Az első Wells-műből készült filmváltozat némileg kilóg a sorból, de nem érdemes kihagyni az összeállításból. Georges Méliès 1902-ben egy Verne- és egy Wells-írást gyúrt egybe, hogy elkészítse a világ első sci-fi filmjét, ami csak úgy hemzsegett a filmtrükköktől. Méliès a korai filmgyártás egyik zsenije, nagyon sokat tett azért, hogy a film mint önálló művészeti ág kialakuljon.

A teljes filmet megnézheti itt fent is, de egyébként A leleményes Hugó című 2011-es Scorsese-film is a híres korai rendezőről és erről a filmről szól.

Az időgép

A később rengetegszer feldolgozott regények kronológiai sorában az első Az időgép című 1895-ös regény. Gyakorlatilag ennek a könyvnek köszönhető, hogy valaha elkészült a Terminator, hiszen ez volt az első népszerű írás időutazás témakörben, ami aztán teljesen külön alműfajjá nőtte ki magát.

Ahhoz képest, hogy ez volt a sorban első, nagyon népszerű regény, a filmes adaptációra meglepően sokáig kellett várni. Először a 40-es évek végén készített belőle a BBC tévéjátékot, majd 1960-ban jött az első nagyjátékfilm a könyvből. Ezután 18 évvel jött egy tévéfilm, aztán 2002-ben úgy néz ki, pont került Az időgép-feldolgozások végére.

Ekkor ugyanis Wells dédunokája, Simon Wells újraforgatta az 1960-as filmet, és beletett még néhány csavart. A Guy Pearce főszereplésével készült film nem lett egy nagy durranás, de egyszer simán meg lehet nézni. Ezt egyébként most vasárnap pont meg is teheti a tévében.

Apró érdekesség még, hogy a nem időutazással, de némileg hasonló, párhuzamos univerzumokkal operáló Sliders című sorozatban is megelevenedett egy részben Wells világa, amikor Az időgép című könyvben bemutatott emberi civilizációval találkoznak a sliderek, ahol az emberek egy része a föld alatt, egy másik részük pedig afölött él.

Dr. Moreau szigete

Ezt a regényét egy évvel később, 1896-ban írta Wells, és ez is egy csomó érdekes kérdést feszeget science fictionbe bujtatva. Az alapsztori nagyon egyszerű, Dr. Moreau egy szigeten él, ahol különös ember-állat hibrideket hoz létre, amik természetesen mind nagyon sanyarú életet élnek.

A horrorisztikus elemeknél fontosabbak a morális kérdések arról, hogy miket tehet meg egy tudós a tudomány nevében, meg hasonlók. Az első feldolgozás már 1936-ban elkészült Island of Lost Souls címmel, ráadásul magyar kötődése is van a filmnek, az egyik főszereplő a korai horrorok egyik sztárszínésze, a magyar Bela Lugosi volt.

A könyvvel megegyező címmel először 1977-ben készült egy horror Burt Lancasterrel a főszerepben, de nem mozifilm volt, hanem tévés. De nem maradt el később a nagyköltségvetésű moziverzió sem. Erre egészen 1996-ig kellett várni, az eredmény viszont több mint lelombozó lett.

Dr Moreaut az öregkorára nagyon elhízott Marlon Brando alakította, és hát igazából talán ő a legnagyobb csalódás az egész filmben. Nem lett volna ez kifejezetten rossz film, de sajnos a stúdió és az eredeti rendező, Richard Stanley között egyáltalán nem volt felhőtlen a viszony, a forgatáson egy időre ki is tiltották a rendezőt a saját filmjéből, és ugyan végül visszaengedték, meg bele is szólhatott a dolgokban, de nem az ő nevével fut a film, sőt még a stáblistán sem szerepel. Az egyébként nem túl ismert rendező négy éven keresztül dolgozott a filmen, de végül négy nap után kirúgták.

Marlon Brando annyira gyenge volt a szerepében, hogy az akkortájt startoló South Parkban is megemlékeznek róla. Dr Mefityisztó karakterét egy az egyben a Dr Moreau szigetében látott Brandóról mintázták a készítők, és sajnos a filmbeli őrült tudós is pont olyan mint a South Park-os karikatúrája.

A láthatatlan ember

Wells elég termékeny író volt, a szintén egy újabb sci-fi-alapvetést bemutató regénye, A láthatatlan ember 1897-ben jelent meg. A sztorit nem kell bemutatni senkinek sem. Megint egy őrült tudóssal van dolgunk, aki a saját találmánya áldozata lesz. Ezúttal feltalálja a láthatatlanságot, csak visszafordítani nem tudja a dolgot.

Talán ez a legnépszerűbb könyve a feldolgozások szempontjából, már 1933-ban készült egy olyan verzió, ami aztán egy rakás folytatást és spin-offot ért meg. Az 50-es évektől kezdve gyakorlatilag 5-6 évente született a témából vagy tévésorozat vagy flim, Wells eredeti regényétől többé-kevésbé elrugaszkodva.

A sorban a legnagyobb blockbuster a 2000-ben készült Árnyék nélkül Kevin Baconnel a főszerepben. Ez az egyik legszerencsésebb Wells-adaptáció, a filmet ugyanis Paul Verhoeven rendezte, aki mestere annak, hogy társadalmi kérdéseket, morális problémákat rejtsen el elsőre bugyutának tűnik sci-fi- és akciófilmekben.

Viszont ez a film sem kerülhette el a Láthatatlan ember-feldolgozások sorsát, vagyis néhány évvel később kapott egy kellemetlenül gyenge folytatást, az Árnyék nélkül 2-t, aminek ugyan a forgatókönyvírói ugyanazok voltak, mint az első résznek, de rajtuk kívül minden mást lecseréltek. És hát az első rész sem a forgatókönyvtől volt jó.

Világok harca

Wells talán legismertebb műve készült el utoljára a nagy sorban, ez 1898-ban jelent meg, és egy viszonylag tárgyilagos beszámoló arról, hogy jönnek a marslakók és elpusztítják a földlakókat. Természetesen a sztoriban megint van moralizálás rendesen, Wells olyanokon mereng el sok-sok évtizeddel bármiféle klímáért, meg környezetért aggódás előtt, hogy igazából nem is kellenek a marslakók, az emberek kifejezetten hatékonyan pusztítanak ki minden fajt a bolygón úgy, hogy fel sem tűnik nekik a dolog.

Ennek a könyvnek a leghíresebb adaptációja nem filmes, hanem rádiós. Orson Welles készített belőle 1938-ban rádiójátékot. Mivel a könyv tárgyilagosan számol be a Föld elfoglalásáról, Welles is olyan stílusban készítette el a rádiójáték elejét, mintha csak híreket mondanának be. Ezt viszont annyira komolyan vették, hogy akkora tömeghisztéria lett a dologból, hogy a mai napig tanítják a világ médiakutatóinak, miként hitték el olyan sokan, hogy tényleg bemondja a rádió, hogy itt a világvége. Természetesen később kiderült, hogy nem is volt azért akkora hisztéria, mint ahogy az újságok arról tudósítottak, de addigra már megszületett a legenda.

Az első filmfeldolgozásra egészen 1953-ig kellett várni. Ekkor mutatták be a Világok háborúja című filmet. Ezután született még néhány feldolgozás, de A láthatlan emberrel szemben a Világok harca pont olyan történet, ami igényli azt, hogy nagyon látványos legyen.

Ennek a nagyívű történetnek Steven Spielberg akarta megadni a neki járó tiszteletet a 2005-ös Világok harca című filmmel, de meglepően lehúzó értékeléseket kapott az alkotása. Lehet, hogy a főszereplő, Tom Cruise-t övező gyűlöleten bukott el a dolog, pedig a Tom Cruise lányát alakíto Dakota Fanning most is remek, Spielberg pedig tökéletesen teszi azt, amit ő szokott, vagyis atmoszférát teremt, nem is akármilyet.

Mindenképpen érdemes megnézni egyszer ezt a filmet, mert az utóbbi 15 évben ez a legteljesebb főhajtás Wells munkássága előtt. Ugyanezt a témát járja körbe egyébként Wells művétől azért erősen elrugaszkodva A függetlenség napja című film is, aminek nemsokára érkezik a mozikba a folytatása, ezúttal valószínűleg jobb vírusirtóval rendelkező marslakókkal.