Az Éjszaka a múzeumban harmadik felvonásához érkezett, ahol ugyanazokért a karakterekért izgulhatunk, ugyanazon színészek tolmácsolásában, mint eddig. Hogy akkor miért üljünk be rá? Mert a világ olyannyira rossz irányba tart, hogy Shawn Levy filmje képes szórakoztatva példát mutatni.
A 2006-ban bemutatott első epizód után nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy az egész film a New York-i Természettudományi Múzeum felkérésére készült, hogy megdobja a stagnáló jegyeladásokat. Propagandacélokkal elkészített szemfényvesztésnek gondoltam az egészet. Aztán eltelt három év, bemutatták a második részt, és egy belső hang behívott a moziba. Lehet, hogy élettapasztalataim gyarapodása; lehet, hogy a honi múzeumok látogatottságának csökkenése; lehet, hogy a fiatalok egyre nagyobb elfordulása a természettudományoktól okozta bennem a váltást, de úgy jöttem ki a teremből, hogy ennek a filmnek igenis van mondanivalója 21. század emberének.
Nem feltétlenül azért, mert olyan magvas eszmefuttatások találhatók meg benne az általa bemutatott történelmi személyekről. Nem is azért, mintha a poénok és gegek minősége láttán Charlie Chaplin és Woody Allen kacagástól könnyes szemmel gratulálna Shawn Levy rendezőnek. Hanem azért, mert képes visszahozni az emberek múzeumok iránti vágyát! Képes úgy bemutatni ezeket a kissé poros kiállítási tárgyakat, hogy hajdan volt lelkesedésünk új erőre kap!
Meg kell becsülni az olyan filmeket, mint az Éjszaka a múzeumban trilógia. Kicsit közhelyes, kicsit kiszámítható, ugyanakkor szíve van, és képes kiállni azon értékek mellett (embertársunk elfogadása, barátaink iránti hűség, család tisztelete), amelyek lassan eltűnőben vannak. Azt pedig, hogy ezt egy nagy költségvetésű, hollywoodi produkció közvetíti, amelynek nyilvánvaló célja a profitszerzés, ne tántorítson el senkit, hiszen így legalább még több emberhez eljut az üzenet.
Fennállt a veszélye, hogy az alkotók az előző epizód látványorgiáját akarják majd túlszárnyalni, és minél több történelmi karaktert akarnak majd belezsúfolni a szűkös játékidőbe, ehelyett azonban képesek voltak önmérsékletet tanúsítani, így elkerülték az előző rész zsúfoltságát. A történet hasonló séma szerint halad előre, mint eddig, azonban néhány újítással (szolid társadalomkritika, ötletes kikacsintások az elmúlt évek filmjeire) és a trilógia előző darabjainak megidézésével a készítők gondoskodtak arról, hogy ne ugyanazt a tárlatot nézzük végig harmadszorra.
Nagyon jó volt látni, hogy a rendező képes volt úgy lezárni a filmet, és ezzel a sorozatot, hogy ne érezzük azt, hogy egy esetleges negyedik résznek készíti elő a terepet. Az utolsó jelenettel enyhíti a karakterektől való fájdalmas búcsúzást. Azonban ez sem tudja feledtetni Teddy Roosevelt viasszá válását. Robin Williams halálával ugyanis nemcsak az egyik legszerethetőbb filmes karaktertől kell örök búcsút vennünk, hanem egy olyan színésztől is, aki egész életében azon dolgozott, hogy vidámságot és melegséget hozzon a világba.
