban. Korábban a Kényszerszünet című ír krimihez is ő énekelte fel az I Fought The Law című számot.



Gerard Butler

A színésznek az éneklés is úgy jött, mint a színészet, mindenféle komoly előképzettség nélkül sodródott bele a dolgok közepébe. Amikor még jogásznak tanult, énekelt egy rockegyüttesben, aztán mikor már beindult a színészi karrierje, Joel Schumacher megkereste, hogy játssza el Az operaház fantomja címszerepét. A hangja állítólag magát Andrew Lloyd Webbert is lenyűgözte, és később a P.S. I Love You-ban is dalolászott egy keveset, hogy megolvassza a nők szívét.



Ryan Gosling

A híres gyerekkori táncolós videójából mindenki tudja, hogy érzi a zenét, de aki elsősorban a romantikus filmes munkásságát ismeri, azt meglephette, milyen jól énekelt a Kaliforniai álomban. A kilencvenes években a Backstreet Boysba is hívták énekelni, de visszautasította az ajánlatot, viszont később több filmjében énekelt egy keveset, például a Plasztik szerelemben, a Kék Valentinban és egy egészen kicsit a Túl a fenyvesenben. Egy barátjával Dead Man’s Bones néven 2007-ben együttest alapítottak, és egy albumot ki is adtak.



Hugh Laurie

A színészről sokan tudják, hogy énekel, a Dr. House-ban megmutatta, hogy annyira jó hangja van, hogy akár énekesnek is mehetett volna. Annyira benne van a zenében, hogy játszik zongorán, gitáron, dobol, szaxofonozik és harmonikázik. 2011-ben és 2013-ben két saját blues albumot is kiadott, és nagy rajongója a New Orleans-i zenének. Ha valaki még nem hallotta volna, mindenképp érdemes megnézni, mennyire érzi a blues-t.



Robert Downey Jr.

A színészről az Ally McBealben derült ki, hogy tulajdonképpen övé Hollywood egyik legselymesebb hangja, ami ráadásul nagyon hasonlít Stingére. Ennek fényében nem meglepő, hogy a sorozatban ketten énekelték az ügyvédnőnek az Every Breath You Take című számot, és később a színész fellépett a Sting 60. születésnapjára rendezett koncerten is.



Ewan McGregor

Amikor a Trainspottingban és Peter Greenaway Párnakönyvében megismertük, nem gondoltuk volna, hogy nem sokkal később a Moulin Rouge!-ban látjuk énekelni Nicole Kidmannel. Két Star Wars-film között Renée Zellwegerrel is odatették magukat a Pokolba a szerelemmel című romantikus vígjátékban, és sok Youtube-videót találni róla, ahol nemcsak énekel, de gitározik is



Jackie Chan

Nemcsak akciósztár, de Ázsiában óriási sztárénekes is Jackie Chan. Nem elég, hogy sokszor ő énekli a filmjei zárószámát, de a 80-as évek óta több mint 20 saját albumot adott ki. A 2008-as pekingi olimpia előtt a We Are Ready című dallal fokozta a várakozást a sportesemény előtt, aminek az egyik hivatalos albumát is ő adta ki.