Végtelen havas táj, szikár arcok, hasonlóan szikár történetmesélés, férfiak, akik ebben a kietlen környezetben harcolnak valamiféle igazságért, amit megérdemeltnek éreznek. Akik látták Tóth Tamás 1993-as filmjét, a Vasisten gyermekeit, tudják jól, hogy a rendező igazi világa ez. A magyar-orosz-ukrán koprodukcióban készült alkotás ezeknek a sors által keményre rajzolt arcú férfiaknak a drámáját mutatta meg, most pedig Tóth végre ismét visszakanyarodott hozzájuk.
Szibériában vagyunk, ismét vastag hótakaró borítja az elfojtott indulatokat, a közeg, a történet - időtlen. Ahogy a főhős is az: kortalan arcú, se nem csúnya, se nem szép, kiismerhetetlennek tűnő, titokzatos férfi. Igazi mai sámán ő: ért az állatok nyelvén. A kis falu lakóinak pedig épp erre van szüksége, a rénszarvasokat - a falu valódi megélhetési forrását jelentő hatalmas állatállományt - furcsa jelenség tizedeli. Farkasok érkeznek, akik riasztóan, irracionális módon viselkednek: nem csupán éhségből támadnak, hanem vérszívó vámpírokként hagyják a hóba fagyni áldozataikat, a kis szarvasgidák teteme tanúskodik arról, hogy valami nagyon nincs rendben. Ezért érkezik ide Nyikolaj (a Vasisten fáradt főszereplőjét is így hívták egykor). Munkája, feladata a probléma elhárítása, a teljes pusztulás megelőzése. Hogy a katasztrófa végül bekövetkezik-e, nem árulhatom el, a lényeg, hogy hősünk s a falu aggodalmas lakói a végkifejletig még jó pár meglepő epizód részesei lehetnek.
Az időtlen, lebegő mesei atmoszféra a Farkas nagy érdeme. Olyan világba helyez bennünket, ahol pillanatok alatt hozzászokunk, hogy a rutin-kérdésfeltevéseknek nincs helye, másfajta logikát követel a hófödte, lassú életű hely és lakói. Hogy mégsem szippant teljesen magába a történet, annak oka ugyanitt keresendő: elhasználtnak, vagy legalábbis valahonnét ismerősnek érezzük ezt a mesét, ezt a fajta mesélést. A varázs akkor varázs, ha meg tud lepni - s erre a Farkas csak túl visszafogottan, bátortalanul képes. Mesélője, a lágy férfihang-narrátor is a koptatott mesélési rutin, mintsem egy sosem látott miliő tükrözője. Talán a mondatai, azok didaxisa miatt. A Farkas nézése közben jelentkező hiányérzet rejtélye éppoly nehezen megfejthető, mint a farkasok vérszomjáé. Bár a képei szépek, s a főhős arca, be kell vallani, önmagában megér egy mesét.
