Új magyar filmvígjáték! Új magyar filmvígjáték! Nagyobbat szökkentünk, mint Dobrev Klára a Makkabi játékok rúdugródöntőjében. Végre, mehetünk nevetni.

A Buheramátrixnak van a magyar mozgóképtörténet filmvígjátékai közül

1.) a legviccesebb werkfilmje. Több benne a poén, mint KISZ-es gyártulajdonosban a reformszándék. Amikor Csányi "Szívtipró" Sándor arról nyilatkozik, hogy idegileg mennyire kikészítette, hogy kihagyták a filmből, az például öt plusz egy csillagos.

2.) A legviccesebb sajtóanyaga. Nyolcoldalas füzetke, ami annyi életerős poént tartalmaz, amennyi az összes magyar úgynevezett humoros lap öt teljes évi összesített termése. Ez se sok, de mégis. Remek például a sorvezető kezdő kritikusoknak. "A film műfaja vígjáték, tehát a legjobb, ha kritikáját arra építi, személyes sikere érdekében, hogy nem vicces a film. (...) Ezt azzal tudja bizonyítani, ha megpróbál viccesebb kritikát írni, mint maga a mű."
Komolyak is leszünk, mint az egyszeri reformer náciveszély idején.

3.) A legjobb animációja. Na persze nincs öldöklő verseny az évente tucatszám jelentkező, félig animációs magyar vígjátékok között, de az animációs részek sikerülhettek volna halálkínosra is. Ám mégsem lettek azok.

A Buheramátrix tehát egy rakás kategóriában minden idők listavezetője, vannak benne ezen felül elég jó szövegek és szexepiles meg kellően hülye külsejű színészek is.

Csak éppen nem film.

Mármint hogy ha azt tekintjük a filmség minimumának, hogy történjen valami a vásznon.

A Buheramátrix - aminek borzalmas, elviselhetetlen, fülkínzó címe miatt Carla del Ponte állítólag Hágába fogja citálni a forgatókönyvírót és a producert - a magyar filmeket sújtó leggyakoribb, borzalmas deformációkkal járó betegség áldozata: nem lett neki írva forgatókönyv. A vígjáték, melynek központi karakterét Litkai Gergelynek hívják, Litkai Gergely önéletrajzi könyvének az átdolgozása Litkai Gergely tollából. Litkai Gergely vicces fiú, a Godot Dumaszínházában stand up comedysta, élőben ennek megfelelően mókás és slágfertig, de nyilvánvalóan nem volt képes kívülről nézni a saját sztorijait és kegyetlenül átírni a könyvet. Így viszont az lett a végeredmény, hogy egy narrátor meséli a hátérben Gergő, a balfácán életének pár közepesen érdektelen epizódját a nyolcvanas évek végétől mostanáig, az előtérben meg animációkkal dúsított illusztrálás folyik. Cselekmény, interakció, felépített szituáció, bárhonnan bárhová haladás vagy érzelmi azonosulás egyáltalán nincs a Buheramátrixban.

Van viszont három darab anekdota: az úttörőavatásos, a mindent tönkretevő vízszerelős meg a jogosítványszerzős, ebből a három egymás után elmesélt epizódból áll a film. Az első rögtön megmutatja a dialógusok és szituációk nélküli filmcsinálás árnyoldalait: olyanokkal akarnak megnevettetni, hogy az úttörővezető kopaszodik, golyófejű, de rövidnadrágot és sípot visel. Hahaha! Mi jöhet még? Sötét vászon, egy hang a háttérből annyit mond: "mályvaszín zakós, makkos cipős vállalkozó aktatáskányi mobiltelefonnal", mire a közönség fetrengésbe kezd? Vagy simán bemondanak egy viccet, miközben a képen azt látjuk, hogy Szabó Győző mint Nyuszika megbasz egy hűtőszekrényt?

A lapos illusztrálgatást kerettörténettel próbálják feldobni, miszerint a főhős a film első pillanatában meghal, majd végignézi élete moziját, de még itt se hagyják békén, mert jobbról-balról beül mellé a büntető páros, a kivételesen ócska benyögésekkel próbálkozó Szabó Győző és Badár Sándor mint biztonsági emberek. Hátborzongatóan szellemtelen a színészválasztás, a jó szimatúak a Szabó-Badár duó alapján könnyen kitalálhatják, hogy később bekövetkezik a majdnem lehetetlen és igen, ebben a magyar filmben is elsütik a Scherer Péter - Mucsi Zoltán párost. De hol marad Fenyő Iván?

A főszereplő Bánki Gergely (Fekete kefe, Lora, Nexxt) végig azon búslakodik, hogy nem írtak neki szerepet, ezért nem is csinál mást, mint néha ferdén tartja a szemüvegét, hogy ezzel is jelezze, ő egy úgynevezett szeretni való lúzer értelmiségi. Egészséges néző ezért csak örülhet, hogy az öntetszelgő pondró már a nulladik másodpercben meghal. Tóth Orsolya (Jonanna, Sorstalanság) annyira jó színész, hogy még karakter nélküli csajként is van kisugárzása.

Tök kár, hogy a producer nem bánt szigorúbban Litkai Gergellyel, mert az anyagban ennél azért sokkal több lehetett volna. Így olyan az egész, mintha Aczél Endre műfajteremtő tévés jegyzeteit próbálták volna lekopírozni moziközegben. Na jó, annál azért viccesebb. De az anekdoták ezzel a fura módszerrel az istennek nem elevenednek meg, ráadásul, unter uns, annyira azért nem fergetegesek. Hülye volt az úttörővezető? Kis javításra jöttek a szerelők aztán mindent szétkúrtak? A szalagavatón az osztály a padlóra locsolta a sört? Az autósoktató mindig szunyókált és volt egy kutyája? Bruhaha! Ilyen aztán soha senkivel nem történt meg a nyolcvanas-kilencvenes-kétezres években! Pedig fergeteges mondatok is elhangoznak a filmben, nem is kevés, csak ezeket senki nem fűzte össze akár csak vázlatos cselekménnyé. Így maradt a lelkes animálgatás, a rendületlen narráció és az utóbbi sok év legjobb magyar filmzenéje, merthogy ezt kihagytam az elején a besztof-felsorolásból: respekt a Malacka és a tahónak.