Tom Cruise azt csinálja, amihez igazán ért, rosszfiúkat csap le és háztetőkön ugrál az igazság nevében, de néha csinálhatna valami mást is.
Kinek ajánljuk? Akik még nem mondtak le Tom Cruise-ról, és akik szerint az első Jack Reacher film mindenképpen Oscart érdemelt volna!
Őszintén szólva nem sokra emlékszem az első Jack Reacher filmből, pedig 2012 végén vetítették, talán arra, hogy Tom Cruise valami bajba került mesterlövésznek segít és sok jelenet játszódik éjszaka, nagyjából ennyi. Ennek talán az az oka, hogy maga a karakter nem annyira izgalmas: az ex katonai rendész, aki Amerikát járja, és ott tud, ahol segít, vagy fordítva, és rendkívüli képességekkel bír, de nyilván kevéssel is beéri, mert bevétele nyilván nulla. Olyan, mint a kissé gyermeteg, mégis sokáig futott sorozat, A szupercsapat egyszemélyes, korhatáros, de kevésbé vicces verziőja, mert Reacher, ha kell, csontot is tör és vért hullat, de ugyanolyan egydimenziós figura, mint Hannibal ezredes, a Szépfiú, Murdoch vagy Baracus őrmester.
Jack Reacher ezúttal egy régi ismerősének, a magas rangú katonai rendőr létére meglepően csinos Turner őrnagynak – igen, katonanőről van szó, és a női öntudat később is fontos szerepet játszik – siet a segítségére, akit hazaárulásért tartóztattak le. Reacher nem kételkedik a hölgy ártatlanságában, és ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudja, kiszabadítja a börtönből, és ketten nekilátnak, hogy lerántsák a leplet az ügyben érintett magán biztonsági cég üzelmeiről. Ám közben nem csak egy rendkívül elszánt zsoldos kerül elő, hanem egy fiatal lány is, aki egyrészt nagyon talpraesett, másrészt kicsit ellenszenves, de meglehet,hogy ő hősünk sosem látott lánya, ezért el kell viselnünk.
Lee Child Reacher-regényhömpölyének 18. darabját Edward Zwick filmesítette meg, aki korábban már dolgozott Tom Cruise-zal, és közös munkájuk, Az utolsó szamuráj olyan bántóan rossz volt, hogy már előre féltem a Jack Reacher: Nincs visszaúttól. Merthogy azt lehetett tudni, hogy a film nem lesz nagy durranás, azt is, hogy valószínűleg rossz lesz, a kérdés az volt, hogy nézhetetlenül rossz vagy olyan megrántom a vállam, hogy „hát ez így sikerült” rossz. Jelentem, a két rossz közül a kisebbik jött be, nem vállalhatatlan az új film, csak sok benne az üresjárat, ami általában a tinilányt alakító, enyhén irritáló Danika Yarosh jelenlétének és Cobie Smulders elképesztően merev alakításának köszönhetően. Smulders helyes és cserfes volt az Így jártam anyátokkal Robinjakét, de mostanában kőkemény csajként akarja magát újradefiniálni, ami alkatilag illik is hozzá – lásd a Bosszúállók szériát -, de valahogy mégsem szórakoztató.
Azért már régóta nem haragszom, ha egy ilyen akciófilmnek nincs épkézláb története, csak rohannak benne fel és alá. Baromi nehéz lehet egy eredeti és újszerű sztorit összerakni korrupt politikusokról és gonosz üzletemberekről, akiket egy magányos igazságosztó leplez el, de úgy, hogy elég verekedés, üldözés és robbantás legyen a megfelelően színes helyszíneken. Az új Jack Reacher film nem az Oscar-díjat célozta be, csak elkészült, mert az első rész elég pénzt hozott, és mert a regények formájában már kész volt az alapanyag, és nagyjából ennyi. És persze ott van Tom Cruise is a címszerepben, kicsit mereven, elég viharverten, aki nem ad magából túl sokat, ami nem is baj, mert a túl sok Tom Cruise néha elviselhetetlen. Őszintén szólva, neki jól áll, hogy mostanában kevesebbet mosolyog, látszik rajta, hogy kapott pár pofont az élettől, amitől, ha jobb színész nem is lett, valahogy szimpatikusabbá vált.
Értékelés: 5/10
