Nem véletlenül pattan ki a legtöbb társasági botrány Angliában, hiszen jól felháborodni valamin csak ott lehet, ahol jó sok hagyomány, konvenció szabályozza az "intelligens" társas érintkezést. Márpedig a demokráciák között Anglia ebben magasan vezet, vele legfeljebb Japán tudná felvenni a versenyt, de az már egy másik bolygó. "Strangers talk only about the weather."- Az idegenek csak az időjárásról beszélgethetnek, ha találkoznak, nyilván, csak e témában nem tudnak illetlen mélységeibe merülni egymás egójának, ha a mindig esős időjárásról folyik a csevely, nem sérül a társadalmi béke sem. Boldog a nép és boldog az uralkodó. Vagy nem, de ez nem látszódhat. A megkövült társasági szabályokat áthágó magatartás illetlen, és ha kitudódik, botrány a vége. Végre lehet hanyagolni az unalmas eső-esernyő problematikát, és el lehet szörnyülködni: Hallotta? Olvasta? Nahát, hogy ebben az országban ez is megtörténhet?!
Persze, tanítványával érzéki szexuális kalandokba bonyolódó tanerő sztorija nem újdonság, az efféle tettet mindenféle szempontból elítélik és a törvény által is büntetik a demokráciákban. Ennek ellenére nincs év, hogy ne tudódna ki valamilyen molesztálási botrány a fejlett világ valamely szegletében, így akár Angliában is. Eleddig jobbára kéjvágyó tanárurak fiatal bakfis (vagy kamasz) popsikra vonatkozó műveleteiről szóló híreken rökönyödhettünk meg, de hogy tanárnő csábítsa el 15 éves fiú tanítványát, ez új. Már, hogy kitudódik, és botránnyá engedik fajulni, nyilván...
Sokaknak lehet képe az angol iskolarendszerről, külön fiú- és külön lányiskolák, egyenruha, "poroszos" fegyelem és hasonlók, sokáig még az is elképzelhetetlen volt, hogy ellenkező nemű tanerő tanítsa a nebulókat. Azonban még Angliában is változnak a dolgok, lazulnak a szabályok, így történhet meg, hogy egy fiatal, csinos tanárnő (Cate Blanchett) érkezik művészettörténetet tanítani a fiúiskolába, ahol a kamaszodó diákságot szinte szétveti a bennük fortyogó tesztoszteron. S mivel változnak az idők, az egyik srác keményen rá is nyomul a szendén flörtölő tanerőre, azonban egy ideig még sikerül titokban tartani a bimbózó, de ha kitudódna, iszonyú botránnyal kecsegtető románcot. Sheba, a tanárnő azonban a tantestületből is felkelti néhány kolléga figyelmét...
Általában irtózom az olyan filmektől, amelyekben valaki egyes szám első személyben szépen elmeséli a sztorit, miközben mozgóképek illusztrálják azt, amit egyébként is hallunk. Ez képeskönyv, óvodás műfaj. Ha ilyet akarok, akkor elmegyek felolvasó vagy előadóestre, vagy bekapcsolom a rádiót, talán a Petőfin még vannak rádiójátékok. A filmben éppen az az érdekes, hogy saját, kialakult nyelve van, amely alapvetően képekből áll, a képeken ábrázolt, bemutatott, színészek által eljátszott történéseket egy sajátos rendezői elv alapján sorrendbe pakolva, mintegy a néző agyában áll össze a történet. És nem rágja azt senki a fülünkbe, feltéve, ha az alkotók nem nézik a nézőt hülyének...
Nos, az Egy botrány részleteit bizony Judi Dench meséli el nekünk, az ő által megkapó és elrettentő hiteleséggel megformált Barbara naplójegyzeteiből tudjuk meg, mi történt végül is ezzel a szegény megesett tanárnővel, ám ez legyen az a kivétel, amely erősíti a szabályt. Nem azért, mert jól mondja (jól mondja), hanem azért, ahogyan mondja. Anélkül, hogy nagyon spoilereznék, azt tudni kell, hogy a film kulcsfigurája ez a nyugdíj előtt álló rafinált, tapasztalt és dörzsölt tanerő, kinek meglehetősen összetett személyisége épp ebben a narrációban válik félelmetesen színessé, látunk valamit, amihez hallunk más valamit, a kettő elegye adja ki a figurát.
Cate Blanchett a komoly teljesítményt igénylő jelenetekben fel tud nőni partnernőjéhez, az összekötő, vágóképként, mellékes részletként funkcionáló snittekben azonban "csupán" a hollywoodi sztár, aki a Gyűrűk urában volt valami főtünde... Mindenesetre nekem egyenetlennek tűnik a teljesítménye, a mellékszereplők kivétel nélkül igazibb, hús-vér figurákat alkottak.
A film zeneszerzője Philip Glass, éppen olyan zenét írt, mint eddig mindig. Örvénylik, fortyog, kavarog, meg drámai, meg minden, csak éppen unalmas, elcsépelt. Azonban a filmet nem tudja elrontani, Richar Eyre precíz rendezése, a kitűnő színészi teljesítmények, valamint a rázós téma bőven elviszik a "hátukon" ezt a végén majdnem thrillerré váló filmdrámát.
