"Az angolok kosztümben verhetetlenek" - írtuk két hete, más ügyek kapcsán. Nos, némileg meginogtunk bár, de nem vonjuk vissza: a díszletek, a jelmezek s a látvány rendben - büszkék is lehetünk akár Pados Gyula operatőri közreműködésére. S ennyi, ha nem is lenne mellette semmi más, egészen nagy dolog. Gondoljunk csak a brit filmkészítés tán utolsó dicsőséges korszakának erősen manierizmusba hajló, mégis roppant innovatív ágazatára! Peter Greenaway (Prospero könyvei, 1991), Derek Jarman (Caravaggio, 1986) vagy éppenséggel Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok, 1988) filmjei máig nem teljesen felmérhető erővel befolyásolták az utánuk jövők mozgóképes látásmódját. De még a felsoroltak farvizén vígan és szemtelenül ladikázó Orlando (Sally Potter, 1992) is bírt érvényesnek elfogadható közlést tenni, puszta megjelenésével.
Nos, A hercegnő javára alkalmasint csak a tisztes (jelen korunkhoz hűbben visszafogott) kiszerelést írhatjuk. Azon felül semmit. Kikeresték a történelem pletykarovatából a valaha élt legélethűbb kapitánká Guszevovát - konzumtévék, konzumlapocskák tizennyolcadik század végére visszavetített kis kedvencét, az "előspencert". De továbbra sem bíztak magukban, Lady Diana krinolinos preinkarnációját is soványkának találták valamiért (hacsak nem mert Keira Knightley játssza), így pakoltak mellé (bele inkább) a Pankhurst család számos nőtagjából is néhány evőkanállal. Meg csipetnyi fashion tv-t. Hisz feltehetőleg Diana, ha úgy nyolcvan évvel Emmeline (a mondott Pankhurst) születése előtt él, bizonyára szüfrazsett lett volna, vagy nemtörődöm divatdiktátor (manekeni csontozattal, úgy is mint kollekció). Ám ha Guszev kapitány és Pados Gyula révén a szittyavér így befurakodott a Hannover-házba, szólni kell Benedek Miklósról, aki például a Pogány Madonna című filmben adott rezervált szigetországi orgazdát, némileg szélesebb repertoárral, mint esetünkben Ralph Fiennes, noha a szájrángatást nevezhetjük épp minimalista színjátszásnak. Ugyan egyes obskúrus források szerint a műkincscsórás kifejezetten a brit főrendi sport, loptak már kariatidákat is, de A hercegnő távolról sem egy műkincs. Talán, ha el merné vállalni, ami körül csak riszál, miszerint a tabloid sajtónál nem született hatékonyabb forradalmár a világtörténelemben, hisz az időnként arisztokratákat öl, taszajt nyomorba vagy csinál legalább bohócot belőlük. S lévén a mozi is virtigli proli műfaj, a kettőből csak illett volna kihozni valamit.
Nem sikerült, de ki bánja.
