Kissé félve mondtam igent, amikor megkértek, hogy erről a filmről írjak: cseppet sem az én világom. Egy kiadós gonoszkodásra pedig akad másutt is hely. Ami mégis meggyőzött, az a kíváncsiságom. Ehhez pedig meg kell osztanom egy történetkét a kedves olvasóval.
Két évvel ezelőtt filmesztétika órákat tartottam egy gimnáziumban. A kurzus egyik részeként azt a feladatot adtam diákjaimnak, hogy mutassák be, és elemezzék kedvenc filmjüket. Az egyik (akkor 17 éves) diáklány pedig nem mást hozott, mint ifjúkorom vággyal fűtött tinilányainak egyik kultuszfilmjét, az 1987-es Dirty Dancinget, amelynek zeneszerzőit még egy Oscar-díjjal is megdobták. Megrökönyödtem a közel sem trendi választáson (a többiek Gladiátorával vagy Rémségek könyvével szemben), ám Linda határozottan kijelentette, hogy ennek a mai (tini)filmekkel ellentétben van mondanivalója, igaz érzelmek vannak benne, és persze a tüzes tánc meg a zene... Mindezeket elemzésében is hihetően, csipkelődő megjegyzéseimet és kétkedésemet is legyőzve alátámasztotta, ezért hát e bizonyos kíváncsiság.
Az amerikai Miller család Kubába költözik, mert az apa a Ford ottani leányvállalatánál kap vezetői állást. Mindannyian nagyon lelkesen fogadják a változást, ám érettségi előtt álló, egyetemre készülő nagylányuk (Romola Garai) morcosan néz karibi jövője elé. A helyi amerikai elit fiataljainak is hamar szemet szúr a felettébb csinos, ám magának való lány, Katey azonban nem törődik velük. A szállodában megismerkedik egy kubai pincérfiúval (Diego Luna), akivel később összefut az utcán: Javier tüzes táncot rop barátaival. Az egykor parkettvirtuóz szülei által táncra egy életre beoltott lány vérét első pillantásra felgyújtja a látvány, bár ilyen piszkos táncot még sohasem látott. Később egyre többet találkozik a fiúval, akit emiatt elbocsátanak állásából: tilos a vendégekkel érintkeznie. Javier nagy bajba kerül, mivel ellenzéki apját Batista kivégeztette, s most ő a családfenntartó. Az amerikai lány felajánlja, hogy nevezzenek be a latin táncok versenyére, amelynek sokezer dolláros fődíja megmentheti a családot. A párocska táncolni kezd, így ismerve meg egymást és a szerelmet. Hamarosan elérkezik a nagy nap: a zsűriben azonban a lány szülei ülnek, s közben kitör a forradalom?
A Dirty Dancing 2-ben a filmszerűség érzetét és látszatát mindössze ez a vázlatos és sablonos kerettörténet (amely jól meglovagolja a manapság divatos, latin-amerikai forradalmárok iránti nosztalgiát) hozza létre; ezen bizonyára nagyot erősíthet a mozinézőkben a film elején felvillanó "igaz történet alapján" felirat. Egyébként (többnyire) remek zenékre forgatott, trópusi plakátromantikába csomagolt szerelmes klipek és táncjelenetek láncolata a Dirty Dancing 2, ám ennél talán nem is kell több, ebben a műfajban az érzés a fontos. A Dirty Dancing-rajongók számára bizonyára nagy öröm, hogy a korábbi film sztárja, Patrick Swayze is feltűnik néhány jelenetben, hogy, hogy nem: táncoktatóként. A korosodó sármőr pedig hozza a formáját.
A korábbi film fanjainak (bizonyára szép számmal vannak), a lányregényeket, romantikát és táncot kedvelőknek tutira bejön - őszinteséget, hitelességet azonban senki ne kérjen számon rajta. E cikk írójaként pedig csak annyit teszek a végére: továbbra sem lesz a kedvencem, de élvezhetőbb, mint a korábbi darab. (Bocs, Patrick!) De hogy a forradalmi hevületből ne veszítsek: a Dirty Dancing élt, a Dirty Dancing él, Dirty Dancing élni fog... - bizonyíték rá egykori diákom. Tuti, hogy megnézi.
