Nem csak a múmia tér vissza A múmia visszatér című filmben, hanem a tavaly látott A múmiából ismerős arcok is. Brendan Fraser kicsit tán testesebb lett azóta, de most is lendületesen adja a múmia nyomait kurkászó kalandort, sőt az első és a második rész között bekötötte az ókori Egyiptom történetében kalandozó szép muzeológusnő, Rachel Weisz fejét is. A folytatás szerzői egy nyolcéves kisfiúval is megajándékozzák őket, nem annyira azért, hogy hőseik a gondos szülők érdemdús szerepében domboríthassanak - erre nem sok ügyet vet egyikük sem -, hanem hogy a kisfiú hol a kalandok színesítéséhez szolgáljon, hol meg csak láb alatt legyen a felpörgetett fordulatok iramában. A házaspár segítőtársa ismét John Hannah, aki most egy olyan léghajóval közlekedik nyaktörő égi utakon, amelyet mintha egy régi Verne-kötet illusztrációjából másoltak volna ki. A fekete bőrű komikus képviseli a humort is olyankor, amikor a digitális trükkökkel dúsított veszélyek a tetőpontjukra hágnak, s a dramaturgia szerint kell egy kis elernyesztés. Arnold Vasloo kel ismét múmiaként életre, újdonság viszont, hogy több ezer éves életkora ellenére meglehetősen fickós szerelmes. És természetesen ezt a horror-akció-vígjátékot is, akárcsak A múmiát, Stephen Sommers írta és rendezte. A biztonság kedvéért az előző kaptafára, csak másként cifrázva a fordulatokat. Tán nem is a kaptafával van baj, elsőre egész jól bejött, inkább a cifrázásból hiányzik a fantasztikum és a kaland eredendően mesés izgalma. Egymás sarkára lépnek a - többnyire hál' Isten, humorosra vett - misztikus-horrorisztikus fordulatok, számítógépes látványosságok, de ez csak magamutogatás, csöppnyi eredetiség nélkül. Uncsi lett a felnőttmese, s ezt egyetlen dolog ellensúlyozza csak: az, hogy legalább nem veszi magát komolyan.
