Az X-Men-franchise legnépszerűbb egyede majdnem megkapta a neki járó önálló kalandot – sajnos csak majdnem. És most kezdődjön a kihagyott ziccert követő fejcsóválás.
Az X-Men kezdetek: Farkasból – miként a sorozat gyökereihez visszacsatoló cím is jelzi – minden lett, csak nem épkézláb eredettörténet. Logan saját Így jöttem-sztorija ugyanis eltörpült a hektikus, túl sok szereplőt felvillantó mutánskáoszban, akkor már inkább az X-Men – A kívülállók vagy a folytatása, amelyekben Bryan Singer sokkal ügyesebben tette központi szereplővé Farkast úgy, hogy jó egyensúlyérzékkel a többi karakter is ki tudott bontakozni mellette. A tisztességes, műfajok közt ugráló hollywoodi iparosra, James Mangoldra várt most a feladat, hogy a karakteres pofaszőrzettel bíró vadállatot az őt megillető, privát kalanddal megajándékozza, és ehhez a Farkas-saga tán legjobb képregény-alapanyaga (a Chris Claremont-Frank Miller duó munkája) állt a rendelkezésére. Mindhiába.
Amúgy prequel helyett most sequelt kapunk: a harmadik X-Men-film fináléját követően Logan önkéntes száműzetését tölti a vadonban, rémálmoktól gyötört nyugtalan éjszakáit halott szerelme, Jean Grey emlékképei kísértik. A Nagaszakiban játszódó remek prológust követően, némileg a Vasember 3-ban látott izoláltságot felidézve, a vademberi sorba süllyedt ösztönlény vegetálásának, önostorozó gyászának bemutatása a Farkas legizgalmasabb része. Az örökké dühös Logan itt még elég játékteret kap, hogy árnyaltabb karakter válhasson belőle, ám egy Yukio nevezetű japán nőszemély felbukkanásával és egy gyors tokiói kiruccanással mindennek búcsút inthetünk. Eleinte ugyan még beérhetjük a gyönyörű helyszínekkel, a japán metropolis neon-egzotikumaival és a távol-keleti kultúra vulgárturista felskiccelésével (roninok! fusuma! evőpálcika! bullet train! kimonó! Jakuza! nindzsák! szexhotel!), ám minél mélyebbre ásunk a Farkas MacGuffinjaként funkcionáló „nagyívű” összeesküvésben, kénytelenek vagyunk rádöbbenni, hogy bizony az egésznek semmi, de az égvilágon semmi értelme nincs.
Apró sziporkák természetesen akadnak: én speciel mindig szerettem, mikor mutánsunk mélységesen sudribunkón viselkedik mindenkivel, és mikor a készítők az állati oldalát domborítják ki, azzal viccelődnek (lásd a koszos, büdös Logan erőszakos mosdatását, vagy az állatorvosnál zajló epizódot), ahogy a mutáns halhatatlanságának témakörében is sikerült egy-két hatásos szcénát levezényelni. Bár míg a képességeitől megfosztott, halandóságot és az azzal járó gyengeséget első ízben megtapasztaló férfi évődése érdekfeszítő, ráadásul – még ha rövid időre is, de – sikerül Farkast lelassítani, végül szinuszritmusát is kiegyenesíteni, a játékidő előrehaladtával eluralkodik a túlhabosított zűrzavar. (Idézzük fel az alapvetően a sok potenciállal bíró, ám végül nevetségbe fulladó önműtétet!) Ráadásul a főszereplőnk mellé rendelt két japán fruska sem képes másra, mint közhelyes végszavak könnyes szemmel előadott puffogtatására.
Mangold legutóbbi filmjében, a Kéjjel-nappalban tanúbizonyságát adta, hogy nem kell a szomszédba mennie nyári blockbusterek szanaszéjjel túlspilázott akciójeleneteiért, és bizony ez alkalommal sem vall kudarcot, még ha a CGI-ba fullasztott, gyerekbarát attrakciók a legtöbbször semmiféle nyomot nem hagynak az elfásult befogadóban. A temetést félbeszakító emberrablási kísérleten és a japán hegyi faluban zajló összecsapáson kívül mindössze Hugh Jackman fizikumát és az ismét működőképesnek bizonyuló, őrjöngő dühét érdemes megemlíteni, épkézláb antagonistát képtelen felvonultatni a film, pedig akad majd’ féltucatnyi kisebb-nagyobb szarkeverő. (Arról nem is beszélve, hogy a szomorú tendenciát folytatva a magyar szinkron ismét nagyon sokat ront az élményen: a szinkronszínész látványosan paródiára veszi a munkát ott, ahol viccnek nincs helye. Jackman eredeti hangját ismerve legalábbis biztosan. Az élmény legalább annyira bizarr, mint angol szinkronnal végignézni egy animét.)
Annakidején előkészületi fázisban volt egy Darren Aronofsky-féle verzió, mely a címszereplő képregény-karakteréhez híven R-kategóriás lett volna kegyetlen atmoszférával, rengeteg erőszakkal és szexszel. Egy ideális világban most arról a filmről írnék.
De nem ideális világban élünk.
