A Coraline és a Titkos ajtó 3D-ben érkezett meg Magyarországra, jópár moziban szemüveggel nézhetjük végig, ahogy a vászonból néha felénk nyúlnak a bábfigurák. A Karácsonyi lidércnyomás és a Halott menyasszonyhoz hasonló képi világgal sajnos nem jár együtt a hasonló történetvezetés is, ettől függetlenül egyszer bőven megnézhető a film.
A számítógép korában meglehetősen fura, hogy egészestés, nagyon bonyolult kamera-, és szereplőmozgást igénylő filmeket hagyományos, kézzel mozgatott bábfigurákkal vesznek fel. Ugyanakkor a rendező Henry Selick és az operatőr Pete Kozachik már jól bejáratta ezt a technikát a fentebb említett korábbi filmjeikkel, úgy látszik nem akarnak változtatni. A szereplők mimikája teljesen magával ragadó, fantasztikus a kinyíló virág-sokaság, az artista egerek tánca nagyon ügyes. A stílusuk ezen (vizuális) részét tökélyre fejlesztették, nem lehet belekötni.
A történet azonban nem olyan ütős, esetleg a tizenéves korosztály közepén lévőknek bejöhet. A fiatalabbak valószínűleg rosszakat fognak álmodni tőle. Egy kislány a családjával új házba költözik, furcsa szomszédokkal. Coraline, a főszereplő lány egyik nap talál egy másik világot, ahol minden olyan, mint otthon, csak sokkal jobb és boldogabb. Apró bibi, hogy az ott élőknek gombokból vannak a szemei. Ahogy haladunk a történetben, persze kiderül, hogy ennél sokkal nagyobb bibik vannak, de a végén mindenki megmenekül és a rossz elnyeri méltó büntetését.
A készítők a majdnem két évig tartó forgatás alatt sokat kísérleteztek a 3D technikával, próbáltak eltérő jelentéseket adni a különböző jelenetek mélységérzetével. Sajnos ez annyira nem jött át a filmet nézve, de ha külön erre figyelünk, a másik világban talán nagyobb a háromdimenziós tér kiterjedése. Az orrunk elé egyszer jön ki egy bot, egyébként nem nagyon dobnak az arcunkba semmit, hogy megijedve elhajoljunk a sötétben.
Nem rosszabb, mint egy átlagos hollywoodi film, de nem is sokkal jobb.
6.5/10 pont
